2013. augusztus 31., szombat

Michael Morpurgo: Peaceful közlegény

Miről szól:

Angliában járunk az 1900-as évek elején. Thomas és Charlie Peaceful testvérek, szüleikkel és fogyatékos bátyjukkal élnek az Ezredes birtokán. Már gyerekkoruk sem egyszerű, egy balesetben elveszítik édesapjukat, innentől kezdve pedig számtalan nehézséggel kell megbirkózniuk mind az iskolában, mind otthon. De közben mégis boldogok és örömtelien élik a hétköznapokat. Azonban egyre gyűlnek az első világháború sötét fellegei és a fiúkat besorozzák. A kegyetlen kiképzést követően a frontra kerülnek, ahol az egyik őrmester biztos halálba vezető parancsának Charlie ellenszegül…

Könyvtündér a sorok között:

2013. augusztus 23., péntek

Lori Lansens: A lányok

Miről szól:

Rose és Ruby két csodálatos lány. Különleges testvérek ők, az orvosi jóslatokkal ellentétben 30. születésnapjukhoz közeledvén ők lehetnek a legidősebb kort megélt craniopagus ikrek, vagyis a fejüknél összenőtt sziámi ikrek. Azonban egészségi állapotuk rohamosan romlik, így Rose elhatározza, hogy önéletrajzot ír. És mivel mondhatni egy testben két lélek lakik, Ruby is betársul néha az írásba egy-egy fejezet erejéig. Így ismerhetjük meg a Lányok történetét életükről, nevelőszüleikről, munkájukról, barátaikról, szerelmeikről és a még egymás előtt is rejtett titkaikról.

Könyvtündér a sorok között:

2013. augusztus 21., szerda

Charles MacLean: Paranoia

Miről szól:

Martin Gregory a hét végeztével, ajándékcsomagokkal megpakolva siet haza munkájából, hogy kedves felesége születésnapját ünnepelhessék meghitten, kettesben. Csak aztán másnap Martin bekattan és valami vérfagyasztó szörnyűséget művel, majd lelép. Később Dr. Somerville pszichiáter kezdi hipnózissal kezelni, hogy megtudják, mi lehetett a kiváltó ok. A terápia során felbukkannak Martin előző életei, és felmerül a kérdés, hogy Martin őrült-e meg, vagy lehet, hogy egy rémes összeesküvés áldozata és az eseményeket maga Dr. Somerville manipulálja?

Könyvtündér a sorok között:

2013. augusztus 20., kedd

Emylia Hall: Nyarak könyve

Miről szól:

            Elizabeth, Erzsébet, Beth, Erzsi. Ugyanaz a lány, két élettel. Félig angol, félig magyar. Édesapja Angliához köti, anyukája Magyarországhoz. Egy balatoni nyaralás alkalmával az anyuka Magyarországon marad, a 8 éves kislány pedig édesapjával hazatér Devonba. Erzsi innentől kezdve minden nyáron Magyarországra, Esztergomba utazik látogatóba. Felfedezi a magyar tájakat, ételeket, szokásokat, embereket, szerelmes lesz, és átvedlik magyar lánnyá. Aztán fény derül egy szörnyű hazugságra és Erzsi nem jön többé. Majd – több mint egy évtizeddel később – csomagot kap, benne egy megrázó levéllel és egy fotóalbummal, a Nyarak Könyvével. Erzsit pedig megrohamozzák az emlékek…

Könyvtündér a sorok között:

2013. augusztus 16., péntek

Jean-Louis Fournier: Hova megyünk, papa?

Miről szól:

Egy édesapa szívszorító, megrázó, mégis megmosolyogtató, sőt sokszor kacagtató vallomásai, gondolatai, hétköznapi történetei két egyáltalán nem hétköznapi, súlyosan fogyatékos fiúról, a gyermekeiről.

Könyvtündér a sorok között:

2013. augusztus 14., szerda

Lissa Price: A testbérlők

Miről szól:

     A jövőben egy úgynevezett spóraháború kitörése következtében a Földről eltűntek a középkorú emberek, főleg a gyerekek és az öregek maradtak. Ha ez nem lenne elég szörnyű, a fejlett technika segítségével lehetségessé vált a testbérlés. A tehetős idősek rászoruló tinédzserek testébe bújhatnak, mintha csak egy új ruhát választanának a szekrényből. Ebbe a helyzetbe kerül a 16 éves Callie is, aki az utcán él beteg öccsével és sürgősen pénzre van szüksége. De a fejébe ültetett chip meghibásodik és öntudatára ébred a bérlés alatt. Miközben válaszokat keres, dúsgazdag bérlője életét kezdi élni. Élete azonban folyamatos veszélyben forog, mert mint rájön, egy gyilkos összeesküvés közepébe keveredett.

Könyvtündér a sorok között:

Gillian Flynn: Holtodiglan

Miről szól:

Amy és Nick: az álompár. Azt az apróságot leszámítva, hogy az ötödik házassági évfordulón Amy eltűnik és minden jel arra utal, hogy Nick a bűnös. De a férj imádja a feleségét, ezért mindent megtesz, hogy megtalálja… vagy mégsem? A feleség naplójából egyértelműen kiderül, hogy Nick sáros… vagy mégsem? Mi történt valójában Amy-vel? Ki az igazi bűnös? Kinek mit kellett tennie ahhoz, hogy egy házasság idáig fajuljon? Hogyan és miért lesz egy idilli párkapcsolatból maga a földi pokol?

Könyvtündér a sorok között:

2013. augusztus 13., kedd

Howard Roughan: Vakjátszma

Miről szól:

David Remler sikeres pszichológust felkeresi egy új páciens, Samantha Kent, egy üzletember gyönyörű felesége, aki elégedetlen életével, különösen a házasságával. Annyira gyűlöli férjét, hogy talán képes lenne meg is ölni. Találkozásaik során a doktor belebolondul a titokzatos nőbe, majd egy éjjel megcsörren a telefonja. Samatha keresi: megölte a férjét. David azonnal a helyszínre siet, ahol csúnya csapdában találja magát: ő lesz az első számú gyanúsított.

Könyvtündér a sorok között:

Martin Pistorius: Néma üvöltés

Miről szól:

Igaz történet egy dél-afrikai fiúról, aki 12 éves korában elvesztette a kapcsolatot a külvilággal egy ritka, rejtélyes betegség miatt, mely kómába, majd kerekesszékbe kényszerítette őt. Az orvosok úgy vélték, Martin szellemileg is visszazuhant, hamar lemondtak róla. Azonban néhány évvel később a fiú magához tért mozdulatlan teste börtönében, de ezt sehogyan sem tudta jelezi. Csaknem 10 évnek kellett eltelnie, hogy egy elhivatott ápolónő észrevegye, hogy van odabent valaki, aki ki akar törni, csak segítségre van szüksége, amit meg is kapott szerető szüleitől, és a fejlődő technikától, melyek lehetővé tették, hogy újra kommunikáljon. Sőt még a szerelem is rátalált.

Könyvtündér a sorok között:

John Green: Csillagainkban a hiba

Miről szól:

Van egy lány, rákos. Van egy fiú, rákos, volt. Van egy támaszcsoport. Itt találkoznak. Lesz egy gyönyörű szerelem. Lesz egy gyönyörű utazás. És lesz néhány könnyáztatta utolsó oldal…

Könyvtündér a sorok között:

Tracey Garvis Graves: Kötelék

Miről szól:

T.J. 16 éves kamasz fiú, aki korábbi betegsége miatt kimaradt az iskolából. Szülei szeretnék, ha a nyarat felzárkózással töltené egy trópusi paradicsomban, ehhez pedig felfogadnak mellé egy magántanárt, Anna-t. A szülők már korábban odautaznak, T.J. és Anna pár nap múlva követik őket, ám a hosszú és kimerítő repülőutak után a hidroplánjuk lezuhan az óceánba, ők pedig ketten egy lakatlan szigetre sodródnak. Meg kell tanulniuk életben maradni, amíg jön a segítség… csakhogy a várakozás napjaiból évek lesznek, T.J.-ből pedig férfi…

Könyvtündér a sorok között: