Hargitai Miklós: És bocsásd meg vétkeinket

Miről szól:

Mindannyian vétkezünk. Ha hithű, templomjáró katolikusok vagyunk, talán meg is gyónjuk bűneinket. A gyóntatószék sötétjében vallunk, ki csak a megkönnyebbülés, ki a feloldozás, a bűnbocsánat reményében, de ha politikus vagy, az is lehet, hogy csak hencegni vagy üzletelni jársz oda is. A másik oldal pedig végighallgat, mert ez a dolga. És mivel köti az eskü, ami terhet te ledobsz, azt ő magába zárja. De ha isten engedi, hogy kicsit korrupt legyen, még arra is ráveheted, hogy neked kampányoljon az egész egyháza. Zsebre teszed a pénzeket, felfuttatod a rokonokat, kizsákmányolod a népet, hazudsz az embereknek, eladod a hazát, mérgezed a környezetet? Isten szeret téged, s megbocsát! De vajon meddig tűr a nép, a környezet vagy egy tiszta lelkű pap?

Hargitai regényének főszereplője egy ilyen tiszta lelkű pap, akit a kísértés a templomban is utolér. Ahogy közszereplők, politikusok, miniszterek gyónnak neki, olyan világ tárul fel előtte, ami elől szándékosan menekült az egyház lemondásokkal teli közösségébe, de amellyel szemben az egyház sem tudja megvédeni, hiszen már annak falai közé is beszivárgott a politika. A gyónásokat hallgatva végül addigi szilárdnak gondolt hitét is súlyos kérdőjelek kezdik a mélybe húzni. Isteni szerencse, hogy a történet csak egy elképzelt papról szól, egy elképzelt országban…

Könyvtündér a sorok között:

Töredelmesen be kell vallanom, hogy Hargitai Miklós munkásságát eddig nem követtem nyomon, amiből adódik, hogy sajnos a Népszabadságot sem sűrűn olvasgattam – pedig 23 évig írt a lapba –, most meg már eső után köpönyeg, hiszen a Népszabadság több értelemben is hiánycikk lett kis hazánkban…

A politikától sokáig igyekeztem távol tartani magam, nem is különösebben érdekel(t), de legfőképp nem akartam önszántamból rásegíteni a stroke esélyeire. (Alacsony vérnyomásúaknak viszont remek terápia lehet politikai híreket olvasni, műsorokat nézni!) Bizonyos mértékig azonban elkerülhetetlen a bevonódás, sőt most már inkább úgy gondolom, a tájékozódás hiánya vétek, úgyhogy igyekszem nyitott szemmel és füllel járni e téren is. Na meg ugye áprilisban volt egy kellemes kis választásunk is, amivel további négy meseszép évet alapoztunk meg… csak sajnos nem magunknak. Ezek után kolléganőm hívta fel a figyelmem Hargitai témába vágó alkotására, amit ezúton is köszönök, drága Gabi! Nézzünk is a sorok közé!

Kezdjük azzal, hogy bár hivatalosan regény a műfaja, engem sokszor kidobott a koherenciából a könyv. Regény helyett sokkal inkább tűnt úgy, hogy a megboldogult Népszabadságban valószínűleg megjelent cikkeiből Hargitai novellásította gondolatait, és az azokból összefűzött gyűjteményt most átcsomagolva újra áruba bocsátotta. Ez egyébként nem lenne baj, csak regényként tálalva kicsit becsapva éreztem magam. Próbáltam csordogálni a flow-val, de párszor kicsaptak a partra az oda nem illő áramlatok. Ennek fő oka, hogy két szálon fut a történet: egyrészt ott a gyóntatószékes politikai vonal, másrészt a pap múltjából felvillanó, természeti képekkel gazdagon megáldott jelenetek, és ez a kettő valahogy az istennek sem áll össze. Önmagukban akár tetszhettek is volna a szépirodalmi igényességgel megfogalmazott tájleírások, mint például a horgászós részek, mondjuk, ha horgász lennék, és ennek megfelelően izgatnának a zsinórméretek vagy a csali-, bot- és horogfajták, illetve ha mondjuk svéd útikalauzra lettem volna kíváncsi. De mivel engem a kis mai magyar rögvaló tükörképének ígérete vonzott a könyvhöz, s mivel az említett két szálat nem igazán sikerült összefonnia az írónak, ráadásul a pap fiatalsága önmagában is elég katyvasz, így ebben a tekintetben elég kudarcosnak érzem a megvalósítást. Persze az is lehet, hogy ezek a sorból kilógó fejezetek valaminek a metaforái szeretnének lenni, csak én nem vagyok elég szofisztikált ahhoz, hogy rájöjjek, minek. Bár Lars von Trier A nimfomániás című filmje óta tudjuk (már aki volt elég bátor megnézni), hogy bármi lehet bárminek a metaforája, akár a horgászás is…

Na de a formaiságon túl vessük Elios lámpáink fényét a belbecsre! Amúgy imádom a metaforákat, magam is előszeretettel játszom velük, úgyhogy különösen tetszett például a választók és a sólymok idomításának hasonlata. Az volt az a pont, amikor elkezdtem magamnak feljegyezgetni az oldalszámokat, hogy majd miket fogok idézni. De aztán gyorsan túl sok lett a jegyzetelés, rá kellett jönnöm, hogy ennyi mindent nem fogok tudni prezentálni, mert akkor a könyv felét be kellene másolnom. Maradjunk hát annyiban, hogy aki a könyv lapozgatására vetemedik, a már említett természeti jelenségek kissé fura dicsőítése mellett igazán érdekes filozófiai fejtegetésekre lelhet. Elsősorban politikai vonatkozásban, mint például a kommunizmus és a kapitalizmus ideológiáinak összevetése, Magyarország, akarom mondani egy elképzelt ország és az oroszok kapcsolata, a politikai elit színfalak mögötti magánélete és ugyancsak színfalak mögötti titkos bizniszeinek, csencseléseinek mikéntjei, egy választás megnyerésének bombabiztos receptje, na meg a politika és az egyház csókos viszonya. De találunk a politikától némiképp elkülöníthető, bár nem teljesen függetleníthető témákat is, mint Földanyánk halálos ágya, vagyis a környezetszennyezés, a globális felmelegedés okai és következményei, lásd népvándorlás, az európai értékeket fenyegető migráció elkerülhetetlensége és a helyzet súlyosságának oldására tehető esetleges megoldások, a vallás szerepe és ereje, vagy a női nem státusza.

Végül is nem leplez le hatalmas titkokat a könyv, mégis jó így összefoglalva, kerek perec kimondva olvasni a sejthetőt. (Vagy nyilvánvalót.) Az elején még majdnem feladtam az első horgászós fejezetnél, mert nem akart összeállni a tartalom, de úgy kábé a negyedétől jöttek részek, amiknél már nem volt opció a félbehagyás. Az elméletileg csúcspontként megjelenő Nagy Ő – vagyis a miniszterelnök, aki kísértetiesen hasonlít orbán viktorra (jaj bocsi, véletlenül kisbetűvel írtam...), de hát ugye minden egyezés a valósággal csak a véletlen meg a túl élénk fantáziám műve lehet – „gyónása” azonban nem nyújtott katarzis élményt. Az addigiakhoz képest számomra elég hihetetlenre/hiteltelenre sikeredett a vele való beszélgetés. Túl direkt volt, túl őszinte, túl szájbarágós. Nem éreztem közben azt, hogy most tényleg országunk elsőszámú trottynadrág fashionistája manifesztálódik a lapokon. Ugyancsak elég szájbarágósra sikeredett az utolsó fejezet is, amiben a választások előtti utolsó nagy kampánymisére felkért papunk nem enged a gonosz csábításának, és szónoklatával középső ujjat mutatva az első sorban ülő elitnek, egy elegáns mentális mic drop-ot követően távozik a templomból, s egyben vélhetően isten talán nem is annyira szent egyházának karmai közül is. Ami most így összefoglalva egész jól hangzik, csakhogy a pap által elmondottakkal az olvasót eddigre már vagy harmadjára szembesíti Hargitai.

Nehéz a dolgom a számszerű értékelésnél, mert végig azt éreztem, hogy ez a könyv regényként nagyon nyögvenyelősen működik, olvasmányélménynek összességében nem az igazi, de közben meg tele van olyan eszmefuttatásokkal, amiknél meg azt gondoltam, hogy wow, ezt de prímán megfogalmazta! Nem akarom hát a pontozással elvenni bárki kedvét az olvasástól, de egy szubjektív középmezőnyű 6-osnál sajnos nem éreznék jogosnak többet. Viszont az a jó hírem, hogy nálam a 6-ossal már simán kezdődik az ajánlott kategória, úgyhogy mindenképp érdemes elolvasni! Akit érdekel a politika, különösen a friss, ropogós, mai magyar sziccsuésön, megspékelve azzal, hogy mindezt az egyház köntösébe burkolták, annak bátran ajánlom. De leginkább amúgy ajánlanám (még akkor is, ha most mélyen tisztelt olvasókat vesztek) a megrögzött, szemellenzős, elvakult és/vagy tudatlan Fidesz-szavazóknak, akik sajnos nagy valószínűséggel úgyse fogják beszerezni, mert vagy nem szoktak olvasni, vagy nem is tudnak, vagy úgysem hinnék el, pedig rájuk férne a sok agymosás után egy másik nézőpont is! Most már csak azt sajnálom, hogy mindössze néhány héttel a választások előtt jelent meg a könyv, s így nem volt ideje a szélnek felkapni és messze szórni a magjait, pedig akkor talán a szavazás is máshogy alakult volna. Na majd meglátjuk négy év múlva!

Tündérfaktor:

10/6

Könyv adatai:

Kiadási éve: 2018

Kiadta: Európa

Oldalszám: 354

ISBN: 9789634058823

Képek forrása: Pinterest, Google Képek