Miről
szól:
Hivatalos ismertető:
Magyarország,
ahogy még sosem láttuk.
Egy
város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek.
Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol
embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót.
Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely
szó szerint maga a pokol.
15
történet, amelyek elolvasása után a világ sokkal furcsább hely lesz. Történetek
iszonyattal végződő szerelmekről, rettenetes vágyakról, nyaralásokról, ahol a
szerencsések halnak meg először. Történetek átalakulásokról, kísértésekről,
zenekarokról, amelyek őrületbe csábítanak. Történetek halálról és életről, és
az állapotokról, amikor a kettő között nincs különbség.
Mivel
is ünnepelhetné egy könyves blog stílusosabban a Halloween-t, mint egy horror
kritikával. Mármint kritikával egy horror könyvről. Vagy egy horrorisztikusan
lehúzó kritikával? Muhahaha! Hmm… Meglássuk!
Veres
Attila neve nem lehet ismeretlen azoknak, akik követik az új könyves
megjelenéseket, a kiadók oldalait, könyvterjesztők honlapjait, vagy a
Moly.hu-t. Így találkoztam én is először a szerzővel Odakint sötétebb című 2017-es horror regénye kapcsán. A borító és a
leírás alapján kívánságlistára is dobtam a cuccot, de annyira bátor azért nem
voltam, hogy be is rendeljem. Erre a vakmerőségre egy évet kellett várni,
ugyanis idén megjelent új könyve, az Éjféli
iskolák, aminél már nem bírtam magammal. Ebben segített az is, hogy ugye nem
csak én írogatok az éterbe, úgyhogy hasonszőrű „kollégáknál” belefutottam magasztaló
kritikákba, amik nem hagytak más opciót, minthogy kiszórjam az aprót a
pénztárcámból.
A
teljes képhez hozzátartozik, hogy nem vagyok helyi lakos horrorfalván, már ami
a könyveket illeti. Horrorfilmek terén sem vagyok bennszülött, de időről időre azért
szeretek ellátogatni ebbe a világba. Nem ismerem a sokat emlegetett ősatya, Lovecraft
munkásságát, Kingtől is csak egyet-kettőt olvastam, úgyhogy nincs komoly
összehasonlítási alapom, szóval véleményt csak laikusként formálhatok, aki azért
nem kap szívrohamot a saját árnyékától.
A
legutóbb rendelt stósz könyvek közül erre ugrottam rá először, és kezdetben nem
is okozott csalódást… úgy a második novelláig. Merthogy egy novelláskötetről
van szó, ami egyben előnye és talán hátránya is a könyvnek. Hátránya maximum
annyiban, hogy nincs egy elmélyült történet, amiben elveszhet az olvasó, előnye
ugyanakkor pont ez, hogy nem kell benne alámerülni, mert még így is csömört okoz.
Pedig mondom, hogy nem vagyok egy ideggyenge szalmaszál! Először még nagyon
tetszett a stílus, a megfogalmazás, a szófordulatok – amik amúgy végig maradnak
és hozzák a szintet –, de aztán elég hamar besokalltam. Tizenöt novellát
végigolvasni esténként egy-egy hosszú, fárasztó nap után, amik egytől egyig
valami abszurd, morbid rémálmot vetítenek eléd… hát nem tudom, én egy idő után
untam és már nem esett jól. Hatalmas újdonságszámba menő ötletekkel sem
reformálta meg a műfajt, sokszor jutottak eszembe például filmek, ahol ezt vagy
azt láttam már, és ismétli is magát. Mégis végig reménykedtem és vártam valami heuréka-élményű
történetet, amely perverz kíváncsiság az utolsó oldalig hajtott, de ha most
visszagondolok, egy címet se tudnék hirtelen felidézni, ami beleégett volna belső szemem
retinájába. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rémlenek fel beteg
jelenetek.
Furcsa
az egész gyűjtemény, mert nem egy szimpla, klasszikus értelemben vett horror műről
van szó, nem is az ijesztgetés a célja, inkább valami zsigeri kellemetlen
érzést vált ki, mivel a sztorikban a szereplők teljes természetességgel
viszonyulnak a borzalmakhoz. Nem rettegnek, nem sikongatnak, nem menekülnek a
láncfűrészes sorozatgyilkos vagy a zombi apáca szelleme elől, inkább csak
összeráncolják a homlokukat, majd mennek tovább, merthogy ja, hát ez nálunk a
faluban már csak így megy… Sőt, a mesék többségében a karakterek kifejezetten
keresik ezeknek a természetfeletti gusztustalanságoknak az átélését. Az új
barátnőd bebábozódik a lakás falán és odapetézik? Áh, mi sem természetesebb,
mindenkit úgy kell elfogadni, ahogyan Isten teremtette! A tegnap temetett
dédnagyi visszatér a sírból és kopogtat? Egye kánya, igyunk még egyet Józsikám,
aztán hozd a szívlapátot! Te Gizi, nem fizetünk be erre a buszos körútra,
aminek a végén a katalógus szerint mindenki meghal? De Béla, menjünk, úgyis olyan
rég voltunk már nyaralni! Ú, Karcsi, van még ebből a borból, amitől azt
hallucináltam, hogy egy élő kisfiú belső szerveit zabáló pók vagyok? Töltsél
már még egy decit! Pista, te is hallod ezeket a hangokat? Ja persze, ez csak a
kisszobában lakó démonom. Ha épp nem akar megölni, akkor a Barátok közt alatt szoktunk sörözni…
Most
átlényegülhetnék itt pszichomókusba, hogy hát igen, ez azért van, mert kis
hazánkban kemény az élet és ezzel mindenki tud azonosulni, mert mindenki küzd a
saját démonaival, és aki azt mondja, hogy nyugi, szörnyek nincsenek, az
hazudik, mert bizony ott ólálkodnak abban a sötét sarokban mindenki paneljában
vagy borospincéjében. És ez kevésbé bizarr és szürreális formában, de nyilván
így is van, mert mindenki fél valamitől, mindenki meghal egyszer, s a
legijesztőbbek sokszor a monoton, kilátástalan hétköznapok. Bennem mégsem ez a
gondolat fogalmazódott meg olvasás közben, hanem az, hogy atttttya világ,
valaki sürgősen kerítsen ennek az Attila gyereknek egy ördögűzőt a
Vatikánból!!! Hát hogy lehet ilyen nyomasztó gondolatokkal létezni bele a
nagyvilágba? Biztos vannak barátai, párja, szülei, gratulálok mindannyiuknak,
képen egész helyesnek is néz ki, meg olyan kis aranyos, de hogy ti nem féltek???
Dzsízösz Krájszt!
Na,
tehát célját némiképp nálam is elérte a kötet, mert ha jól sejtem, nem az volt
a szándék, hogy a történetek hatására a Jó reggelt, napfény!-t énekelve ébredjek reggelente. Mégsem egészen erre
számítottam, bár igazságtalan lennék, ha azt állítanám, hogy nem jó, csak mert
ez most valahogy nem kúszott elég közel a szívemhez, hiába gondolom, hogy amúgy
meg tényleg nem áll tőlem távol az efféle agymenés. Úgyhogy pontszámilag jóindulattal
belövöm a középmezőnybe, mert aki erre a műfajra izgul, az biztosan megtalálja
a számítását benne, akinek meg Danielle Steel a kedvence, az inkább vessen
keresztet és mormoljon el egy miatyánkot, ha meglátja a könyvesbolt polcán az Éjféli iskolákat. Nálam egynek elment,
de az Odakint sötétebb már lekerült a
kívánságlistámról. Szorri kedves Veres Attila, nekem ennyi bepillantás bőven
elég volt elméd fortyogó, vérgőzös bugyraiba. Persze, ha olvasol és küldesz egy
ajándék példányt, úgyse lenne merszem nemet mondani…
Utólag
visszagondolva lehet, hogy az első bekezdés mégsem olvasócsali akart lenni,
hanem figyelmeztetés: „Én nem olvasom
végig a regényeket, csak az első bekezdést. Senki sem tud jobbat írni az első
bekezdésnél, ezt azóta tudom, hogy végigolvastam az Anna Kareninát. Ha ezt a szöveget én olvasnám, itt
megállnék. Lehet, hogy neked is azt kellene.”
Tündérfaktor:
10/6
Könyv
adatai:
Kiadási
éve: 2018
Kiadta: Agave
Oldalszám: 320
ISBN: 9789634194699
Képek forrása: Pinterest
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése