Howard Roughan: Vakjátszma

Miről szól:

David Remler sikeres pszichológust felkeresi egy új páciens, Samantha Kent, egy üzletember gyönyörű felesége, aki elégedetlen életével, különösen a házasságával. Annyira gyűlöli férjét, hogy talán képes lenne meg is ölni. Találkozásaik során a doktor belebolondul a titokzatos nőbe, majd egy éjjel megcsörren a telefonja. Samatha keresi: megölte a férjét. David azonnal a helyszínre siet, ahol csúnya csapdában találja magát: ő lesz az első számú gyanúsított.

Könyvtündér a sorok között:

Ömmm, na, hát tetszett-tetszett, jó kis izgi, fordulatos krimi, olvastatja magát, jó a stílus, várjuk a rejtély megoldását, meg is kapjuk a végén, deee hát isten ments, hogy ha olyan helyzetbe kerülnék, hogy pszichológusra lenne szükségem, akkor Dr. Remler kezeljen! Diplomás orvos ember létére annyi botorságot követ el ezen a közel 400 oldalon, hogy már igen korán csaknem megrendült a hitem a történetben, de nagy szerencséje, hogy valóban izgalmas és eléggé felkelti az ember kíváncsiságát, hogy ne tegye le. Mindenesetre ezúton üzenem a szerzőnek, hogy a bűnügyi sorozatok aranykorában nem illik olyan fordulatokkal próbálkozni, hogy a gyanútlan áldozatot beküldjük egy kihalt épületbe színegyedül hullát keresgélni, majd ezt kevésnek érezve még össze is tapicskoltatjuk vele az egész házat, különös tekintettel a hullára, amire az ujjlenyomatain kívül egy kis DNS-t is juttatunk egy korábban keletkezett vérző sebből. Nincs az a madár a 21. században, aki ilyet tesz… Vagy hát nem tudom, nincsenek pszichológus ismerőseim.

Könyvtündér top 5-ös „mit ne tegyünk a bűntény helyszínén” listája kezdő krimi szereplőknek:

1. Ne menj a bűntény helyszínére! Ezzel rengeteg problémás következménytől kímélheted meg magad.
2. Ha mégis muszáj odamenned, legalább hívd előbb a rendőrséget, vagy minimum vigyél magaddal egy Rambo alkatú havert. Most komolyan ember, ez egy bűntény helyszíne! Bajod is eshet!
3. Nincs nyulkapiszka! Nem járkáljuk, főleg nem taperoljuk össze a helyszínt. Ez duplán érvényes a gyilkos fegyverekre. Ne piszkáld a késeket, hogy mi lehet rajtuk az a vörös ragacs, ne érj a pisztolyokhoz, hogy vajon töltve vannak-e.
4. Ha hullát találsz, hívd a rendőrséget! Honnan tudhatod, hogy hulla? Hát például, ha valaki előtte felhívott és közölte, hogy megölte. Vagy ha látod, hogy vérben úszik, esetleg olyan helyeken is lyukas az illető, ahol nem kéne. De semmiképp ne gyömöszkéld, ne akard forgatni, és végképp ne nyálazd vagy vérezd össze!
5. Ha úgy érzed, hogy a 2-es, 3-as és 4-es pontokat képtelen vagy betartani, akkor életbe lép az 1-es pont. Ne menj a tetthelyre!

De sajnos Dr. Remler nem nálam szerezte a diplomáját, ezért nem tudta, hogy mit szabad és mit nem, így gyorsan el is követte az összes létező hibát, amit csak lehetett, majd pislogott boci szemekkel, mikor a rendőrség rászegezte kollektív mutatóujját, mondván, megvan a gyilkos.

Ezek után jön egy kis intermezzo, tulajdonképpen a könyv maga, amikor is egy jó barát ügyvéd, egy nagymenő ügyvéd és egy nagymellű, akarom mondani szintén nagymenő ügyvédnő társaságában megindul a szócsata a tárgyalóteremben Dr. Remler ártatlanságának bizonyításáért. De közben a doktor úr nem tétlenkedik, mert vannak azok, akik mások hibájából próbálnak tanulni, meg azok, akik a sajátjukból is képtelenek, ezért aztán magánakcióba kezd, hogy fényt derítsen az igazságra. S miután már tudni véli a gyilkos kilétét és hollétét, megy, szalad, vágtat, hogy a gyilkos feltételezett következő áldozatát megmentse. De már megint magányos harcosként, gondolván, ha valamit jól akarsz csinálni, csináld magad!

És ha esetleg ennyi nem lenne elég Dr. Remler ballépéseiből, akkor még megemlíteném a nőket. Mert minden baj forrása ugye A Nő! (Na ugye, hogy ugye?) Szóval ott kezdődik, hogy sikeres, tehetséges, tapasztalt pszichiáter létére (legalábbis ezt állítja róla a hátsó borító) beleszeret egy páciensébe, ami talán még megbocsátható is lenne, de most tényleg muszáj meginvitálni a lakásunkra egy intim főzőcskére egy nőt, aki saját bevallása szerint szívesen leölné a férjét? Aztán miután ez a gaz csábító ránk ken egy gyilkosságot, okos dolog fél perc múlva belezúgni az ügyünket képviselő ügyvédnőbe? Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy Dr. Remler milyen diagnózist állítana fel önmagáról.

Ami pedig a könyv végét illeti, megkapjuk a furfangos magyarázatot, de azért maradnak kérdések. Olyan ismeretlenek az egyenletben, amikre a valóságban nem alapozhatott volna a gyilkos. Például rögtön az, hogy a fene gondolta volna, hogy sikerül megtalálni az egyetlen olyan pszichológust, aki ennyi hibát elkövetve saját magára keni a kakit. Szerintem erre alapozva azért eléggé rezeg a léc a történet hitelessége alatt. És a végső jelenet is kicsit izzadságszagú. Ráncolódott a szemöldököm, mikor a konyhában összekötözött két karakter úgy menekül meg a gázrobbanás elől, hogy bár mozdulni se tudnak, hogy mondjuk egy késért nyúljanak valamerre, de azért a csukott szekrényből ki tudnak bányászni egy alufólia gurigát, aminek a „fűrészes fémoldalával” sikerül szétnyiszatolni a ragasztószalagot a kezükön, majd beugranak a kád mellé, ami jól megvédi őket, habár a fél ház leomlik körülöttük... Sure.

És akkor most, hogy jól elmeséltem a könyv hibáit, jön az a rész, hogy amúgy ajánlom szeretettel, mert ha valaki nem akad el az ilyen bosszantó nem is annyira apróságokban, akkor élvezni fogja a könyvet, mert egy jól megírt, szerethető krimiről van szó, amit nehéz letenni (mint Dr. Remler-nek a hullákat).

Tündérfaktor:

10/6

Könyv adatai:

Eredeti címe: The Promise of a Lie

Eredeti kiadási éve: 2004

Magyar fordítás kiadási éve: 2009

Kiadta: Kelly

Fordította: Müller Bernadett

Oldalszám: 379

ISBN: 9789639667891