Miről
szól:
Az alcímből,
azt hiszem, elég egyértelműen kiderül a történet: négyéves amerikai kisfiú
vakbélműtét közben lélekben elkalandozik a műtőasztalról és visszatérve a
mennyországról, Jézusról és Istenről, az általa sose látott dédapjáról és a meg
sem született nővéréről kezd mesélni szüleinek, a lelkész apuka pedig könyvet
ír belőle. Hmm…
Hit
dolgáról vitatkozni eredményezhet igazán izgalmas és tanulságos párbeszédeket,
vagy sértettséget, anyázást és örök haragot is. Én nem tartom magam vallásos
embernek, bár azt nem állítanám bizton, hogy hívő sem vagyok, legalábbis a
szónak abban az értelmében, hogy mindenkinek kell hinnie valamiben, nem igaz? Szívesen
maradnék is a rejtelmesség e jótékony fátyla alatt, de ezt a könyvet nem lehet anélkül
értékelni, hogy ne bújna ki az ateista szög a zsákomból, úgyhogy előre is
elnézést, ha megbántok mélyen vallásos érzelmű olvasókat, de
véleménynyilvánítás céljára ott a komment box. Feel free to use it!
Kezdjük
ott, hogy én most nyilván nem fogom itt hipp-hopp megállapítani, hogy a szerző kamuzik-e,
mindenesetre gáz, hogy már a hátsó borítós ismertető hazugsággal indít,
miszerint Colton Burpo „klinikai halálon átesett kisfiú”, meg hogy „műtét
közben leállt a szíve, de az orvosoknak sikerült újraéleszteniük”. Ez nem igaz,
erről nincs semmilyen kórházi papír és erről az apuka is kifejti gondolatait a
könyvben. Szóval gratulálok annak a félkegyelműnek, aki olvasatlanul ezt írta.
Pedig igazán nem a Háború és béke hosszúságával vetekedő könyvecskéről van szó.
Na de ez összességében csak egy lényegtelen kis apróság. Viszont
rengeteg-rengeteg egyéb kérdést vet fel a mű.
Már
önmagában az is érdekes azért, hogy ha nem állt be a klinikai halál, akkor mit
keresett a gyermek a mennyországban, ráadásul elmondása alapján nem is kevés
időt töltött odaát, hallgatva az angyalok kumbayazását, játszadozva Jézus
csillámpónijával. (Szivárvány színű ló? Most komolyan?) Az is figyelemreméltó
egybeesés, hogy Colton édesapja lelkész, tehát érdekes módon pont egy mélyen
vallásos család gyereke él át ilyesmit. Illetve elgondolkodtató az is, hogy az
apuka elmondása szerint elég nehéz időszakot éltek át a kisfiú betegsége miatt
és azt megelőzően is, az apának ugyanis eltört a lába, veseköve lett, majd
mellrákot diagnosztizáltak nála, s mivel a betegségek és műtétek miatt dolgozni
nem igen tudott, így a lelkészkedés melletti garázsajtó-szerelő vállalkozásuk is
szünetelni kényszerült, ergo kiürült a családi malacpersely is. De persze Isten
jó és igazságos, ezért egy könyvért kiáltó remek kis sztorit dobott a Burpo
család küszöbére, aminek a bevételei után már gondolom valamelyest netalántán
megszűntek az anyagi problémák…
Persze
szemét dolog cinikusnak lenni, mikor egy kisgyerek majdnem meghalt, biztos
rémes lehetett a szülőknek tétlenül nézni a fiuk szenvedését, de valahogy mégiscsak
sántít ez a bestseller. Hitelesség tekintetében lényegében arra alapoz, hogy
egy négy éves kisgyereknek fogalma sem lehet olyan hittani dolgokról, amiket
részletesen nem tanítanak a vasárnapi suliban, ilyen piciknek meg pláne nem,
Colton mégis a Bibliának megfelelően adta elő az általa látottakat saját kis szóhasználatával.
Illetve arról sem tudhatott, hogy korábban édesanyjának volt egy vetélése,
állítása szerint mégis találkozott meg nem született nővérével, vagy a dédapját
sem látta soha, mégis mesélt róla és felismerte őt egy régi fényképen.
Mélyebben nem ástam bele magam a témába, úgyhogy nem tudom, a neten milyen
egyéb információk lelhetők fel az esettel kapcsolatban, de felszínes
keresgélésem során nem sok újdonságot találtam. Felmerül például a kérdés, hogy
a gyereket senki nem „vizsgálta”, kérdezte ki (például Tim Roth a Hazudj, ha tudsz!-ból, haha)? Persze egy
jó szülő, aki igazán szereti és félti a gyerekét és nem belőle akar hasznot
húzni, az biztos nem szívesen engedné, hogy oviskorú csemetéjét a média
hercehurcájának tegyék ki, tehát nem löki oda a vakuk és talkshowk elé a
gyerkőcöt, hogy élő adásban szedjék szét a szakemberek. Ugyanakkor szerintem már
a könyv megírásával (amiből azóta hollywoodi film is született) is hasonlóan veszélynek
tették ki a gyereket és kockáztatták annak harmonikus jövőjét.
Nem
vagyok gyerekpszichológus, de furcsállom azt is, hogy Colton csak a műtétje
után négy hónappal hozta szóba a mennyországos utazását, hogy addig nem tett
fel furcsa kérdéseket erről a furcsa élményéről, de lehet, hogy négyévesen ez a
természetes. Annál a résznél is önkéntelenül ironikus mosolyra húzódott a szám,
mikor az apuka arról ír, hogy a meg nem született nővérkén kívül Colton más
gyerekekről is beszámolt, és hogy mennyire sajnálja, hogy ezeknek a gyerekeknek
a neveit anno nem írták fel, mert most már Colton is elfelejtette őket. Hát
igen, ne adj’ isten még lett volna valami bizonyíték-szerűség, ha azokat a
gyerekeket be lehetett volna azonosítani…
Nehéz
eldönteni, hogy igaz-e ez a mese, vagy humbug az egész. Nehéz, mert egy
ártatlan négyévesről nem feltételeznénk, hogy hazudik, ugyanakkor meg tudjuk,
milyen végtelen fantáziával vannak megáldva a gyerekek, és ha mindez még egybe
is esik a „valósággal” (szentírással, hittannal), az könnyen meggyőző tud
lenni. Ugyanakkor, bár nem ismerem a családot és biztos csúnya dolog ilyesmit
feltételezni egy lelkészről, de simán lehet, hogy kitaláció az egész, és ha
valaki, hát egy lelkész aztán tudja, hogy mit kell írni a mennyországról, hogy
az hihető legyen.
Akárhogy
is, ami miatt nekem ez az egész történet inkább a tündérmese kategóriájába
billen, az ugyanaz, amiért vallásos sem vagyok. Nem hiszem, hogy aki nem
keresztény, az pokolra jut, slussz-passz. Hogy aki az iszlám, a buddhizmus, a
hinduizmus követője, vagy valami ősi törzsben a természetet imádja, esetleg
többistenhívő (pl. mi van az ókori görögökkel, rómaiakkal?), azok mind rossz
emberek. Vagy ha valaki ateista, az megy a kukába? Ha mérlegre tennénk egy
ateistát meg egy pedofil papot, vajon ki érne többet Isten szemében? Szóval ha
valaki nem a Colton féle mennyországban hisz, ők hova kerülnek? Mi van a
reinkarnációval? És mi van akkor, ha valakinek esetleg hívő létére sem az „maga
a mennyország”, ha halála után örök fiatalon egy buggyos bárányfelhő tetején repkedve
hárfázhat miközben szól a gospel zene az angyalok kórusától? Miért érezné ott
feltétlenül jól magát mindenki, ha nem ez a vágya? Ha 40 évesen elégedettebb
magával, mint amikor 20 volt, ha jobban bírja a hard rockot, mint a hallelujaht?
Miért akarna minden család újraegyesülni, ha bizonyos családtagok már az
életben is rühellték egymást? És egyáltalán, oké, hogy sok jó ember kis helyen
is elfér, de ha minden lélek a mennybe megy halála után mióta világ a világ,
akkor nem túlzsúfolt ott kissé a környék? Na mindegy, hitkérdésben lehetne vitatkozni
egy életen át, részemről maradok annál az álláspontnál, hogy az egyházak
képmutató gazdasági szervezetek, akikre nincs szükség ahhoz, hogy kapcsolatot
tartsunk a természetfelettivel, ha egyáltalán hiszünk benne/nük.
Ami
magát a könyvet illeti, nagyon hamar kiolvastam, aminek egyik oka a rövidsége,
másik az érdeklődésem, hogy mit hoznak ki belőle, és mondanám, hogy harmadik az
élvezhetősége, de ez már annyira nem lenne igaz. Azt nem lehet mondani, hogy
kifejezetten rosszul lenne megírva, de túlságosan szentimentális és nyálas a
stílus, a megfogalmazás. Aztán annak ellenére, hogy tényleg milyen rövidke,
szinte a feléig szóba se kerül a mennyországi kiruccanás, úgyhogy sok a felesleges
rizsa is.
Pontozni
se könnyű, mert túl sok a „ha”. Ha csak egy regényről lenne szó, ahhoz nem
lenne elég ez a csaknem 200 oldal és irritálna a stílus, de legalább tudnám
hova tenni a történetet. Így, hogy életrajzi a mű, jó lenne tudni, hogy igaz-e
minden egyes szava, vagy csak egy jól kitalált médiafogás arra, hogy Burpoék
megszedhessék magukat, és hogy hiszékeny embereket csábítsanak az egyház(uk)ba,
mert azért lássuk be, elég jó reklám ez, ömm, Istennek(?). Nem érzem magam elég
kompetensnek, hogy ezt eldöntsem, de sanszosnak tartom, hogy valamennyire befigyelt
itt a kamumanó. Úgyhogy: Warning! Olvasni csak egészséges szkepticizmussal!
(Mindenesetre
van egy Akiane Kramarik nevű szintén amerikai festőtehetség leányzó, aki azt
állítja, hogy három évesen maga Isten szólt hozzá és bátorította őt, hogy
vászonra álmodja vallási töltetű vízióit. Nyolc évesen festette A béke hercege című alkotását Jézusról,
ami a könyv szerint az egyetlen olyan arckép volt, amit Colton azonosított az
általa látott Jézussal. Nos, hogy ez igaz-e vagy sem, azt megint csak a Burpo
család tudhatja, de az kétségtelen, hogy Akiane egy őstehetség.)
Tündérfaktor:
10/4
Könyv
adatai:
Eredeti
címe: Heaven is for Real – A Little
Boy’s Astounding Story of His Trip to Heaven and Back
Eredeti
kiadási éve: 2010
Magyar
fordítás kiadási éve: 2011
Kiadta: XXI. Század
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Oldalszám: 197
ISBN: 9789638926258
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése