Toine Heijmans: A tengeren

Miről szól:

Munkájában megfásult apuka szabit vesz ki és három hónapos vitorlástúrára indul az Északi-tengeren. Az út végén felveszi kislányát, hogy együtt érjenek haza Dániából Hollandiába. Minden pontosan meg van tervezve, ki van számítva, elő van készítve, nem történhet semmi baj. De tudjuk, hogy az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet és attól sz*r, hogy meg is történik. Vagyis mégis beüt a mennykő és fejvesztett kutató-mentőakció veszi kezdetét, miután a kislány eltűnik a hajóról. De valami nem stimmel, valami nagyon nem stimmel…

Könyvtündér a sorok között:

Ennek a könyvnek nagy szerencséje és egyben még nagyobb hibája a rövidsége. Mivel a könyv kicsi, a betűk meg nagyok és a szerkesztés igen darabos, illetve van jó pár egész oldalas illusztráció is, így a történet inkább hosszabbra sikeredett novellának tűnik, mint regénynek. De maga a sztori is inkább csak egy novella erejéig futja, ezért szerencsés, hogy nem húzta tovább az író főszereplőnk szenvedését, mert már erőteljesen kezdtem unni a tengeri gyötrődést… Ellenben a végén olyan WTF kérdéseket hagy nyitva, amiket meg bizony jobb lett volna kifejteni, továbbgondolni, továbbszőni még vagy száz-kétszáz oldalon keresztül, hogy összeálljon a kép, mert így csak egy se eleje, de leginkább se vége rémálomszerű fantáziatöredéket kapunk, amiből egyszer csak felébreszt a vekker, avagy az utolsó oldal.

Mondhatni szépen építkezik a sztori és fokozatosan nő a vészjósló feszültség is, bár voltak számomra érdektelen részek a felvezetésben. Aztán jött a tenger, jött a vihar és eltűnt a kislány. Néhány oldal után már kezdtem beleunni az irracionális keresőakció kínjaiba, de vitt előre a kíváncsiság gerjesztette lendület, mert tudni akartam, hogy mi történt, hiszen egy vitorláson nem nyelhet el egy gyereket a föld! Sejtettem, hogy valami nem kóser, és amikor már úgy tűnt, hogy megoldódott a rejtély, a kételyem akkor sem múlt el. Egy pillanatra elgondolkodtam ugyan, hogy mi van, ha tényleg az a banális figyelmetlenség lesz a megoldás, amivel a főszereplőnk magyarázni próbálta a kislány felszívódását, de nagyon csalódott lettem volna és bosszantóan egyszerű és súlytalan lezárásnak éreztem volna, ha ezzel ér véget a könyv. Mivel azonban voltak még oldalak, sejtettem, hogy lesz még csavar is. És lett is. Csattant is a csattanó annak rendje és módja szerint, csak sajnos nem lett megmagyarázva, nem lett kifejtve, így maradt a történet túl hosszú novella, avagy túl rövid regény.

Szeretem a gondolkodtató sztorikat, ha nem így lenne, Való Világot néznék olvasás helyett, de azt nem szeretem, amikor nekem kell továbbgondolni ergo kitalálni a történet végét, mert ha a saját gondolataimmal szeretném szórakoztatni magam, akkor én írnám és nem olvasnám a könyvet. Ez persze nem teljesen igaz, nyilván túlzok, hiszen vannak alkotások, amiknek igenis jót tesz, ha a befogadóra bízza a szálak kibogozását, vagy a végén rád hagyja az értelmezést, de ebben a könyvben olyan fajsúlyú dolog megpendítéséről van szó az utolsó oldalakon, aminek kínzóan hiányzik a magyarázata. Tulajdonképpen itt indult volna csak be igazán a sztori, innen lett volna igazán érdekes, de nincs folytatás. Lehet, hogy pszichológusoknak/pszichiátereknek ennyiből is kerek a történet, mert össze tudják rakni a szimptómákból a miérteket, de egy átlagolvasó valószínűleg csak értetlenkedve pislog, hogy hova lett a könyv második fele és egyáltalán mi a jó fene történt eddig?

Nem akarok poéngyilkos lenni, úgyhogy remélhetőleg eddig sem spoilereztem el a sztorit, de azok kedvéért, akiket furdal a kíváncsiság, ebben a bekezdésben mégis leírnám a lényeget, hogy érthető legyen, miről is pampogtam eddig. Szóval, aki nem szeretné megtudni a nagy titkokat, annak eddig és ne tovább! Tehát, mint azt tudjuk az ismertetőből, főhősünk már három hónapja vitorlázik a tengeren egyedül, majd az utolsó rövidke Dániából Hollandiába tartó két napos szakasznak hétéves kislányával vág neki, hogy legyen egy kis közös apa-lánya élmény, amit majd 10-20-30 év múlva elő lehet venni a nosztalgia-puttonyból. Eleinte minden megy is prímán, aztán jön egy kis viharka, apuka meg nem mer szunyókálni egy percet se, a kislány pedig eltűnik az ágyából. Kialvatlan, leharcolt apuka fejvesztve keresi égre-földre, de se híre, se hamva. Arra a következtetésre jut tehát, hogy a gyerek vízbe esett, vissza kell hajózni, meg kell keresni. Segítséget meg nem szabad hívni, mert az ciki lenne. Egy bóját lebegő testnek nézve apuka beveti magát a vízbe, konkrétabban a mentőcsónakba, ami később kilyukad, a hajóról meg nem engedte le a létrát, hogy vissza tudjon mászni, a bója ráadásul rohadt messze van, mert minek is hajózott volna hozzá közelebb, ugye. Mindegy, lényeg a lényeg, hogy valahogy sikerül visszakapaszkodni a hajóra és a kislány is előkerül, mert mint kiderül, épp a toaletten tartózkodott és pisilés közben valószínűleg thrash metált hallgatott maxon az mp3 lejátszóján, így nem hallotta, mikor apuka kétségbeesve kiáltozta a nevét. Furcsa, mi? Nos, igen, valami nem stimmel, hiba van a mátrixban. A következő fejezetben pedig már anyuka várja férjurát a túlparti kikötőben, kislányával az oldalán. Igen, ez ugyanaz a kislány, mint aki a hajón van. Pontosabban, aki nincs is a hajón és nem is volt soha, csak apuka kattant be. Bár ezeknél a hollandoknál sose lehessen tudni, lehet, hogy csak valamelyik coffeeshopból vitt magával valami tudatmódosító nyalánkságot, aminek szavatossága megkérdőjeleződött a hosszú út során, durva tripet indukálva fater koponyájában. Nem is tudom, melyik a szerencsésebb, de inkább a varázsgombára voksolnék, mint az elmebajra.

Na, hát szóval összességében nem volt förtelmesen rossz, de engem az ilyen cliffhanger befejezések általában csak idegesítenek, főleg ha nincs folytatás, meg ha nem értem az addigiakat se… Mindenesetre végkövetkeztetésként megállapítottam, hogy most egy darabig félreteszem az északi írókat, mert nekem túl elvontak (na nem mintha olyan nagy tapasztalatom lenne bennük, de egy Erlend Loe és ez után…). Mondjuk nem vagyok meglepve, az a hideg hosszú távon nekem is az agyamra menne.

Tündérfaktor:

10/4

Könyv adatai:

Eredeti címe: Op zee

Eredeti kiadási éve: 2011

Magyar fordítás kiadási éve: 2013

Kiadta: Gondolat

Fordította: Máthé Veronika

Oldalszám: 222

ISBN: 9789636934323