George Orwell: 1984, Állatfarm

Miről szól:

1984: Winston Smith a Nagy Testvér elnyomó diktatúrájának polgára, ahol négy szép nevű minisztériumból (Béke- (=háború), Igazság- (=hazugságok), Szeretet- (=kínzások), Bőség-minisztérium (=éheztetés)) irányítják a három részre osztott világ egyik országát, Óceániát, ami folyamatos háborúban áll hol Eurázsiával, hol Keletázsiával. A Párt három jelmondata: A HÁBORÚ: BÉKE, A SZABADSÁG: SZOLGASÁG, A TUDATLANSÁG: ERŐ, és plakátokon terjesztett szlogenje: NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART. És ez így is van, mert mindenhol, minden percben teleképek figyelik meg és hallgatják le az embereket, miközben megállás nélkül népbutító, valótlan híreket duruzsolnak a háborúról, a győzelmekről, a jobban teljesítésről, a jobb életről. És hogy ezt igazolni is tudják, nagyüzemben folyik a történelem meghamisítása, a megjelent hírek, fényképek, elmondottak, beígértek manipulálása, utólagos megváltoztatása. Winstonnak is ez a foglalkozása, adatokat, információkat, személyeket másít meg, cserél ki, tűntet el. Aki később máshogy emlékszik, az úgysem tudná bizonyítani, de ha megpróbálná, ha csak felmerülne benne a lázadás lehetősége, a Gondolatrendőrség azonnal lecsapna és megsemmisítené az illetőt. Mindennapos a nélkülözés, az éhezés, az elkeseredettség, a frusztráció, a kivégzések. Még a gyerekeket is szüleik ellen fordított besúgóknak nevelik. Pozitív érzelmeket, szeretetet nagyítóval sem találni. Az újbeszél nyelv bevezetésével még a szókincset is megpróbálják a feltétlenül szükséges minimumra redukálni, hogy megfelelő szavak híján lassan már gondolatban se lehessen pártellenes bűnt elkövetni. Winston tehát ebben a rémálomban él, dolgozik és közreműködik, próbál beilleszkedni, beolvadni, túlélni, de közben egyre erősebben érzi, hogy valami nem jó, valami nem helyes körülötte, hogy ez így nem normális, ennek nem így kéne lennie. Közben találkozik Juliával, viszonyt kezdenek és amint a szerelem értelmet ad Winston életének, felesküdik a rendszer ellen. De tudjuk, hogy Nagy Testvér mindent lát és senkit sem enged kibújni a karmai közül!

Állatfarm: Őrnagy, az öreg disznó halála előtt megálmodja és megjövendöli a Mr. Jones vezette Major állatainak a forradalom eljövetelét, amikor is véget ér a szolgaság, az életfogytig tartó fáradságos robot, az emberi kegyetlenkedés, a mészárlás, s az állatok önellátóan önmaguknak termelik majd az élelmet és élnek boldogan, egyetértésben. A lelkesítő beszéd után a jószágok fellázadnak és elüldözik Mr. Jonest, átveszik az uralmat, megalapítják az Állatfarmot, ahol Angliában először az állatok uralkodnak. A disznók vezetésével virágzik a gazdaság, és a pajta falára felfestik az alapszabályt, mely szerint minden állat egyenlő, és a „négy láb jó, két láb rossz” jelmondat értelmében állat sose viselkedhet emberként és nem szövetkezhet velük. Eleinte nagy az öröm és működik is a terv, de aztán Napóleon, a vezérdisznó megrészegül a hatalomtól, átírja a szabályokat, meghazudtolja a múltat, és egy olyan diktatúrát alakít ki, ahol minden állat egyenlő ugyan, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél… Az állatok pedig csak későn veszik észre, hogy becsapták őket és sokkal sötétebb, vészjóslóbb jövő vár rájuk, mint valaha.

Könyvtündér a sorok között:

Könyvmoly, akarom mondani könyvtündér létemre töredelmesen be kell vallanom, hogy annak ellenére, hogy mindig is 5-ös voltam irodalomból, sose szerettem a kötelező olvasmányokat, s bár ez nem büszkeség tárgya, de sokukat nem is olvastam, és amiket mégis, azok közül is csak kevés nyerte el a tetszésem. Nem emlékszem, hogy Orwell anno része lett volna a tananyagunknak, de talán tizenévesen még nem is lettem volna elég érett a befogadásához. Szerencsére, ami késik, nem múlik!

Mostanában tele a média az amerikai lehallgatási botrányokkal, az internetes szabadságot követelő petíciókkal, rémhírekkel a kikapcsolt állapotban is kukkoló webkamerákról, és Edward Snowden neve vagy a WikiLeaks is sokaknak ismerősen csenghet. Ezek kapcsán időnként felmerül Orwell neve és előkerül a bűvös 1984-es évszám, avagy könyvcím. Így ültetett molyt a fülembe a média, hogy ugyan olvassam már el ezt a klasszikust, ha jobban akarom érteni, mi is folyik körülöttem a nagyvilágban, kísértetiesen hasonlóan folyt a múltban, illetve mi folyhat a jövőben, ha nem figyelünk oda eléggé és hagyjuk.

Szóval rákerestem a MEK-en (Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtára: http://mek.oszk.hu/), mert ott sok klasszikus irodalom megtalálható, úgyhogy ajánlom figyelmébe azoknak, akik anyagilag nincsenek annyira eleresztve, vagy csak nem szeretnének lutrizni, hogy olyanért fizessenek, ami esetleg később nem fog nekik tetszeni. Orwelltől az említett két, méltán híres mű van fent többféle formátumban. Szerintem érdemes élni a lehetőséggel!

Az 1984 olyan kellemes csalódást okozott, hogy azon melegében kiolvastam az Állatfarmot is, ami szintén meglepően tetszetős kis olvasmány volt a számomra. A hagyományos műelemzést, a motívumok és szimbólumok mentén történő részletes levezetést, értelmezést meghagynám az irodalom óráknak, most inkább kapjanak hangsúlyt a személyes benyomások, érzések, mi az, ami tetszett, mi az, ami kevésbé.

Először is, (legalábbis számomra) meglepően olvasmányosak a szövegek, semmi nehézséget nem okoz a felfogásuk, könnyen befogadhatóak, és ahhoz képest, hogy lassacskán 70. szülinapjukat ünnepelhetik a kötetek, egyáltalán nem ódivatúak, sem stílusukat, sem tartalmukat tekintve. Persze ismerve az emberi fajt, ezek a történetek valószínűleg (sajnos) soha nem is lesznek idejétmúltak, de gondolok itt arra (is), hogy a ’40-es évek óta bekövetkezett technikai fejlődés ellenére sem tűnik a leírás elavultnak, sőt, talán ma még inkább valósnak hat. Ugyanakkor, akit nem ragad magával ennek a totalitárius rendszernek a felépítése és annak részletes leírása, működésének pontos magyarázata, az lehet, hogy unni fogja, legalábbis bizonyos részeit, például a Goldstein könyvéből idézett részt. Nem túl eseménydús a történet, sokkal inkább érdekes maga az ideológia, a szellemiség, ami ennek a világnak a körülményei mögött rejlik. Eleinte hitetlenkedtem, hogy ugyan már, ez nem lehetséges, nem jöhetne létre, ennyire szemkiszúróan egyértelmű csalásokat csak észrevennének az emberek és nem hagynák, de olyan jól ki van találva ez a diktatúra, hogy a végén maximálisan elhittem, hogy működőképes lehet. Mint ahogy működött a szocializmus nálunk is, virágzott a nácizmus, vagy gondolhatunk például Észak-Koreára, ahol mindmáig nem túl rózsás a helyzet. Azért reménykedek, hogy ezek az államformák ténylegesen csak ideig-óráig működhetnek, és hogy sokkal több olyan ember van, mint Winston, vagy nála még sokkal jobbak is, akik együttes erővel megdönthetnék az elnyomást.

Ha már Winstonnál tartunk, sajnos nem igazán tetszettek a karakterek. Értem én a lényeget, hogy egy ilyen rendszer elvileg mindenható és megbuktathatatlan, ezért a végére sem várhatunk happy endet, meg mivel ebben él, ehhez asszimilálódott főhősünk is, tehát nyilván nem egy Rambo, de azért időnként kicsit zavart az esetlensége, a határozatlansága. Julia sem volt szimpatikus, a kettőjük kapcsolata sem volt idilli, hiába hivatott a szerelmet, a lehetőséget, a pozitívumot képviselni ebben a szörnyű világban, nekem inkább művi volt az egész, ezt sem éreztem igazinak.

Viszont tetszettek (persze tessék ezt úgy érteni, amennyire egy temetés, vagy egy holocaustos film tetszhet…) az olyan sci-fibe illő találmányok, mint a telekép, a Gondolatrendőrség, vagy a szópusztítással kialakított újbeszél nyelv. Meggyőzőek, érzékletesek voltak a disztópikus környezetleírások, a társadalmi rendszer felépülése, a prolik lenézése és egyben elismerése. Egyszóval az 1984 egész világa egy nagyon profin átgondolt agyszülemény.

Épp az olvasást követően adták is egyik nap a tévében a filmváltozatot, amire teljesen véletlen akadtam rá és az összehasonlítás érdekében ott is ragadtam a csatornán. Na mármost velem is nem egyszer előfordult, hogy nem volt affinitásom a kötelező irodalomhoz és inkább csak megnéztem a filmadaptációt, de ha valaki az 1984 esetében is ilyen gondolatokkal viaskodik, akkor sürgősen csapja le otthon az áramot és inkább vegye elő a könyvet (vagy ha sötétben és/vagy elektronikus úton olvassa, akkor most az egyszer maradhat az áram is), mert a film szerintem pocsék. Vontatott, unalmas, és az egész ideológiának, a kulcsfontosságú eszmének csak töredéke jön át a filmkockákról. A könyv sokkal részletesebben leír és megmagyaráz mindent, a film ezekből nagyon sokat mellőzni kénytelen, szimplán azért, mert ezt nem igazán lehet vászonra vinni anélkül, hogy ne menne végig valami narráció, ami kiegészíti a látottakat. A karakterek még inkább unszimpatikusak a filmen, nem jönnek át a motivációk és a fontos részletek, márpedig jól tudjuk, hogy az ördög (a.k.a. Nagy Testvér) a részletekben lakozik!

Lehet, hogy túl hosszú lesz már így ez a kritika, de az Állatfarmot mégis egy kalap alá akartam venni az 1984-gyel, mert erről külön nem írnék sokkal részletesebben, mivel a két történet alapgondolata nagyon hasonló, mondhatnám ugyanaz, csak egészen más szemszögből közelíti meg a teljhatalmú, elnyomó rendszerek működésének mikéntjét. Míg az 1984 egy merőben lehangoló disztópia, amibe ha rendesen belemerül az olvasó, könnyen rezignálttá válhat, addig az Állatfarm – ahogyan alcíme is sugallja (Tündérmese) – valamivel könnyedebb és rövidebb olvasmány is, ráadásul szatíra, vagyis a groteszk, az abszurd és közben a komikum és az irónia határain egyensúlyozik, mivel a megszemélyesített állatok viccesek, ugyanakkor meg végtelenül elszomorító, ami velük történik és ugye átvitt értelemben történik az ilyen rendszerekben élő emberekkel is, akár velünk is.

Egyébként az állatok emberi tulajdonságokkal való felruházása nagyon tetszett, nagyon ötletes volt ilyen formában bemutatni a politikának ezt a szörnyű (ám pszichológiailag rendkívül érdekes) ágát. Tetszett, hogy minden állat(fajta) különböző emberi jellemeket képvisel: a disznók, mint parancsolgató, önző, arrogáns diktátorok; a kölyökkorukban szüleiktől elszakított és kizárólag a rendszer hasznára, a disznók habzó szájú testőreinek nevelt, bevadított kutyák; Bandi, a ló, mint naiv, a végkimerülésig tisztességesen és bizakodva robotoló, gürcölő munkáslélek; a birkák, akik tömegpszichózisos állapotban bégetnek bele mindennemű, a rendszerre veszélyes megnyilvánulásba, felszólalásba, lehetséges lázadáskezdeménybe; a munkakerülő, de egyben a rendszernek és vezetőinek behízelgő macska; és Benjámin, az öreg szamár, aki túl sokat látott és megélt már ahhoz, hogy manipulálható legyen, az egyetlen, aki pesszimista realizmusából fakadóan nem hisz a változásban, s aki a kezdetektől fogva tudja, de legalábbis erősen sejti, hogy nem érdemes lelkesedni, semmi jóra nem lehet számítani, de mégis csüggedten tűr és csak nagy ritkán ad hangot véleményének; és még sorolhatnám a tanyasi állatok sokaságát. 

Mindkét könyvet nagyon érdemesnek tartom az olvasásra, tanulmányozásra, átgondolásra, elemzésre, mert jó könyvek, jól olvashatóak, érdekesek, és nagyon sokat lehet belőlük tanulni. Szerintem jóval hasznosabbak is lehetnek, mint egyes történelem órák...

(Ui.: Nem tudom, hogy a MEK-en pontosan mely kiadások szerepelnek, mindenesetre többféle borítóval is megjelentek már ezek a művek. A bejegyzésben szereplő képek angol borítók, azért választottam ezeket, mert ezeket találtam a legkifejezőbbnek, ezek nyerték el leginkább a tetszésem.)

Tündérfaktor:

10/8

Könyv adatai:

Eredeti címe: 1984/Nineteen Eighty-Four, Animal Farm

Eredeti kiadási éve: 1949, 1945

Magyar fordítás kiadási éve: 1989

Kiadta: Európa

Fordította: Szíjgyártó László

Oldalszám: 374 (MEK pdf: 174), 120 (MEK pdf: 48)

ISBN: 9630748150, 9630749467