2016. március 29., kedd

Nathan Filer: A zuhanás sokkja

Miről szól:

Matthew és családja vakációjukat töltik, amikor egyik éjjel Matthew kitalálja, hogy megvicceli értelmi fogyatékos bátyját, s kicsábítja a lakókocsiból a környező erdőbe. Az ártatlan tréfának indult mókázás azonban rosszul sül el. Simon megrémül és egy szerencsétlen baleset következtében meghal. Matthew nem tudja feldolgozni bátyja halálát és a kínzó bűntudatot – skizofrén lesz. A könyv az ő történetét meséli el naplószerűen. Fiatal felnőtt koráig követhetjük nyomon betegséggel súlyosbított életét otthon és az elmegyógyintézetekben, a valóságban és hallucinációkkal tarkított képzelete világában.

Könyvtündér a sorok között:

Vagy nem vagyok elég bölcsész, vagy elég pszichomókus, elég elvont, esetleg elég sznob, az viszont biztos, hogy elég alkalmatlan voltam ennek a könyvnek az élvezhető befogadására, ugyanis ha nem írnék könyves blogot, már rég kivágtam volna az ablakon, ellenben elég mazochista is vagyok, mivel inkább egy hónapig kínoztam vele a retinám és az agyi idegvégződéseim.
Olvastam egy tucat pozitív véleményt, dicsérő kritikát, max pontos értékelést erről a könyvről, úgyhogy azt hittem, biztosra megyek, de ugye hinni a templomban kell, oda meg nem járok… Nem tudom, milyen hosszú kritikát sikerül majd kifacsarnom magamból a végére, de most, ahogy így csapkodom a billentyűzetet, úgy érzem, hogy az égvilágon semmi egyebet nem tudok mondani róla azon kívül, hogy vacak volt és pillanatokon belül felejtős. Amikor becsuktam az utolsó mondat után, az volt az első gondolatom, hogy kábé fogalmam nincs mit is olvastam 310 oldalon keresztül, mi értelme volt az egésznek, mi újat tudtam meg, mit tanultam, vagy mit adott hozzá az életemhez, és hogy mit is fogok írni erről a légüres térről, amit ez a papírköteg hagyott bennem maga után.
De kezdjük az elején! Az elején pedig ugye a pozitívumokkal illik kezdeni, úgyhogy nézzük a napos oldalt! Ne kuncogjatok, találtam azt is! Na nem a belbecshez, a tartalomhoz kapcsolódva, hanem a külcsínnek jár a pont. De nem, még csak nem is a borítóról beszélek, mert az is meglehetősen rusnya. Viszont ha belelapozunk, egy kis gyerekkorunkból merített trükkel máris elvarázsol. A margókon ugyanis végigfut egy kis hangya, ami a lapokat gyorsan átpörgetve mintha mozogna. Imádtam! És itt véget is ért a dicsérendők sora.
A könyv nem titkolt célja, hogy közelebb hozza a hétköznapi emberekhez az olyan stigmatizált, nehezen felfogható pszichiátriai betegségeket, mint például a skizofrénia. (Ami nem keverendő össze a disszociatív/multiplex/többszörös személyiségzavarral, vagyis az egy testben több lélek esetével. A skizofrén elmét „csak” téveszmék, hallucinációk gyötrik, mint Matthewt, aki halott testvérét kezdi el látni maga körül.) És ki is tudná jobban teljesíteni ezt az eddig dicséretes célkitűzést, mint egy korábban tíz évig elmegyógyintézetben dolgozó ápoló, aki írásra adta a fejét?! Mondjuk például a hasonló ambíciókkal megáldott gyermekpszichológus Torey Hayden, aki remek stílusban írja lebilincselő, megdöbbentő, letehetetlen regényeit. Ellenben Nathan Filerrel, akitől csörgedezett a nyál a számból az unalomtól. Nem vitatom, hogy így hiteles a történet, cserébe viszont én se nem élveztem, mint irodalmi alkotást, se nem tudtam meg többet a skizofréniáról, mint eddig. Matthew össze-vissza csapongva mesél, ami nem is feltétlen lenne baj, ha eljutnánk egyszer csak A-ból B-be, de én nem éreztem a fejlődéstörténetet. Erlend Loe Elfújta a nője jutott eszembe. (És mit ad isten, hát most látom, hogy az is a Scolar Kiadó bűne, vagyis ööö műve volt...) Ott éreztem utoljára ezt a semmitmondó lebegést, hogy (jelen esetben) hülye fejezetcímek alatt hülye sztorikból kéne összerakni a teljes képet, de végül nem lesz belőle semmi, mert kiderül, hogy hiányzik a dobozból a puzzle darabkák fele, vagy ha nem hiányzik, akkor a híres Fehér alapon fehér négyzet című festmény rakható ki belőle. Persze elmebeteg elmesélővel közvetíteni már alapból vakmerőség. Ezért is utálom sokszor a se füle se farka pszichothriller regényeket, ahol kiderül, hogy valamelyik főszereplő záptojás, mert hiszen onnantól kezdve nincs ráció, nincsenek szabályok, nincsenek keretek, amik nélkül viszont elszaladhat az unikornis az íróval.
Olvastam kritikákat, amikben arról számolnak be, hogy mennyire tudtak azonosulni Matthewval, meg hogy mennyire sajnálták, hogy már az első oldalakon megríkatták szegénykét, de hogy ennek ellenére sokszor mégis mennyire kis szórakoztató, a fülszöveg szerint például egyenesen „rendkívül humoros” meg „páratlanul vicces” a történet… Úgyhogy rá kellett jönnöm: kőből van az én szívem! De még a szám is, mert az is képtelen volt mosolyra húzódni. Nem mondom, hogy nincs mit sajnálni azon a szegény szerencsétlen gyereken, na meg az egész családon, de olvasás közben előttem csak az író képe lebegett, ahogy írja/gépeli ezt a nyomorult könyvet és azon filóztam, hogy MIÉÉÉRT??!?!!? Ugyan miért lett ez sikerlistás, díjnyertes alkotás? A megoldásokat várom postafiókomba az „És már a címet sem értem” jeligére. (Egy pont jár a hangyáért…)

Tündérfaktor:
10/1


Könyv adatai:
Eredeti címe: The Shock of the Fall
Eredeti kiadási éve: 2014
Magyar fordítás kiadási éve: 2015
Kiadta: Scolar
Fordította: Nádor Zsófia
Oldalszám: 310
ISBN: 9789632445830

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése