Charles MacLean: Paranoia

Miről szól:

Martin Gregory a hét végeztével, ajándékcsomagokkal megpakolva siet haza munkájából, hogy kedves felesége születésnapját ünnepelhessék meghitten, kettesben. Csak aztán másnap Martin bekattan és valami vérfagyasztó szörnyűséget művel, majd lelép. Később Dr. Somerville pszichiáter kezdi hipnózissal kezelni, hogy megtudják, mi lehetett a kiváltó ok. A terápia során felbukkannak Martin előző életei, és felmerül a kérdés, hogy Martin őrült-e meg, vagy lehet, hogy egy rémes összeesküvés áldozata és az eseményeket maga Dr. Somerville manipulálja?

Könyvtündér a sorok között:

Kezdjük máris egy kisebb spoilerrel: Aki nagy állatbarátnak tartja magát, rajong a kutyákért és ráadásul nem is igazán erős idegzetű, az azonnal dobja el ezt a könyvet! Hajítsa jó messzire és a közelébe se merészkedjen, hacsak nem akar álmatlan éjszakákat magának. Na jó, talán ennyire nem vészes a helyzet, végül is én is imádom a kutyákat, mégis beleszaladtam a könyvbe és azért viszonylag nyugodtak az éjszakáim (lehet, hogy az erős idegek teszik). De abba a részbe kétségtelenül beleborzongtam, amikor Mr. Gregory egy elektromos húsvágó késsel lemészárolja két édes-drága golden retrieverét… Azok kedvéért, akik már itt lefordultak a székről, vagy elrohantak hányni, nem közlök részleteket. És nem ez volt az egyetlen (kutya)halál a könyvben, bár valószínűleg a legrészletgazdagabban ábrázolt és ezáltal legütősebb. Túl lehet élni e sorokat, de azért ez határozottan nem egy olyan kép, amit szívesen raktározunk a memóriánkban, hogy aztán egy óvatlan pillanatban, mondjuk kutyasimogatás közben ránk törjön. Azonban ha valaki olyan könyvet szemel ki magának, amire elöl az van írva, hogy „Ha gyengék az idegei, ne nyissa ki ezt a könyvet!”, hátra pedig az, hogy „Minden idők legjobb horrorregénye!”, akkor ne csodálkozzon, ha valami megfekszi a gyomrát benne, sőt tulajdonképpen ez maga a cél a műfajt tekintve. Úgyhogy kezdhetünk örülni, hogy az ígértekhez híven durva dolgok várnak itt ránk… Kezdhetnénk, de az az igazság, hogy ez a jelenet úgy kb. a 20. oldalig le is zajlik és innentől kissé ki is merül a könyv.

A hipnotizálás során Martin korábbi fél tucatnyi (+1) életére derül fény, melyekből többet részletesen is megismerhetünk. Természetesen mindben valami borzalom történt és elméletileg ezek most hatással vannak jelenlegi életére. A könyv atmoszférája majdnem kellően apokaliptikus és hátborzongató, de sajnos leginkább zavaros. Ami persze egy feltételezhetően elborult elme következménye, de attól még, hogy a főszereplő zavart, nem ildomos minden eseménynek szintén zavartnak és alig követhetőnek lennie, különben az olvasó elveszti az érdeklődését. Ezzel az erővel kiadhatnék egy könyvet a rémálmaimról vágatlan verzióban, csak az valószínűleg szintén nem lenne jó könyv.

Én az érdeklődésem ugyan nem veszítettem el, mert végül is elég gyorsan kiolvastam, hiszen nagyon birizgálta már a kíváncsiságomat, hogy akkor most hol az igazság, mi van ezzel a Martin gyerekkel, de csak nem jött a végén a Heuréka. És ez baromira bosszantott. Mert ha már ajándékdobozba csomagolt, vértócsában úszkáló kutyusokat kell magam elé képzelnem, akkor legalább cserébe legyen már megoldás kéremszépenalásan! Vannak könyvek, ahol nem baj, ha nyitva marad a vége, ha nincs is igazán vége, ha a fantáziánkra van bízva, hogy mi hogyan értelmezzük a történteket, vagy hogy mi jöhet az utolsó pont után. Ez nem ilyen könyv! Ide kellett volna megoldás, mert így 300 oldalon azért vergődjük át magunkat izgulva, hogy na most mi lesz, hogy lesz, hogy aztán kiderüljön, hogy nem derül ki… A végén is ugyanúgy ott marad a kérdés, hogy akkor most Martin dilis, vagy neki van igaza.

Én azért személy szerint az előbbire szavaznék, bár az utóbbira is vannak megkérdőjelezhető bizonyítékok (ami viszont így különösen zavaró, merthogy konkrét tárgyi bizonyítékokról van ám szó). Ami efelé billentette nálam a mérleget, az maga az alapfelvetés (és ez most spoiler durrogtatás lesz, sorry), hogy Martin egy őrző, a fény őrzője, aki valami kristály segítségével várja és jelezheti az apokalipszist. Csak azt nem értem, hogy már korábbi életeiben is őrző volt, mégse sikerült soha feladatát teljesítenie – ennek egyik fő oka, hogy anno ezt a kristályt ellopták tőle, amit most sikerül visszaszereznie –, de most akár van kristály, akár nincs, mi van akkor, ha tudja, hogy jön a világ vége? Mert szerinte „a kristály erejével megakadályozhatja a nukleáris holokausztot” mint „az emberiség megmentője”. De hogyan? Ha jön a vég, majd jól belevilágít a szemébe a kristállyal, mint Buzz Lightyear? Vagy hozzávágja egy atombombához, ami pukk, felszívódik? Na szóval nem igazán értettem én ezt. Ráadásul olyan folytatást-kívánós a könyv vége, de az meg nincs neki (bár ha lenne, se érdekelne ezek után).

Tündérfaktor:

10/3

Könyv adatai:

Eredeti címe: The Watcher

Eredeti kiadási éve: 1982

Magyar fordítás kiadási éve: 2013

Kiadta: Metropolis Media (Galaktika Fantasztikus Könyvek)

Fordította: Tamás Dénes

Oldalszám: 317

ISBN: 9786155158315