2017. február 23., csütörtök

E. L. James: Grey (és az 50 árnyalat jelenség)

Miről szól:

Ugyanarról, mint A szürke ötven árnyalata, csak most a bácsi mesél. Avagy gyerekkori emlékeitől súlyos abnormalitásban szenvedő fiatal milliárdos keresi hamvas bőrű szürkeegér alávetettjét, akivel megoszthatná játszószobája korbácsgyűjteményét, illetve húsba- és lélekbevágó perverzióit. Jelentkezéseket várjuk a „szexrabszolga extrákkal” jeligére. Kérjük, csatoljon szájrágós és szemforgatós fényképeket, valamint a mellékelt szerződés aláírt fénymásolatát hat példányban!  Puszi: Christian Grey, CEO, Grey Enterprises Holdings, Inc.

Könyvtündér a sorok között:

Köszöntöm kedves rajongóim (Szia, Anyu!), mai témánk: a szado-mazo pornó. Höhö.

A Fifty Shades trilógia megjelenésekor még nem volt blogom, úgyhogy nem írtam a könyvről, de a sztori időről időre ismét az arcomba dörgöli magát az újabb bőrök lenyúzásával, hol a filmek moziba kerülésével, hol egy régi-új rész kiadásával. 2015-ben kijött ugyanis a Grey, avagy A szürke ötven árnyalata Christian szerint. Tökéletes alkalom tehát hogy beszéljünk kicsit erről a sokat vitatott jelenségről!
Tisztázzuk is rögtön az elején, hogy állok a történettel: Olvastam a sorozatot? Hát persze! Tetszett? Ömm, jah! Láttam a filmeket is? Nyilván. Tetszett? Meh. Olvastam a Grey-t is? Naná! De minek… Dióhéjban valahogy így, aztán nézzük úgy is, hogy értsétek!
A Fifty Shades előtt nem igazán olvastam erotikus irodalmat, úgyhogy számomra E. L. James a kategória ősanyja. Ami persze tudom, hogy nem igaz, de mégis mielőtt levetnénk a Taigetoszról a feministák által életképtelen szörnyszülöttnek titulált gyermekét, engedtessék meg, hogy kicsit védelmembe vegyem, babusgassam, cirógassam a buksiját… aztán mehet a süllyesztőbe!
Minden a könyvet ért kritika és vád ellenére – amik nagy részével egyébként egyet is értek – szerettem olvasni a trilógiát. Olvasmányélmény tekintetében számomra igencsak szép pontszámos volt a dolog! Ha lehet, még bónuszpontokat is szerzett a tudattal, hogy ilyesmit olvasni szemérmesebbeknek (vagy csak simán normálisabbaknak?) egyfajta titkos, s ebből kifolyólag izgalmas élmény. Mert nem a buszon olvasgat ilyesmit az ember lánya, na! Hiszen nem sokkal különb erotikus irodalmat olvasni, mint valami (soft) pornót nézni. Azt sem szokás a vasárnapi ebéd mellé bekapcsolni… Vagyis a mondjuk úgy, „tabu téma” és a „tilosban járás” élménye erősen megdobja a hatást. Nem úgy a minőség. E. L. James (aki, fun fact, igazából Erika Mitchell) agyszüleménye ugyanis Twilight fan fiction-ként indult egy hobbiíró billentyűzetéből, vagyis ne csodálkozzunk, hogy a szöveg nem kapott Pulitzer-díjat. Mert például a „szent tehén”, a „szent szar”, a „szentséges basszantyú”, a „belső istennő” és a forróbb jelenetek leírásában használt szavak olyan mennyiségben ismétlődnek, hogy ha kiradíroznánk őket, a könyv durva saccra a felére csökkenne... és akkor még finom voltam.


Ha már forróbb jelenetek: Több ismerősömtől is hallottam, hogy bár kocsányon lógott a szemük és literben volt mérhető a nyálveszteség olvasás közben, de szögezzük le, hogy kikérik maguknak, nem, ismétlem NEM a szex jelenetek miatt olvasták, sőt, az egyenesen fúj, és különben is ilyesmit nem is olvas igazi úrihölgy, márpedig mind azok vagyunk, nyilvánvalóan! Kizárólag a történet érdekel minket, sőt egyenesen nagy kár, hogy a cekcuális jelenetekkel el is rontották az egészet. Hát persze. Na de a sztori! Haj, de jaj de izgalmas és tartalmas is lett az a bizonyos sztori!
Hihi, nem. A története pont, hogy faék egyszerűségű. Adott egy pasi, kicsit zizzent, amit a nők imádnak, mert akkor meg kell menteni. Adott egy lány, aki báránybőrbe bújt farkas, mert kívülről szárnyaszegett szende szűz, de belül ő a hős, aki majd nyilván menti a menthetőt. Közben kicsit kalandoznak, hogy legyen valami izgalom is, helikopter, vitorlázórepülő, méregdrága autók, luxuséttermek, dizájnerruhák, utazások, rosszakarókkal való leszámolás, happy end. És persze közben az összes létező helyszínen kufirc.
Sok oldalról támadható a regény, ha valaki elfelejti pusztán szórakozásból olvasni és valami mélyebb mondanivalót akar belelátni, de szerintem felesleges lenne megpróbálni megfejteni a benne rejlő életbölcsességet, mert az valamelyik ágyjelenet közben széttépte a szerződését és távozott a trilógiából.
Mondhatnánk, hogy Christian személye gusztustalanul tenyérbemászó a tolakodóan dudorodó (khm) pénztárcájával, és hogy ebből eredően pontosan tisztában van vele, hogy bármit megkaphat, bármi felett uralkodhat, legyen az akár egy érző emberi lény is. Ugyanakkor Christian számomra egy kiismerhetetlenül kettős figura, ami a Grey-ben még inkább megnyilvánul. Egyik pillanatban szerződés, meg „Én nem szeretkezem. Én b*szok. Durván.”, a másikban meg szerelmes vagyok, vihííí, rózsaszín vaníliás köd. Meg aztán 27 évesen milliárdos vagyok, de a munkám annyiból áll, hogy napi kétszer telefonálok egyet, de Ana óta inkább csak egyszer, mert a többi időmben az új luvnyámról lamentálok...


Sérelmezhetnénk Anastasia karakterét is, aki mindezt bevállalja, és bár néha félszegen megjegyzi, hogy talán azt azért eldönthetné egyedül is, hogy mikor megy ki a közértbe friss kenyérért, na de legalább azt, hogy mikor fújhatja ki a nóziját, azért alapvetően bizony aláveti magát minden röhejes parancsnak, amire egy épeszű 21. századi csajszi már inkább visítva beleröhögne a férfi arcába, aztán dalolva elsasszézna a nyári napsugárban. Márpedig egy józan ésszel megáldott felnőtt nőnek talán feltűnik, hogy itt nem csak egy kis kikötözős szexről van szó, és ha nem csak a játszószobában kell meghunyászkodni, hanem minden pillanatban kivert kutyaként kell a gazda után csaholni, de azt is csak csendben, a földet nézve, akkor ott már lehet valami bibi, és nem ártana inkább elslisszolni a környékről...
De ha még külön-külön nem is bántanánk őket, párosukat már igazán érhetné a kritika, mely szerint két ennyire össze nem illő egyed egymásra találásának mégis mennyi az esélye? Mert a milliárdosok mióta választják a szürke egérkéket? A lelki sérült, nárcisztikus, megalomániás zsarnokok mióta képesek rendes párkapcsolatban élni egyik pillanatról a másikra, félretéve minden addigi perverz berögződésüket? Szerény véleményem szerint, ha Christian karaktere valóságosan lett volna ábrázolva, akkor ez a könyv nem a romantikus kategória polcain landolt volna, hanem a thrillereknél.


És még egy fontos szempont, ami szintén cincálgatható: maga a szex. Amivel talán kitűnt az 50 árnyalat trilógia társai közül, az a BDSM szubkultúra létezésének megcsillantása. De akik kicsit is jártasak annak köreiben (Léteznek egyáltalán ilyen emberek? Egyet sem ismerek! Én meg aztán főleg nem tartozom közéjük! Egyébként meg azt se tudom, miről van szó, de azért fúj, hogy mik vannak! Szentséges basszantyú!), azok pont azért kritizálják a könyvet, mert szinte semmi köze a BDSM világához, maximum a felszínét kapargatja a dolognak. Nos, tény, hogy van a regényben egy-két popsipaskolás meg pár szóváltás ilyen-olyan szexuális segédeszközökről, de az említett hálószobai életstílus hivatalos kézikönyve valóban nem A szürke ötven árnyalata. Itt jegyezném meg, hogy abszolút nem is kell, hogy az legyen, sőt hál’ isten, hogy nem lett az! A háttérben, Christian múltjában adott a lehetőség, hogy durvább dolgok is megtörténtek, de Anával pont az a lényeg, hogy nem történhetnek meg újra, hiszen kifejezetten ez a történet mozgatórugója, szóval ne is nagyon várjuk!
Ellenben a felháborodás a tekintetben jogos, hogy a BDSM műfaját űzők szigorúan közös beleegyezéssel szadizzák szét egymást (a hálószobában, nem pedig 24 órában!) és ennek mindkét fél nagyon örül, nem úgy, mint szürke párosunk, akiknél Ana többnyire csak fogcsikorgatva elvisel dolgokat, mert szerelmes, mert reménykedik, hogy majd a dolgok megváltoznak, mert pontosan azt teszi, amit egy családon belüli erőszak áldozata, tűri a bántalmazást, mikor menekülni kellene… Christian védelmében viszont azért kiemelném, hogy semmi olyat nem tett, amire Ana ne adta volna áldását  még akkor is, ha utána bedurcizott , szóval a berzenkedés mégsem teljesen indokolt.


Ja és megkerülhetetlen ellenpont az a vád is, miszerint ez az egész egy másik sokat csúfolt alkotás, a Twilight utózöngéje csupán, egy szemérmetlen koppintás, karakterlopás, plágium, ejnye-bejnye. Mert ami kimaradt a tiniregényből, az megtalálható itt az anyukáknak, csak vámpírok és vérfarkasok nélkül. Aki olvasta az Alkonyat trilógiát, az bátran bólogathat is, hiszen ez pontosan így is van. Bár, ahogy már említettem, fan fiction lévén ez azért nem egy döbbenetes információ. Mellesleg aki szerette az Alkonyatot – félszegen jelentkeznék is –, az talán nem különösebben bánja, hogy E. L. James lenyúlta a sztorit és pornósította kicsit…


Összességében úgy gondolom, aki helyén tudja kezelni ezt a papírtömböt, nem úgy ül neki, mint valami magasröptű szépirodalmi csúcsminőségnek, és képes különválasztani a fikciót a valóságtól – vagyis nem fog belebetegedni, ha soha a büdös életben nem fog vele szembejönni egy Christian sem az utcán, illetve ha mégis, akkor legalább remélhetőleg nem fog Anaként a karjaiba omlani, mint egy szuicid őzsuta –, az nem fog szörnyethalni olvasás közben, sőt. A műfajban elsőnek vállalható, de ha valaki talált már nála jobbat, az szemtengelyferdülést is kaphat a szemforgatások miatt, amit a szöveg, a leírás (a fordítás?) okoz. Engem első körben nem zavart, de valószínűleg, ha újraolvasnám így öt év távlatából, már viszketnék tőle. Szóval egyszer elment, de nem repetáznék belőle. 
Hoppá, ez mekkora kamu volt! Hiszen látnom kellett a filmeket is, átrágtam magam a Grey-en is, és ha jönne egy új rész, gyanítom, arra is kíváncsi lennék. Emberi természet, te kis hamis! De hát attól még, mert például tüsszögök a hagymától, azért még szoktam enni…
Szóval igen, angolul elolvastam a Grey-t is. Gondoltam, legalább rám ragad egy kis nőgyógyászati szaknyelv… A sztori egy az egyben ugyanaz, mint A szürke ötven árnyalata, csak itt a csilliárdos palánta mesél. Nem bírom ki, hogy ne hasonlítsam Penelope Douglas munkáihoz (Fall Away sorozat, Corrupt-Misconduct-Punk 57) a könyvet, mert, ahogy azt már több bejegyzésben is hangoztattam, ő aztán nagy favoritom lett a kategóriában. Őt kizárólag angolul faltam és felmerült bennem a gondolat, hogy vajon idegen nyelven olvasni mit ad hozzá, vagy mit vesz el az élményből, hogy vajon magyarul is ennyire szeretném, vagy cidriznék a fordítástól. Nyilván fordítása válogatja, de a Grey most némiképp választ adott a kérdésemre. Ezt ugyanis angolul is kínos volt olvasni. Olyan életidegen, valószerűtlen párbeszédek hemzsegtek benne, vagy ennyit számít, hogy idősebb lettem, de hiába ugyanaz a történet, most már, ha nem is borult, de lötykölődött a bili. Nem is igazán tudom, hogyan értékeljem magát a könyvet, mert hiszen (emlékeim szerint) szinte semmi újat nem nyújtott. Attól még, hogy a főszereplő közvetített, nem került közelebb hozzám, vagy érettem meg mélyebben a lényét. Sőt, némiképp verte is (érted, haha) a róla eddig kialakított képet, mert, ahogy ezt már feljebb is írtam, valahogy egyáltalán nem volt az a kőkemény macsó, akit az írónő eredetileg elképzelt. Ezért az imidzsrontásért Christian már korbácsolt volna!
De azért nem akarom túlsavazni a könyvet, mert gyorsan kiolvastam, hiszen annak ellenére is lekötött, hogy már ismertem a cselekményt. Meg hát keressük már minden rosszban a jót! Ez a sorozat nem akar több lenni szórakoztató irodalomnál, azt pedig emelt fővel teljesíti. Sőt, hát látjátok mégis micsoda gondolatokat indított be, milyen nemzetközi vitákat generált. Még ha nem is volt ez szándékos, hát nem valami ilyesmire való az irodalom?!

Ui.: (Szigorúan röviden, mert már így is túlléptem a karakter-keretet ezzel a BDSM kegyetlenségű kritika hosszúsággal.) Már (majdnem) minden oldalról körbejártam a témát, de a filmekről még muszáj idepakolnom két bővített mondatot. Ugyan nem rágtam tövig a körmeim az adaptációra várva, de azért kíváncsi voltam arra is. Meg (illetve bele) kellett néznem! Bár szerintem a casting már előre eldöntötte a sikeresség sorsát. Mármint a sikertelenségét pontosabban, mert ez a két színész egyáltalán nem passzol a szerepekre, és kiválóan látszik is rajtuk, hogy vagy végigkínlódták, vagy végigröhögték a forgatást, mert még ők sem hiszik el, hogy ez a két figura hitelesen alakítható. És belőlem is pontosan ezt a két érzést váltotta ki az izzadságszagú próbálkozásuk, a kellemetlen feszengést meg a viháncolást ott, ahol inkább a romantikának és a szexiségnek kellett volna áthatnia a jelenteket. De ez nyilván koránt sem csak az ő hibájuk.
Végül pedig mondjunk még el egy imát azokért, akik a Valentin-napot tavalyelőtt és idén is ezzel a filmmel ünnepelték a legkomolyabb romantikus szándékkal. Ámen.



Tündérfaktor:
10/5 (a Grey-re, nem az egész sorozatra)


Könyv adatai:
Eredeti címe: Grey
Eredeti kiadási éve: 2015
Magyar fordítás kiadási éve: 2015
Kiadta: Libri
Fordította: Babits Péter
Oldalszám: 716
ISBN: 9789633107027

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése