Dr. Nyiszli Miklós visszaemlékezései
az auschwitzi fogságról, az ott végzett kényszerű boncolóorvosi munkájáról, és
sokszoros szerencséjéről a szörnyű szerencsétlenségben.
Ezt a könyvet nagyimnak köszönhetem,
aki magának vásárolta ugyan, de nem bírta idegekkel kiolvasni, és bár először
csak kölcsönbe kértem, nekem ajándékozta. Jól tette! Ilyen témájú könyvre mindig
furcsa érzés azt mondani, hogy tetszett, de így van. Nyilván nem élveztem az
auschwitzi krematórium mindennapjairól, az emberek tömeges, válogatott
módszerekkel történő kiirtásáról és eltüntetéséről olvasni, úgyhogy részben meg
is értem a nagyit, hogy ez neki már sok volt. Nekem nem volt az. Annyira azért
nem durván naturalista és végletekig részletező a könyv, hogy hányingered
legyen tőle, bár ezt biztos embere válogatja. Nem egy hatásvadász horror-regény,
közben meg mégis a legfélelmetesebb történet, amit az élet írhatott.
Elég
sok holocaustos könyvet olvastam már, úgyhogy nem ért meglepetésként a cselekmény.
Mégis egy újabb szemszögből ismerhettem meg a tényeket, kaphattam mélyebb betekintést
a történelembe. Dr. Nyiszli Miklós ugyanis nem egyszerű fogoly volt, jókor hozott
jó döntéseket és – ha lehet ezzel a paradoxonnal élni – végig mellette állt a
szerencse. Így lett tehát Mengele megbecsült boncolóorvosa és ezáltal az
aktuális Sonderkommando tagja, akikre négy hónapos szolgálatuk után a biztos
halál várt. Míg az átlagos táborlakók, akik többnyire csak sejthették és
érezhették, hogy mi zajlik körülöttük, hogy mi történik a krematóriumokban, hogy
hova tűnnek időről-időre az egyes barakkok lakói, addig a sonderkommandósok kétségkívül
tudták, hiszen az ő feladatuk volt a hullák eltüntetése, ezért is volt
elkerülhetetlen pár hónap utáni kivégzésük, mert túl sokat láttak, túl sokat
mesélhettek volna. A krematóriumokból nem volt visszatérés, ha valaki
odajutott, csak a kéményen távozhatott. Aztán a háború végén a nácik gyorsan
meg is próbáltak minden bizonyítékot eltüntetni, elégetni, lerombolni, felrobbantani.
Tehát csak nagyon kevesen maradtak, akik elmondhatták az utókornak, hogy mi
zajlott azokban a sötét időkben. Egyikük volt Nyiszli Miklós, aki ráadásul a
nácik boszorkánykonyhájának sűrűjében tevékenyked(het)ett.
Nem
árulok el nagy titkokat, hiszen tudjuk, hogy Nyiszli mindent túlélt, különben
nem tudta volna megírni a könyvet, úgyhogy beszélhetek egy picit a történetről,
de azért ha valaki nagyon szeretné végigizgulni, akkor ezt a bekezdést ne
olvassa el! Egyszerűen ellllképesztő, hogy micsoda emberi sorsok vannak, tényleg!
Így döntse el az ember, hogy létezik-e Isten vagy sem… Csodába illő, hogy sikerült
a boncolóorvosi pozícióba kerülnie, ahogyan szakmája többszörösen megmentette
életét, hogy hányszor menekült meg a másodpercekre lévő kivégzéstől, hogy több tábort,
hosszú utazásokat is kibírt, hogy feleségét és lányát is kimenekítette, és hogy
végül ők is túlélték, visszatérhettek lakásukba és újra egymásra találtak.
Hihetetlen. Nehéz nem azt gondolni, hogy Isten jóságos keze volt a dologban és
mindig a megfelelő mederbe terelte sorsukat. Ugyanakkor nehéz lehet hálásnak
lenni a végkifejletért, hiszen az egész szenvedésre nem lett volna szükség,
egyáltalán a holocaust gondolatának sem szabadott volna soha megszületnie senki
emberfia fejében. De ez már hit kérdése, amiről egy életen át lehetne
elmélkedni.
Egy
kis érdekesség, hogy Nyiszli Miklós 1901-ben született, '44-ben deportálták
Auschwitzba, egy év múltán szabadult, majd '51-ben halt meg szívinfarktusban,
csupán 50 évesen. Milyen érdekes fintora ez is a sorsnak, hogy a koncentrációs
tábor leírhatatlan borzalmainak túlélése után egy „hétköznapi” szívrohamban
haljon meg valaki, ráadásul ilyen fiatalon, mindössze 6 évvel Auschwitz után…
Bár amekkora lelki terhet kellett onnan magával cipelnie, talán nem is csoda,
hogy nem bírta már sokáig a szervezete.
Bevallom,
eddig sose hallottam Nyiszli doktorról és a könyvéről, amit nagyon sajnálok és
nem is igazán értek. ((Ha hihetünk neki)), ez nem fikció, hanem maga a puszta
igazság, tények a valóságról, ahogyan a doktor átélte. Nem egy regény, hanem
egy naplószerű emlékirat, mégis „élvezetes” olvasmány, nem száraz, nem
szakirodalmi, nem unalmas. Annak ellenére, hogy szerzője nem hivatásos író, teljesen
elképzelhetően, átérezhetően, átélhetően ír. Aki érdeklődik a téma iránt, ajánlom,
hogy olvassa el! Talán ne ez legyen az első holocaustos könyve, de ha már
ismeri a témát, olvassa el!
„Minden mulandó… Szertefoszlott az ezer
évre tervezett Harmadik Birodalom álma. Keserű kiábrándulásnak ad helyet a faj
magasabbrendűségébe vetett hit, az uralkodásra elhivatottság tudata.
Európa szabadságszerető népeit nem fenyegeti
már a veszély, hogy tovább fosztogassák és „leradírozzák” városaikat a föld
színéről, hogy számot égessenek emberek karjára, hogy elhurcolják őket
otthonaikból, hogy gályarabmunkát végeztessenek velük halálfejes SS-ek és
betanított vérebek gyűrűjében.
Letűnőben a világ színpadáról a Harmadik
Birodalom, amely piromániájában olyan tüzeket gyújtott, hogy egy világ
perzselődött meg lángjaitól, s végül önmaga enyészett el benne.
Elnémul a rekedt, káplári hang, amely
rádióhullámokon üvöltötte a földkerekség minden lakójának otthonába: „Deutschland
über Alles!”
A szabadságszerető népek megtörték a
Harmadik Birodalom büszke gőgjét, és új irányt szabnak a népek életének.”
(…aztán
jöttek azok a drága szabadságszerető oroszok, de ez már egy másik történet…)
(Ui.: A könyvnek van egy papírtokja, az látható az első képen, a második pedig maga a könyvborító.)
Tündérfaktor:
10/8
Könyv
adatai:
Eredeti
kiadási éve: 1946
Kiadási
éve: 2004
Kiadta: Magvető
Oldalszám: 212
ISBN: 9789631423723
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése