2018. május 10., csütörtök

Wéber Anikó: Az osztály vesztese + El fogsz tűnni

Miről szól:

Az osztály vesztese:
A suli mindjárt zár, de te fent hagytad a telód az osztályban. Már sötétek a folyosók, tök félelmetes az egész, de muszáj visszamenned. Nagy levegőt veszel, belépsz a terembe... oké, megvan, semmi gond. De akkor egyszer csak valaki rád ugrik, a falhoz ráncigál és fotókat készít a rémült fejedről, amint „AZ OSZTÁLY VESZTESE” felirat alatt egy béna minion jelmezben feszengsz. És ha ez még nem lenne elég megalázó, a kép a Facebookra is kikerül, hogy az egész osztály azt találgassa, melyik szerencsétlen lehet a jelmez mögött. El lehet titkolni egy ekkora sztorit? Vagy előbb-utóbb úgyis kiderül az igazság? Látott valaki valamit? Lesz, aki beárulja, vagy bevallja? Mit lépnek a többiek? És miért történt ez az egész? Miért pont veled, velem, velü(n)k?

El fogsz tűnni:
Erdei iskolába kirándul a hatodik osztály. Végre nincs sürgető csöngő, levegőtlen osztálytermek és kényelmetlen padok, csak a zöld természet, a barátok, a szabadság, a buli. De a kiruccanás mégsem mindenkinek jelent felhőtlen szórakozást. A hangadók megint kipécézték a gyengébbeket és éjszakai szívatást terveznek az erdőben. Kísértetnek öltözve akarnak rájuk ijeszteni, de a tréfa balul sül el. Megjelenik egy ismeretlen alak, akitől mindenki megrémül, és a nagy felfordulásban három diáknak nyoma vész. A többieknek össze kell fogni, hogy kinyomozzák, hova lettek az eltűnt osztálytársak, még mielőtt kiderül, hogy titkon elhagyták a szállást és tilosban járnak. De vajon sikerül-e együttműködnie azoknak a gyerekeknek, akik az iskolában talán szóba sem állnak egymással, s akik eddig lenézték a másikat, most vajon képesek lesznek-e felismerni az értékeket egymásban és saját magukban?

Könyvtündér a sorok között:

Wéber Anikó "gyermekeivel" :)
Híres embereket személyesen is ismerni kiváltságos érzés. Szerintem ezen lehet, hogy ő maga is elmosolyodna, de én Anikót ezennel kikiáltom hírességnek! És hogy honnan ismerem? Együtt koptattuk az ELTE PEPSZI padjait. (Nem, ez nem a reklám helye kis magyarosított helyesírási hibával, hanem a Pedagógia és Pszichológia Kar rövidítése.) Bár mindketten tanárként végeztünk, ő végül író lett. Én meg irigy… Úgyhogy az egyik vállamon ülő kisördög szerint megnyugtatná a lelkem, ha legalább jól lehúzhatnám a műveit, de nem csak azért nem tehetem, mert ismerem, vagy mert a másik oldalon ülő angyalka szerint rendkívül kicsinyes húzás lenne, ami rossz fényt vetne szerény személyemre, hanem mert a keserű igazság az, hogy nincs okom kritizálni. Ettől pedig csak még irigyebb lettem!

Már nem vagyok különösebben tájékozott a magyar ifjúsági irodalom piacán, de úgy gondolom, Anikó remek érzékkel tenyerelt bele a paletta egy hiánytémájába. Az úgynevezett bullying, vagyis az iskolai zaklatás, zrikálás, piszkálás sajnos senki számára nem lehet ismeretlen jelenség. Mindannyian részesei voltunk/vagyunk/leszünk, akár az áldozat, a bántalmazó, az áldozat védelmezője, a bántalmazó társa, vagy „csak” az események passzív szemlélőjeként. Mindenkivel előfordult már, hogy vagy csúfolták, vagy ő szekált másokat, de ha mindebből szerencsésen ki is maradt, fültanúja biztosan volt ilyen eseteknek, ne adj isten még röhögött is egy jót a beszólásokon. Tehát ahogy a mondás tartja: a téma az utcán hever, illetve iskoláink falai között bujkál, a termek sarkaiban ólálkodik, a folyosók szélein oson, a mosdók és a tesi öltözők ajtaja mögött leselkedik az ifjúságra, hogy aztán előbb-utóbb mindenkire lecsapjon, kisebb-nagyobb károkat okozva a lelkekben.

Anikó első regénye, Az osztály vesztese több ötödikes osztálytárs szemén keresztül mutatja be ugyanazon esemény körülményeit, előzményeit és annak utórengéseit. Tetszett ez a megoldás, hogy mint a tóba dobott kavics, egy eset körül koncentrálódik a történet, de minden tanuló elmesélése során valami extrával, újabb hullámmal bővül a sztori, újabb puzzle darabbal egészül ki a kép egy-egy új szemszögből, miközben végigkísérhetjük a gyerekek átlagos hétköznapjait. A megszólaltatott szereplők mind-mind egyéniséggel rendelkező, hús-vér karakterek, akik személyisége szerencsére sosem egysíkúan fekete vagy fehér, hanem árnyaltan bemutatásra kerülnek az elsőre tipikusnak tűnő lehetséges áldozat és bántalmazó diákok is az előbb-utóbb mindannyiunkat utolérő kínos, esetenként megalázó helyzetek felsorakoztatásával, bepillantást engedve az iskolai és az otthoni állapotokba is. Egészen a végéig rejtély marad a tettes és az áldozat kiléte, valamint a motivációk, ezzel remekül fenntartva az érdeklődést. Sőt még meglepetések is érhetnek minket, mondhatni csattanók, hiszen mint tudjuk, a dolgok nem mindig azok, aminek elsőre látszanak. A konklúziót pedig imádtam, mellyel Anikó főszereplő párosunk szájába adja a fontos felismerést: az események sodrása és a végkifejlet helyett akár barátok is lehettek volna! Lényeges tanulsága ez a műnek, amire őszintén remélem, hogy az ifjú olvasóközönség is rátalál! Jó pont az is, hogy a mai fiatalság számára elengedhetetlen közösségi média és annak veszélyei is kulcsponti helyet kapnak a történetben. Szóval, bár öreg csontjaim már nem tartoznak a célközönségbe, úgy érzem, végig sikerült korszerű hangot megütnie Anikónak, a legapróbb momentumokig aktuálisnak, naprakésznek maradnia, amivel biztosan sikerül behúzni a tizenéves olvasókat. Elismerésre méltó, hogy ilyen remek stílussal, pillanatig sem mesterkélten tudta megragadni a tizenéves korosztály világát és a bántalmazás ezen formájának lélektipró jelenségét.

A bullying minden körülmények között nehéz téma, nem könnyen emészthető, vagyis akiben bujkál egy kis empátia, azt valamennyire felzaklatják az olvasottak. A második regény, az El fogsz tűnni ehhez képest is szintet lép, és kvázi a gyerekhorror műfajának mezsgyéjére kalandozik, már ha létezik ilyen. Lehet, hogy én vagyok gyenge idegzetű pedagógus, de bevallom, nekem ez a történet már kicsit sok volt. Tanárként hápogtam egy sort, hogy hogy léphet le egy egész osztálynyi lurkó a szállásról anélkül, hogy a felügyeletükkel megbízott felnőtteknek bármi is feltűnne, vagy hogy milyen pedagógus az, akinek gyerekek elrablása, elzárása, fogva tartása, megkötözése, fenyegetése és halálra rémítése a hobbija, na de vannak beteg elmék a világon, szóval ezen nem veszünk össze. Több kérdés felmerült bennem a regény kapcsán, néhol hitetlenkedtem, néhol bosszankodtam, vagy értetlenkedtem, az viszont határozottan tetszett, ahogy a gyerekek összefognak, felmérik egymás erősségeit és megoldják a rejtélyt. Pozitívum az is, hogy kilépünk az iskola beskatulyázó falai közül és olyan környezetbe pottyannak a gyerekek, ahol mindenki lehetőséget kap, hogy megmutasson magából egy olyan szeletet, amit addig a társak nem ismerhettek. Amit sajnálok, hogy kicsit hamar ér véget a sztori és bár mindenki épségben megússza a kalandot (legalábbis fizikailag), nem igazán derül ki, hogy mi is volt a fő motivációja az elkövetőnek. (Annak az elázott utolsó levélnek a hallatán enyhén bedurciztam, mint egy kisiskolás, akinek a nagyok kiverték a fagyit a kezéből.) Ugyan a lezárás, amiben a gyerekek leveleket írnak egyik osztálytársuknak, némi információmorzsával kiegészíti a történteket, én azért még el tudtam volna viselni egy-két plusz epilógust is. Habár ezt a regényt most nem dicsértem pirulásig, abban azért mégis biztos vagyok, hogy általános iskolásként körömrágva faltam volna a sorait, mert izgalomból aztán nincs hiány. És mivel ők a célközönség, pontosan ez a lényeg, azt hiszem. (Csak nehogy nekem az idei erdei iskolában valamelyik vállalkozó szellemű tündérkém meg akarja valósítani az olvasottakat, mert akkor én is átmegyek Zsófi nénibe!)

Ifjúsági regényekről lévén szó, nyilván kisiskolásoknak, tiniknek íródtak a történetek; a nyelvezet, a szerkesztés, a hossz, a szereplők, a téma mind nekik kedvez, és így élvezeti értékük is elsősorban számukra van, de én azért határozottan ajánlanám az uszkve 200 oldalaival igazán nem sok időt rabló olvasásukat felnőtteknek, különösen pedagógusoknak és szülőknek is! Mind voltunk gyerekek, de az évek halványítják az emlékeket, s ezért talán már nehezünkre esik átérezni a diákok szituációját. Anikó írásai ablakot nyitnak a gyerkőcök fejébe, s ezzel sokat segít, hogy hitelesen ábrázolt gondolataikat átérezhessük, megérthessük, s ha ez megtörtént, talán segíteni is hatékonyabban leszünk képesek. Mert meggyőződésem, hogy ugyan a gyerekeket igyekszünk az ÉLETre felkészíteni, de közben nem szabad elfelejtenünk, hogy az ő életszakaszukban, ami évtizedeket is felölelhet, számukra már az iskolában is az a bizonyos nagybetűs zajlik nap mint nap. Koránt sem mindegy hát, hogyan birkóznak meg az őket érő impulzusokkal, melyek ott érik őket, ahol napjaik felét töltik, s amely emlékek súlyos zsákja akár felnőttként is fájóan húzhatja a vállukat.

Végül pedig ezúton is szeretném megköszönni Anikónak, hogy kérésemre ellátogatott iskolánkba és előadást tartott regényeiről! Biztosan sok új olvasót szerzett magának megnyerő stílusával, magabiztosságával, kifejező felolvasásával és a gyerekekhez való türelmes hozzáállásával, még akkor is, ha dedikálás közben annyian vették körül, hogy alig jutott levegőhöz!

És legvégül még két témába vágó ajánló:
2015-ben írtam R. J. Palacio Csodácska című regényéről. A címre kattintva el is olvashatjátok a véleményem, de leginkább a könyvet magát olvassátok, érdemes!  Azóta film is készült belőle Az igazi csoda (Wonder) címmel, de a könyv szerintem fényévekkel felülmúlja a belőle készült adaptációt.
2017-ben pedig a Pixartól jelent meg egy Oscarra is jelölt kisfilm, a Lou. Érdemes meglesni, nagyon édes, de közben fontos mondanivalója van a bullying hátteréről és arról a fontos tényről, hogy van megoldás, lehet tenni ellene, amivel mindenki jobban jár! (Update: Sajnos a YouTube letiltotta az eredetileg beágyazott videót, de valahol keressetek utána, megéri!)

Tündérfaktor:
Az osztály vesztese: 10/8
El fogsz tűnni: 10/6


Könyv adatai:
Kiadási éve: 2016, 2017
Kiadta: Pagony
Oldalszám: 208, 240
ISBN: 9789634101895, 9789634102779

Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése