2014. június 29., vasárnap

Todd Burpo & Lynn Vincent: Igazából mennyország – Egy kisfiú megdöbbentő története a mennyországba tett utazásáról és csodálatos visszatéréséről

Miről szól:

Az alcímből, azt hiszem, elég egyértelműen kiderül a történet: négyéves amerikai kisfiú vakbélműtét közben lélekben elkalandozik a műtőasztalról és visszatérve a mennyországról, Jézusról és Istenről, az általa sose látott dédapjáról és a meg sem született nővéréről kezd mesélni szüleinek, a lelkész apuka pedig könyvet ír belőle. Hmm…

Könyvtündér a sorok között:

Hit dolgáról vitatkozni eredményezhet igazán izgalmas és tanulságos párbeszédeket, vagy sértettséget, anyázást és örök haragot is. Én nem tartom magam vallásos embernek, bár azt nem állítanám bizton, hogy hívő sem vagyok, legalábbis a szónak abban az értelmében, hogy mindenkinek kell hinnie valamiben, nem igaz? Szívesen maradnék is a rejtelmesség e jótékony fátyla alatt, de ezt a könyvet nem lehet anélkül értékelni, hogy ne bújna ki az ateista szög a zsákomból, úgyhogy előre is elnézést, ha megbántok mélyen vallásos érzelmű olvasókat, de véleménynyilvánítás céljára ott a komment box. Feel free to use it!
Kezdjük ott, hogy én most nyilván nem fogom itt hipp-hopp megállapítani, hogy a szerző kamuzik-e, mindenesetre gáz, hogy már a hátsó borítós ismertető hazugsággal indít, miszerint Colton Burpo „klinikai halálon átesett kisfiú”, meg hogy „műtét közben leállt a szíve, de az orvosoknak sikerült újraéleszteniük”. Ez nem igaz, erről nincs semmilyen kórházi papír és erről az apuka is kifejti gondolatait a könyvben. Szóval gratulálok annak a félkegyelműnek, aki olvasatlanul ezt írta. Pedig igazán nem a Háború és béke hosszúságával vetekedő könyvecskéről van szó. Na de ez összességében csak egy lényegtelen kis apróság. Viszont rengeteg-rengeteg egyéb kérdést vet fel a mű.
Már önmagában az is érdekes azért, hogy ha nem állt be a klinikai halál, akkor mit keresett a gyermek a mennyországban, ráadásul elmondása alapján nem is kevés időt töltött odaát, hallgatva az angyalok kumbayazását, játszadozva Jézus csillámpónijával. (Szivárvány színű ló? Most komolyan?) Az is figyelemreméltó egybeesés, hogy Colton édesapja lelkész, tehát érdekes módon pont egy mélyen vallásos család gyereke él át ilyesmit. Illetve elgondolkodtató az is, hogy az apuka elmondása szerint elég nehéz időszakot éltek át a kisfiú betegsége miatt és azt megelőzően is, az apának ugyanis eltört a lába, veseköve lett, majd mellrákot diagnosztizáltak nála, s mivel a betegségek és műtétek miatt dolgozni nem igen tudott, így a lelkészkedés melletti garázsajtó-szerelő vállalkozásuk is szünetelni kényszerült, ergo kiürült a családi malacpersely is. De persze Isten jó és igazságos, ezért egy könyvért kiáltó remek kis sztorit dobott a Burpo család küszöbére, aminek a bevételei után már gondolom valamelyest netalántán megszűntek az anyagi problémák…
Persze szemét dolog cinikusnak lenni, mikor egy kisgyerek majdnem meghalt, biztos rémes lehetett a szülőknek tétlenül nézni a fiuk szenvedését, de valahogy mégiscsak sántít ez a bestseller. Hitelesség tekintetében lényegében arra alapoz, hogy egy négy éves kisgyereknek fogalma sem lehet olyan hittani dolgokról, amiket részletesen nem tanítanak a vasárnapi suliban, ilyen piciknek meg pláne nem, Colton mégis a Bibliának megfelelően adta elő az általa látottakat saját kis szóhasználatával. Illetve arról sem tudhatott, hogy korábban édesanyjának volt egy vetélése, állítása szerint mégis találkozott meg nem született nővérével, vagy a dédapját sem látta soha, mégis mesélt róla és felismerte őt egy régi fényképen. Mélyebben nem ástam bele magam a témába, úgyhogy nem tudom, a neten milyen egyéb információk lelhetők fel az esettel kapcsolatban, de felszínes keresgélésem során nem sok újdonságot találtam. Felmerül például a kérdés, hogy a gyereket senki nem „vizsgálta”, kérdezte ki (például Tim Roth a Hazudj, ha tudsz!-ból, haha)? Persze egy jó szülő, aki igazán szereti és félti a gyerekét és nem belőle akar hasznot húzni, az biztos nem szívesen engedné, hogy oviskorú csemetéjét a média hercehurcájának tegyék ki, tehát nem löki oda a vakuk és talkshowk elé a gyerkőcöt, hogy élő adásban szedjék szét a szakemberek. Ugyanakkor szerintem már a könyv megírásával (amiből azóta hollywoodi film is született) is hasonlóan veszélynek tették ki a gyereket és kockáztatták annak harmonikus jövőjét.
Nem vagyok gyerekpszichológus, de furcsállom azt is, hogy Colton csak a műtétje után négy hónappal hozta szóba a mennyországos utazását, hogy addig nem tett fel furcsa kérdéseket erről a furcsa élményéről, de lehet, hogy négyévesen ez a természetes. Annál a résznél is önkéntelenül ironikus mosolyra húzódott a szám, mikor az apuka arról ír, hogy a meg nem született nővérkén kívül Colton más gyerekekről is beszámolt, és hogy mennyire sajnálja, hogy ezeknek a gyerekeknek a neveit anno nem írták fel, mert most már Colton is elfelejtette őket. Hát igen, ne adj’ isten még lett volna valami bizonyíték-szerűség, ha azokat a gyerekeket be lehetett volna azonosítani…
Nehéz eldönteni, hogy igaz-e ez a mese, vagy humbug az egész. Nehéz, mert egy ártatlan négyévesről nem feltételeznénk, hogy hazudik, ugyanakkor meg tudjuk, milyen végtelen fantáziával vannak megáldva a gyerekek, és ha mindez még egybe is esik a „valósággal” (szentírással, hittannal), az könnyen meggyőző tud lenni. Ugyanakkor, bár nem ismerem a családot és biztos csúnya dolog ilyesmit feltételezni egy lelkészről, de simán lehet, hogy kitaláció az egész, és ha valaki, hát egy lelkész aztán tudja, hogy mit kell írni a mennyországról, hogy az hihető legyen.
Akárhogy is, ami miatt nekem ez az egész történet inkább a tündérmese kategóriájába billen, az ugyanaz, amiért vallásos sem vagyok. Nem hiszem, hogy aki nem keresztény, az pokolra jut, slussz-passz. Hogy aki az iszlám, a buddhizmus, a hinduizmus követője, vagy valami ősi törzsben a természetet imádja, esetleg többistenhívő (pl. mi van az ókori görögökkel, rómaiakkal?), azok mind rossz emberek. Vagy ha valaki ateista, az megy a kukába? Ha mérlegre tennénk egy ateistát meg egy pedofil papot, vajon ki érne többet Isten szemében? Szóval ha valaki nem a Colton féle mennyországban hisz, ők hova kerülnek? Mi van a reinkarnációval? És mi van akkor, ha valakinek esetleg hívő létére sem az „maga a mennyország”, ha halála után örök fiatalon egy buggyos bárányfelhő tetején repkedve hárfázhat miközben szól a gospel zene az angyalok kórusától? Miért érezné ott feltétlenül jól magát mindenki, ha nem ez a vágya? Ha 40 évesen elégedettebb magával, mint amikor 20 volt, ha jobban bírja a hard rockot, mint a hallelujaht? Miért akarna minden család újraegyesülni, ha bizonyos családtagok már az életben is rühellték egymást? És egyáltalán, oké, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, de ha minden lélek a mennybe megy halála után mióta világ a világ, akkor nem túlzsúfolt ott kissé a környék? Na mindegy, hitkérdésben lehetne vitatkozni egy életen át, részemről maradok annál az álláspontnál, hogy az egyházak képmutató gazdasági szervezetek, akikre nincs szükség ahhoz, hogy kapcsolatot tartsunk a természetfelettivel, ha egyáltalán hiszünk benne/nük.
Ami magát a könyvet illeti, nagyon hamar kiolvastam, aminek egyik oka a rövidsége, másik az érdeklődésem, hogy mit hoznak ki belőle, és mondanám, hogy harmadik az élvezhetősége, de ez már annyira nem lenne igaz. Azt nem lehet mondani, hogy kifejezetten rosszul lenne megírva, de túlságosan szentimentális és nyálas a stílus, a megfogalmazás. Aztán annak ellenére, hogy tényleg milyen rövidke, szinte a feléig szóba se kerül a mennyországi kiruccanás, úgyhogy sok a felesleges rizsa is.
Pontozni se könnyű, mert túl sok a „ha”. Ha csak egy regényről lenne szó, ahhoz nem lenne elég ez a csaknem 200 oldal és irritálna a stílus, de legalább tudnám hova tenni a történetet. Így, hogy életrajzi a mű, jó lenne tudni, hogy igaz-e minden egyes szava, vagy csak egy jól kitalált médiafogás arra, hogy Burpoék megszedhessék magukat, és hogy hiszékeny embereket csábítsanak az egyház(uk)ba, mert azért lássuk be, elég jó reklám ez, ömm, Istennek(?). Nem érzem magam elég kompetensnek, hogy ezt eldöntsem, de sanszosnak tartom, hogy valamennyire befigyelt itt a kamumanó. Úgyhogy: Warning! Olvasni csak egészséges szkepticizmussal!

(Mindenesetre van egy Akiane Kramarik nevű szintén amerikai festőtehetség leányzó, aki azt állítja, hogy három évesen maga Isten szólt hozzá és bátorította őt, hogy vászonra álmodja vallási töltetű vízióit. Nyolc évesen festette A béke hercege című alkotását Jézusról, ami a könyv szerint az egyetlen olyan arckép volt, amit Colton azonosított az általa látott Jézussal. Nos, hogy ez igaz-e vagy sem, azt megint csak a Burpo család tudhatja, de az kétségtelen, hogy Akiane egy őstehetség.)

Tündérfaktor:
10/4


Könyv adatai:
Eredeti címe: Heaven is for Real – A Little Boy’s Astounding Story of His Trip to Heaven and Back
Eredeti kiadási éve: 2010
Magyar fordítás kiadási éve: 2011
Kiadta: XXI. Század
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Oldalszám: 197
ISBN: 9789638926258

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése