2020. szeptember 1., kedd

Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Miről szól:

Helene Hanemann árja német nő volt, aki származása ellenére a második világháború idején mégis Auschwitz haláltáborában kötött ki. Nem tett ő semmi rosszat, egyetlen „bűne” volt csupán, hogy cigány férfiba szeretett bele, s így öt közös gyermekük is cigánynak számított. Amikor pedig a családjáért megérkezett a Gestapo, Helene, bár megmenekülhetett volna, úgy döntött, ahogy egy édesanyának döntenie kell: elkísérte szeretteit a pokolba. Az azóta már jól ismert tábori küzdelmeken egy kedvesnek látszó, a gyerekeknek cukorkát osztogató orvos, Josef Mengele enyhített, aki kitalálta (persze nem szívjóságból), hogy óvodát és kisiskolát nyit a táborban. Ennek kialakításával és vezetésével az ápolónőt, Helenét bízta meg.

Könyvtündér a sorok között: