Miről
szól:
Az
amerikai Jocelyn, miután középiskolásként elveszíti szüleit és húgát egy
autóbalesetben, Skóciába, Edinburgh-ba költözik új életet kezdeni. A Dublin
Streeten első látásra beleszeret új, fényűző albérletébe, ráadásul a lakótársa
is egy elbűvölő lány… akinek a bátyja azonban egy öntelt seggfej, viszont
nagyon jóképű, nagyon kitartó, és nagyon tudja, hogy mit akar. Jelen esetben
Jocelyn-t, aki hajlandó egy kis barátság extrákkal kapcsolatra, de a mély
érzelmektől retteg, hisz még mindig nem dolgozta fel a múltat. Braden ellenben
többet akar. És azt ugye mondtam már, hogy nagyon kitartó? Nagy-nagyon kitartó!...
Mostanában
egyhuzamban habzsoltam be jó néhány erotikus/new adult regényt, aminek – bár
nem gyötörtem magam halálra az ezen való elmélkedésben és önvizsgálatban – három
oka lehet. Mi tagadás, egyrészt ugye nyilván érdekeltek ezek a könyvek,
másrészt így rögtön össze tudom hasonlítani a friss olvasási élményeket a
műfajon belül, és végül: idővel arra jutottam, hogy erősen kezdem unni ezt a
kategóriát, mert annyira egyhangúak, úgyhogy szerettem volna gyorsan, egyszerre
túllenni azokon, amik érdekeltek, és most egy jó darabig nem tervezek ebben a
műfajban tovább kalandozni. Lehet, hogy minden stílust meg lehet unni, de azért
azt hiszem, ez nem vet túl jó fényt a new adult irodalomra… És ennek nyilván meg
is van az oka. Azt már korábban is írtam, hogy mennyire bosszantóan másolják
egymást ezek a művek, hogy milyen irritáló sémák, klisék, karakterek fedezhetők
fel, aminek következtében egy idő után úgy érzi az ember, hogy aki egy ilyet
olvasott az olvasta az összeset – vagy legalábbis én a merőben egy kaptafára
készült alkotásokba botlottam bele, de kétlem, hogy csak én nyúltam volna félre.
Ez
alól nem teljesen kivétel a Dublin Street
sem, mégis az egyik kedvencem lett az olvasottak közül. Itt is kipipálható sok
klisé (dúsgazdag, sármos, fiatal üzletember, lelki sérülések, családi és
szerelmi zűrök, csinibaba főszereplő hölgy, aki csak azért nem tipikusan
bombázó alkat, mert nem szőke, viszont nagyok a mellei (?), és a „bébi” megszólítás,
ami valószínűleg a „kreatív” szó ellentéteként szerepel a szótárban), mégis
talán ezt a könyvet élveztem leginkább, ez nyújtotta a legtöbb szórakozást, izgultam
a szereplőkért (bár azért nem rágtam tövig a körmeim), és még meg is nevettetett.
Ami kis csavar a történetben, hogy fordított felállást kapunk, most nem a férfi
a lelki sérült, akit a nő, anyai ösztöneitől vezérelve, meg akar menteni, hanem
fordítva: Joss a zárkózott, akit Braden üldöz szerelmével és küldetésének tekinti
kirántani őt a gödörből.
A
(fő)szereplők számomra szerethetőek voltak, bár olvastam több értékelést
másoktól, akiket idegesített pl. Joss viselkedése és reakciói, az emberekhez
való hozzáállása. Ebben is van valami, de ha én veszíteném el a családomat, majd
a legjobb barátnőm is meghalna, akkor lehet, hogy nekem is megfordulna a
fejemben, hogy ez valami személyes bosszúhadjárat Istentől és én is nehezen
engednék közel magamhoz másokat. És hát ugye Joss sem hülye, tudja ő is, hogy
nem jó ez így, segítséget is kér egy pszichológustól és hallgat is a jó szóra,
igyekszik helyrehozni rossz döntéseit. Ráadásul nem csak csinos lány ő, hanem
okos is, egyetemet végzett, erős, független, belevaló, vagány, humoros csaj.
Nincs is szüksége pasira, egyedül is meg tud állni a lábán. Aztán mégis
találkozik Braden-nel.
„KÉPZELJÜNK EL EGY TERMÉSZETFILMET,
amelyben a cuki kis szurikáta éppen hazafelé igyekszik a négy cuki kis
szurikátalábán a kotorékba, a politikai csatározások, egyéni drámák és a
családi élet színhelyére, ám hirtelen egy bazi nagy sas jelenik meg a feje fölött…
Az okos kis szurikáta gyorsan fedezékbe
vonul, és várja, hogy a bazi nagy sas elmenjen.
Kis idő múlva a szurikáta úgy dönt, a sas
már biztosan megunta a várakozást, és szépen továbbállt, hogy egy másik cuki
kis szurikátára hozza rá a frászt. Előmászik tehát a rejtekhelyéről, és nagy
vidáman folytatja az útját.
És amikor a kis szurikáta már éppen
megnyugodna, hogy ép bőrrel megúszta a kalandot, a bazi nagy sas lecsap rá, és
a bazi nagy karmai közé kapja őt.
Nos… én pontosan tudom, mit érezhet
ilyenkor a kis szurikáta…”
Braden-t
(akinek a nevével nem tudtam megbarátkozni) lényegében klisékből rakták össze,
jóképű, szívdöglesztő álompasi, tökéletes, bugyiáztató külső megjelenéssel és
vastag… pénztárcával. (Amúgy első találkozásuk egy taxiban történik, ahol
Braden öltönyt visel. Na, itt már komolyan kezdtem aggódni, de hálisten’ nem
lett belőle egy irodaházas Twilight
fan-fiction.) Sok mindent nem tudunk meg belső tulajdonságairól, de amit igen,
az az (a klisé), hogy irányításmániás, birtoklási vágytól fűtött igazi férfi,
aki, miután kinézte magának Joss-t, nem hajlandó meghátrálni, sem osztozkodni,
és ha valaki csak rákacsint Joss-ra, annak legszívesebben rögvest módosítaná is
az arcberendezését. Tehát lényegében két irritáló karakter, akiket összehoz a
sors és meg is érdemlik egymást. Na de félretéve a tréfát, én bírtam őket. Ami
különösen nagy szó annak tükrében, hogy mennyire ki vagyok már élezve ezekre a
sablon motívumokra. Én lepődtem meg a legjobban, hogy nem zavartak az amúgy zavaró
sémák.
Ami
a mellékszereplőket illeti, Ellie-t érdemes még megemlíteni, mert neki valóban
fontos szerepe van, ő a harmadik fő karakter. (Nekem valamiért Samaire Armstrong
jutott róla eszembe a Dirty Sexy Money (Édes, drága titkaink) tévésorozatból.) A vége felé
ő szolgáltatja az egyik fő konfliktust is.
Nekem
nagyon tetszett ez a történet, merthogy itt volt sztori, nem csak ágytorna,
szerettem a stílust, a karaktereket, az eseményeket, a helyszíneket, Braden és
Ellie családját, Joss jellemfejlődését, a pánikrohamokat, a gyász feldolgozását,
a pszichológusos jeleneteket (ugyan változatlanul nem értem, miért ekkora divat
pszichológushoz járni, mikor lényegében semmit nem segített azon kívül, hogy
Joss-nak volt kinek kiöntenie a szívét, szavakba önteni a gondolatait és ezáltal
tulajdonképpen saját maga jött rá a megoldásra), a forró jeleneteket, és a végét
is (SPOILER: bár általában nem jön be, ha esküvővel zárul egy romantikus könyv,
mert az könnyen benyálazza az egész történetet), és volt egy szitu, amin
szabályosan hangosan felröhögtem az éjszaka közepén, annyira váratlanul ért
(SPOILER: ez egy, hogy is mondjam szépen, szóval szellentős rész, amiről lehet
azt gondolni, hogy az altesti poénok már elcsépeltek, de ebben a műfajban nekem
egy óriási felüdülés volt). Egy szó, mint száz, romatikus-erotikus-new adult
kategóriában nálam dobogós. Megkapta az ajánlócédulám!
(A borítója viszont nem tetszik. Valahogy nem elég modern, olyan Júlia magazinos olcsó benyomást kelt, és én nem látom benne a karaktereket, Joss-t és Braden-t sem. De hát ízlések és pofonok...)
Tündérfaktor:
10/8
Könyv
adatai:
Eredeti
címe: On Dublin Street
Eredeti
kiadási éve: 2012
Magyar
fordítás kiadási éve: 2013
Kiadta: Könyvmolyképző
Fordította: Molnár Edit
Oldalszám: 400
ISBN: 9789633731079
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése