Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Miről szól:

A Sparrow asszonyok nemzedékek óta különleges képességekre ébrednek tizenharmadik életévük betöltésekor. Így van ezzel Stella is, aki megérzi mások halálának körülményeit. A lány épp apjával ünnepli születésnapját kedvenc éttermükben, amikor meglátja a sarokban ülő nő halálát, hogy meg fogják gyilkolni. S ki ne szeretne segíteni valakin, ha előre látná annak erőszakos halálát? Így amikor Stella kétségbeesve kéri apját, hogy tegyen valamit, ezzel együtt szörnyű félreértés is történik: gyilkosság vádjával börtönbe juttatja a férfit. Ennek következtében Stellának később Unitybe kell költöznie nagymamájához, és itt kezdődik a kisváros és a Sparrow család múltba nyúló, regényes története.

Könyvtündér a sorok között:

Na, álljunk is meg máris egy pillanatra! Én elolvastam, de most valaki magyarázza el, hogy miről szólt ez a könyv!? Kiolvastam – mert ugye blogolni kell, ha meghalunk is –, de csak egy másnapos csiga sebességével tudtam haladni vele. Konkrétan két hónapomba telt átvergődni magam rajta. Hol volt itt a központi cselekményszál? Mi volt a fő motívum? Miről szeretett volna igazán szólni ez az egész? Számomra nem derült ki…

Alice Hoffman munkásságát nem ismertem a könyv olvasata előtt, de végig az az érzésem volt, hogy ez az egész sztori, de leginkább a hangulat nagyon hajaz az Átkozott boszorkák című filmre. És ennél nagyobbat ne is tévedjek soha, hiszen, mint kiderült, az is egy könyvadaptáció, méghozzá Alice Hoffman tollából. A baj csak az, hogy míg az Átkozott boszorkák gyerekkorom kedvelt filmje, addig A tizenharmadik boszorkány meg egy sz… akarom mondani meglehetősen unalmas és módfelett csapongó olvasmány.

Mindezt persze az elején még jól titkolta az írónő, akkor még én is értékeltem a kellemes hangulatot, ami úgy öleli körül a történetet és szereplőit, mint valami lágy kis bársony, amit az első tavaszi napsugarak megmelengettek, a friss szellő pedig barackfavirágok aromájával illatosított, miközben apró énekesmadarak szimfóniája lengte be a rózsakertet és a távolból frissen sülő sütemények mézédes illata szállt a levegőben. Ugyan én nem vagyok regényíró, de körülbelül valami ilyesmit tessék elképzelni, amikor azon tépelődnek, hogy mit érthetek én hangulatosság alatt. Ott volt például a Torta-ház leírása, a nagyi „hóeséses” halála, vagy lényegében bármely természeti kép ábrázolása, amik mind-mind mesébe illőek voltak. Tehát a stílus kedves, kellemes, idilli, még úgy is, hogy a tizenhárom boszink élete korántsem volt zökkenőmentes és az anya-lánya-unokája generációk közötti zűrök is hangsúlyosak, arról már nem is beszélve, hogy még egy gyilkosság, majd a gyilkos előli „bujkálás” is megjelenik, mint központi elem. De ezen a jól eltalált atmoszférán kívül sajnos más pozitívumot nem tudnék sorolni.

Mint ahogyan kezdtem, nincs is igazán sztori vagy cselekmény. Adott egy generációkon átívelő családregény, amiben megismerhetjük néhány felmenő boszorkányos képességét – forigzempöl: hazugság megérzése, mások álmainak ismerete, mások halálának előrelátása, fájdalomérzet hiánya, sötöbö (mellesleg a történet szempontjából (meg amúgy is) teljesen felesleges képességek) –, átérezhetjük azokat a gyötrő anya-lánya konfliktusokat, amik mindannyiunk életére oly jellemzőek (vagy nem), rághatjuk a körmünket a párválasztás kínzó bizonytalanságán, amikor vagyunk olyan szerencsések (vagy szerencsétlenek), hogy két tökéletes jelöltünk is akad, aggódhatunk és reménykedhetünk elcseszett életek jóvátételén, és ömm, meg még, szóval, ööö, nem, ennyi, nincs más (és az eddigieket is tehetjük idézőjelek közé). Lehetne azzal a bizonyos gyilkossággal kapcsolatban valami izgulnivalónk, de nincs, lehetne valami komolyabb romantikus szál, de nincs, lehetne valami jelentőségteljes végkifejlet, de az sincs. Mindezeknek csak a mázát kapargatjuk meg kicsit, de nem igazán bontakoznak ki ezek a lehetőségek, pedig lett volna bennük potenciál. Talán az a speckó történetvezetési forma lehet a ludas, ami minden jelenkori cselekménybe belepofázik, és amikor már épp azt hinnéd, hogy most történik valami érdekes, akkor felnyitja az Álomba ringató esti meséket és elkezd az ősidőkről, a szereplők gyerekkoráról, meg a történelemről és annak kismillió szereplőjének életéről regélni, ami nem feltétlen lenne probléma, mert önmagukban nem voltak rosszak ezek a kikacsintások, de teljesen szétzilálták a történet fonalát. Ha külön fejezetenként váltogatta volna egymást múlt és jelen, akkor talán követhetőbb lett volna. Pontosabban így sem az volt a baj, hogy elvesztettem volna a fonalat, inkább „csak” az érdeklődésem törte le rendszeresen, kizökkentett és altatott be másfél mondatonként ez a bizonyos múltidézgetés.

A szereplők sem leheltek belém lelket. Főszereplő leányzónk tipikus tinédzser, annak minden negatívumával, rendszeres hisztikkel, bezárkózással, rossz döntésekkel, irritáló barátokkal és emo lelkülettel, de nincs okom hibáztatni, hiszen az édesanyja valószínűleg ugyanilyen tini volt, aki most pontosan ugyanolyan pocsék kapcsolatot alakított ki a lányával, mint ami elől anno elmenekült a saját anyjától. A nagyi pedig az egész lavina elindítója, aki csak élete utolsó pillanataiban hajlandó megnyílni és észrevenni, hogy vannak körülötte emberek, akik szeretik őt és ezt a szeretetet nem ártana viszonozni, ahelyett, hogy csakis kizárólagos életcéljára, a kertészkedésre és a kék rózsa kitenyésztésére fókuszálna. És akkor van még további 6-7 mellékszereplőnk, akik vagy gusztustalanul unszimpatikusak, vagy sajnálni valóak, vagy egyszerűen csak nem sok vizet zavarnak, de különösebben erős, emlékezetes karaktere egyiknek sincs. Összességében laposak, egysíkúak a szereplők, nincsenek igazán kidolgozva, megalapozva, a tetteik nincsenek megindokolva. Egyszer csak azt veszed észre, hogy a végére mindenki megtalálta a párját meg a lelki békéjét és angyalszárnyakat növesztett, de hogy hogyan jutottak el idáig… biztos valami varázslat, amit nem vettem észre.

Nem tudok többet mondani magáról a sztoriról, én nagyon untam, egyáltalán nem érdekelt mi lesz a szereplőkkel, hogy ki kivel jön össze, ki kit választ végül, és a végén sem tudtam izgulni a gyilkos felbukkanásán, olyan súlytalan, semmitmondó volt az egész. Volt egy-két szép jelenet, leírás, de összességében holnap már nem fogok rá emlékezni (sőt, szerintem már olvasás közben is elfelejtettem a felét…).

De nem csak hogy uncsiztam rajta, kicsit átverve is érzem magam, ugyanis a könyv borítóját és a címét úgyszintén nem egészen értem így utólag. Oké, vörös haj dobálása ergo boszi, vágom. Tizenharmadik boszorkány, mint Stella, a tizenharmadik a sorban, já. De a könyvben egyik Sparrow lány sem vörös hajú, és az eredeti cím, a Probable Future (vagyis lehetséges/várható/valószínű jövő) is sokkal frappánsabb, hiszen boszorkányfaktor annyi van ebben a sztoriban, mint ahány pontot majd én fogok rá adni, úgyhogy nem hinném, hogy ezt kellett volna hangsúlyozni. Ráadásul még csak azt sem mondhatnám, hogy a kis tizenhármas a fő-főszereplő, vagy legalábbis korántsem az egyetlen. (Egyébként ez is a könyv gyengeségét mutatja, hogy bár Stella van főszereplőnek lepecsételve, az ő képessége indítja be a sztorit, már a megjelenése is sokat sejtető, mint az egyetlen szőkének született Sparrow lány, miközben elődjei mind fekete hajúak voltak, de mindez a különlegesség nem vezet sehová. Stella ugyanolyan szereplő, mint a többiek, semmivel sem ad többet a történethez, mint bármelyikük.) Volt benne elvarázsolt hangulat, babonák és legendák egy-két csipettel, de ahhoz kevés, hogy már a címben is ott legyen a „boszorkány”, mint hívószó. A fülszöveg pedig sajnos ugyanígy beállt a sorba – sokat ígért, miközben a könyv mindebből csak vajmi keveset adott. A lassú, vontatott tempó, a rengeteg, ismétlődő, részletes leírás, a sok szereplő és nosztalgiázás között háttérbe szorult a fő szál, elhalványult a beígért borzongás és a boszorkányos képességek. Belőlem minden mágiát kiszívott… Megyek is aludni.

És ha már Torta-ház, inkább ezeket egyétek! (képek forrása: Google a barátunk! Meg a Pinterest!)

Tündérfaktor:

10/4

Könyv adatai:

Eredeti címe: The Probable Future

Eredeti kiadási éve: 2003

Magyar fordítás kiadási éve: 2007

Kiadta: Geopen

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Oldalszám: 416

ISBN: 9789639574861