Tracey Garvis Graves: Uncharted

Miről szól:

Egy ismeretlen férfi áll Anna és T.J. ajtajában, akiknek leesik az álla, mikor a férfi bemutatkozik. Owen Sparks az. A férfi, akinek hátrahagyott holmiját Anna és T.J. anno megtalálta egy lakatlan szigeten, ahova egy hidroplánbaleset után kerültek. Csakhogy egy kis barlangban egy csontvázat is találtak, így ők abban a hitben éltek, hogy a maradvány lehetett Owen. Ám Owen nagyon is él, és most ellátogatott hozzájuk, hogy megossza velük keserédes történetét a szigetről, mely mindannyiuk életét megváltoztatta.

Könyvtündér a sorok között:

Előző kritikámban Julie Johnson Uncharted című irományát vetettem össze Tracey Garvis Graves On the Island vagyis a Kötelék című könyvével (tekintve, hogy a történet lényegében ugyanaz), és azt a konklúziót szültem, hogy az utóbbi írónő sokkal jobban odatette magát, Julie Johnson műve pedig megmaradt jóval gyengécskébb utánzatnak. Arra viszont mindenképp jó volt, hogy felkeltse érdeklődésem Tracey Garvis Graves azonos című kisregénye iránt, ami a Kötelék eseményeinek előzmény-, illetve utótörténete. Szóval nincs hiba a mátrixban, csak a cím és a helyszín egyezik, na meg én ragadtam a trópusi lakatlan szigeten még egy sztori erejéig, de legközelebb már új vizekre evezek.

Spoileres, sztorimesélős írás következik!

Csak nagyon röviden, hogy mindenki értse, miről van szó, a Kötelékben a harmincéves Anna magántanárnak szegődik a tizenhét éves fiú, T.J. mellé, aki a rákból felépülve a Maldív-szigeteken bérelt családi üdülőben töltené a nyarat tananyagpótlással. Ám hidroplánjuk lezuhan, ők pedig egy lakatlan szigeten kötnek ki, ahol hiába várják a segítséget. Meg kell tanulniuk túlélni, miközben a fiú felnő, egymásba szeretnek, s a szigeten töltött évek örökre szóló köteléket alakítanak ki kettejük között. Nem törődve a korkülönbséggel és mások rosszalló véleményével, a páros megmenekülésük után is együtt marad, családot alapítanak, gyerekeket vállalnak. Itt lép a képbe és családunk életébe ez a kiegészítő kisregény, az Uncharted.

Ahogy azt az ismertetőben már írtam, becsönget hozzájuk Owen Sparks és elmeséli, ő hogyan került a szigetre és mi történt vele az ott töltött idő alatt. Owen tömött pénztárcájú, kiégett huszonéves bizniszmenként próbált menekülni pénzsóvár rokonai és álbarátai elől, amikor úgy döntött, hogy egy trópusi lakatlan sziget lesz a tökéletes helyszín egy kis önvizsgálathoz és új életcél találásához. Felbérel egy pilótát, aki a szigetre szállítja, majd havonta bőséges ellátmánnyal tér vissza. Magára utalva a férfi kunyhót épít, úszkál, búvárkodik, halászik, delfinekkel barátkozik, cetcápákkal haverkodik és a hullámverés ritmikus zenéjére próbálja átgondolni addigi életét. Annával és T.J.-jel ellentétben ez neki igazi kaland, remekül érzi magát a paradicsom magányában.

Jó neki, én kevésbé élveztem például a kunyhóépítés módszertani részleteit, és már kezdtem unni az ismétlődő napok egysíkúságát, meg hogy már lassan az én bőröm is kiszárad a nap és a sós víz elegyétől, de aztán a könyv felénél kezdődnek a bonyodalmak, mikor is főhősünk visszatér az emberek közé egy kis mentális és technikai szünetre. Itt egy bárban összefut egy csajjal, aki úgy lenyűgözi, hogy meghívja a szigetre. Nem is meri remélni, hogy Calia komolyan gondolja, mikor igent mond, de másnap mégis ott van a találkozó helyszínén. Csakhogy nem egymaga érkezik. Hozza testvérét, Jamest is, aki egyedül nem hajlandó elengedni a lányt. De Owen örül a társaságnak, hárman utaznak hát a szigetre és együtt töltik a következő hónapot, mely során Owen és Calia között szárba szökken a kezdeti vonzalom, James pedig nem zavarja a turbékolást (és fordítva), mert egész nap a zátonyon búvárkodik cetcápákkal való közös fürdőzésben reménykedve. Cetcápa helyett azonban harapósabb halakkal fut össze, innen pedig felgyorsulnak az események.

Képek forrása: Pinterest

Gerlepárunk kénytelen hazautazni, különválni, depressziózni szólóban, majd egyszer csak Owen megjelenik Anna és T.J. ajtajában. Hogy mi az összefüggés? Hát egyrészt az, hogy elmesélje, a barlangban talált csontváz a cápatámadásban pillanatok alatt elvérzett Jamesé volt, akit a barlangba rejtettek az időjárás elől, mikor Owennek és Caliának sürgősen el kellett hagyniuk a szigetet egy csúnya vihar miatt. Owen ugyan ígéretet tett, hogy vissza fog térni a holttestért, de végül letett tervéről, miután Calia is felszívódott és a hidroplán pilótának is nyoma veszett. Persze másik pilótát is felbérelhetett volna, de addigra már beletörődött a dolgokba. Kár volt, hiszen eredeti pilótája – mint ahogyan az az évek múltán újságcikkekből derül ki Owen számára – azért tűnt el, mert egy másik munkája során szívrohamot kapott Annával és T.J.-jel a fedélzeten. Így zuhantak le ők, s így kerültek évekre a lakatlan szigetre, mely megrázkódtatás pár nap, sőt néhány óra alatt véget érhetett volna, ha Owen nem gondolja meg magát és visszatér. Persze Anna és T.J. megbocsátanak, hiszen életfilozófiájuk szerint nem néznek vissza és nem hajlandóak a „mi lett volna, ha” kérdésén görcsölni, ráadásul, ha bármi másként alakult volna, most idilli családjuk sem létezne. Másik oka a beszámolónak, hogy Owen úgy határoz, mégis visszautazik a szigetre Jamesért, s felajánlja T.J.-nek is a lehetőséget, hogy vele tartson és szembenézzen a múlt árnyaival. T.J. vonakodik bár, de végül igent mond, s mivel ez csak egy kisregény, több dráma már nem fér bele, szóval ezúttal senki nem hal meg, senki nem ragad lakatlan szigeten, ellenben mindenki feldolgozza a múltját, rendezi kapcsolatait családjával, elnyeri a hőn szeretett nő szívét, megpuszilgatja a gyerekeit, szóval happy end happy end hátán.

És ami a véleményemet illeti: A Köteléket már öt éve olvastam, szóval tudom, hogy nagyon tetszett, de a részletekre már nem emlékeztem. Egyrészt jó volt, hogy ez a kis kiegészítő felelevenítette a sztorit és nem keveset hozzá is tett. Valószínűleg még jobb lett volna közvetlenül a fő regény után olvasni, de így is, tulajdonképpen önállóan is működött. Most is tetszett a stílus és a történet is. Másrészt igazolta, amit előző bejegyzésemben Julie Johnson regényéről írtam, hogy valóban jól emlékeztem öt év távlatából is: Tracey Garvis Graves tényleg sokkal megnyerőbben vetette papírra jóval kreatívabb ötleteit a témában, hiszen még ez a néhány oldal is sokkal szórakoztatóbbra, megrázóbbra és egyedibbre sikerült, mint a Julie Johnson féle tucatromantika.

Végül pedig némiképp offtopic-ként szeretném felhívni mindazok figyelmét, akiket hozzám hasonlóan még pár peták elválaszt a milliárdos léttől, és ezért most telesírják a kispárnájukat, hogy bezzeg ők nem szenvedhetnek a Maldív-szigeteken, hogy a könyv tanúsága szerint a környéken ilyen gyönyörűséges barna vadászpókok (csak erős idegzetűek kattintsanak!) éldegélnek. Csak úgy mondom. Szóval, ha valakinek már mégis megvan a jegye, szerintem ABORT MISSION!

Tündérfaktor:

10/7

Könyv adatai:

Eredeti címe: Uncharted

Eredeti kiadási éve: 2013

Oldalszám: 160