2017. november 6., hétfő

Penelope Douglas: Hideaway (Devil's Night 2)

Türelem rózsát terem, kedves felebarátaim! Na, hát mi/ki mással is térhetnék vissza, mint Penelope Douglas! Végre egy könyv, amit volt időm kiolvasni az őszi szünetben és meg is mozgatott bennem valamit annyira, hogy billentyűzet után bizseregjenek az ujjbegyeim. Akik esetleg már nagyon hiányoltak volna, azoknak mind dobok egy virtuális szeretetpuszit! (Főleg Neked, kedves Verona! Köszönöm a lelkesítő szavakat a távollétemben is!;)) 


Miről szól:

Kai Mori próbál új életet kezdeni, visszatérni a rendes kerékvágásba három börtönben töltött év után, de az ott történtek súlyos nyomot hagytak benne, nehéz a továbblépés. Legjobb barátjának, Michaelnek már sikerült, és vitte a csajt is, Rikát, akire pedig az egész banda fente a fogát, köztük Kai is. De Rika valójában csak pótlék volt Kai-nak. Egy másik lányra emlékeztette arról a végzetes estéről, akit azóta sem tudott elfelejteni.
Nik Banks-et egész életében próbálták eltaposni, félretolni, visszafogni, hátráltatni, leláncolni, mégsem tudták betörni. A családja a legnagyobb átka, de a vér kötelez. Bármennyi fájdalmat okoznak is neki, a lány próbál megfelelni, bizonyítani és kivívni elismerésüket. Nem szórakozhat, nem fiúzhat, mégis van valaki, aki mágnesként vonzza. Egyetlen lopott éjszakát tölthettek együtt évekkel ezelőtt, aminek túl korán vége szakadt, mégsem tudja kiverni a fejéből.
Ha újra találkoznak, vajon új esélyt is kapnak, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták, vagy már más a helyzet és mások ők is? Ellenségek szerethetik-e egymást? S ha szeretsz valakit, átverheted-e anélkül, hogy elveszítenéd? Melyik az erősebb kötelék, a szerelem, vagy a vér? Ha felkerül a maszk, újraindul a játék, és minden kiderül!

Könyvtündér a sorok között:

2017. augusztus 13., vasárnap

Blogszülinap Nr. 4

Augusztus 13-a van ismét, vagyis 4. születésnapjához érkezett a Könyvtündér blog! :)

Ugyan időközben – már-már szokás szerint – eltűntem, mint szürke tündér a ködben (az eltelt évben sajnos pont két kezemen meg tudom számolni a bejegyzéseket), a napokban a nézettség mégis átlépte a 20.000.-t is!

Úgyhogy van mit ünnepelni! Köszönöm a kitartó olvasottságot, ne adjátok fel, még élek, sőt néha még olvasgatok is. Én sem adtam tehát fel a dolgot, csak az ihletem ment hosszabb fizetés nélküli szabadságra… de már nagyon várom vissza! Ha megérkezett, azonnal munkára is fogom!

Addig is work hard, read hard! ;) 

Képek forrása: http://athousandsheetsofpaper.blogspot.hu/, Google

2017. február 23., csütörtök

E. L. James: Grey (és az 50 árnyalat jelenség)

Miről szól:

Ugyanarról, mint A szürke ötven árnyalata, csak most a bácsi mesél. Avagy gyerekkori emlékeitől súlyos abnormalitásban szenvedő fiatal milliárdos keresi hamvas bőrű szürkeegér alávetettjét, akivel megoszthatná játszószobája korbácsgyűjteményét, illetve húsba- és lélekbevágó perverzióit. Jelentkezéseket várjuk a „szexrabszolga extrákkal” jeligére. Kérjük, csatoljon szájrágós és szemforgatós fényképeket, valamint a mellékelt szerződés aláírt fénymásolatát hat példányban!  Puszi: Christian Grey, CEO, Grey Enterprises Holdings, Inc.

Könyvtündér a sorok között:

2017. február 19., vasárnap

Penelope Douglas: Next to Never (Fall Away 4,5)

Miről szól:

WARNING! Aki még nem olvasta a Fall Away sorozatot, annak spoileres lehet a téma! Itt csak annyit, hogy az új kisregényben felfedezhetjük Jared édesanyja és Madoc apja, vagyis a (nagy)szülők megismerkedésének körülményes és szexuálisan túlfűtött történetét. (Már ha ez érdekelt volna valakit egyáltalán…)

Könyvtündér a sorok között:

2017. január 8., vasárnap

Stephenie Meyer: A vegyész

Miről szól:

Hát nem arról, amit ígér…

Bár utólag újraolvasva, nem hazudik nagyot a borító, de számomra teljesen félrevezetőnek bizonyult. „Letehetetlenül izgalmas”? „Váratlan fordulatokban gazdag??Feszesen megírt regény”??? Hol? Melyik? Ide vele!… Ja, hogy erre gondolunk? A vasággyal 40 kilós, 150 centis vegyszermágus kishölgy szerelmi kalandozásaira az irrealizmus földjén? Ahol az ember a metrón egyetlen pillantásra lesz hősszerelmes, s ezt az érzést csak tetézi, ha szíve választottja még majdnem a halálba is vallatja első randiként? Ahol gengszterek és/vagy a kormány felszentelt bérgyilkosai tömegével képtelenek sarokba állítani egy „kislányt” és egy középiskolai tanárt? Ahol a rendkívül rafinált fő- és mellékgonoszok kiiktatása a történet hosszához képest körülbelül két és fél másodpercet vesz igénybe? És ahol a szerelmi szál lényegében a főszereplő keményleány összes kínzási technikáját meghazudtolva csapkodja halálra nyáltengere habzó hullámaival a kétségbeesett halálsikolyok között lelkét kilehelő thriller vonalat? … Well, how about NO? Cause ain’t nobody got time fo dat!
Egy mém többet mond ezer szónál...
Kevésbé ízesen arról szól, hogy van egy nádszál virágszál, aki a kormánynak dolgozott főállású kínvallatóként, de utolérte a rosszkor-rossz-helyen, ezért eltennék láb alól, de ő inkább köszöni, nem, és főállású bujkálásra vált. Persze ahogy lenni szokott, van egy utolsó meló, amit ha elintéz, talán békén hagyják. Persze csapda. Persze nem hagyják. Úgyhogy bemorcizik, és egy-két életébe toppanó adonisz segítségével bosszút áll. Mert This is Spartaaaaaa!!! Ez így a sztori eleje meg a vége, a közepén pedig Celine Dion és Whitney Houston énekel egy végtelenített My Heart Will Go On és I Will Always Love You mashupot. (…Hát nem sikerült kevésbé ízesen…)

Könyvtündér a sorok között:

2017. január 2., hétfő

♪♫ Happy New Year, Happy New Year ♪♫

Egyszer egy magántanítványommal az ABBA híres Happy New Year című számát fordítottuk le karácsony tájékán. Addig fel sem tűnt, hogy milyen brutál melankolikus dalról is van szó, de azért a sorai között bujkál a remény is. 2016 nem a legcsodásabb év volt, se nekem, se a világnak, de bár a pezsgő elfogyott, a tűzijátéknak vége, a konfettit is összeporszívóztuk már, azért csak bátran tekintsünk a jövőbe, mert hátha… Aztán, ahogy az ABBA is mondja, ha nem is mindig jön be a jóság és egy kicsit kiszakadnánk a valóságból, le lehet dőlni és… nos, a meghalás helyett van egy jobb tippem: inkább olvassunk idén is sok remek könyvet, lenyűgöző történetekkel, csodás világokkal! S hogy az élményeket megosszuk, várlak benneteket 2017-ben is! B.Ú.É.K.!

No more champagne
And the fireworks are through
Here we are, me and you
Feeling lost and feeling blue
It's the end of the party
And the morning seems so grey
So unlike yesterday
Now's the time for us to say

Happy New Year, Happy New Year
May we all have a vision now and then
Of a world where every neighbor is a friend
Happy New Year, Happy New Year
May we all have our hopes, our will to try
If we don't we might as well lay down and die
You and I

Kép forrása: http://athousandsheetsofpaper.blogspot.com/