Gillian Flynn: Sötét helyek

Miről szól:

A hétéves Libby Day a házuk melletti tavacska nádasában kuporog. Jéghideg januári éjszaka van, csak a hálóruhája van rajta, a zoknija már rég átázott. Vár. Csendben, mozdulatlanul. Szólítják, a nevét kiáltják, elemlámpa fénye keresi nyomát, de ő csak lapul a hóban, még órákig, míg felkel a nap. Aztán átfagyva, rettegve visszaoson a házba. Vérben úsznak a falak. A családját lemészárolták, édesanyját és két nővérét kegyetlenül kivégezték. És Libby tudja is, ki tette: Ben, a testvére.

Huszonöt évvel később Libbynek újra szembe kell néznie annak a végzetes éjszakának az emlékével és végre rászánja magát, hogy utánajárjon az igazságnak. Vajon tényleg bátyja volt a gyilkos, vagy vallomásával ártatlanul juttatta börtönbe testvérét a kislány, aki talán csak hitte, amit látott és hallott azon az estén?

Könyvtündér a sorok között:

Gillian Flynn zseniális Holtodiglanja után nem volt filózás tárgya, hogy elolvassam-e a Sötét helyeket is. A műfaj és a stílus itt is adott, Flynn még mindig remekül ír (illetve már akkor is remekül írt, hiszen a Sötét helyek a korábbi műve). A történet a fülszöveg alapján most is hátborzongató rejtélyekkel kecsegtet: horrorisztikus családi mészárlás, kétesen téves ítélet, nyomozás, veszélyes helyzetek, sátánizmus, vér, izgalom, izgalom, IZGALOM. Hát kell ennél több? Nem, sőt, túl sok volt már ez így együtt.

Nem vagyok egy nebáncsvirág, úgyhogy egy családi vérontás említése a hátsó borítón még nem vág földhöz, ennyitől még simán rácuppanok egy sztorira. Viszont ahogy haladtam előre, úgy gyűltek, halmozódtak a gusztustalanabbnál gyomorforgatóbb, ízléstelenebbnél hányingerkeltőbb jelenetek, részletek, karakterek, cselekmények, momentumok, és a végén úgy csuktam be a könyvet, hogy hála az égnek, hogy vége, nem akarok többet tudni ezekről az emberekről, az életükről, akár tehetnek róla, akár a környezetük, a társadalom taszította őket ilyen mélyre, mert már így is annyi mocsok rakódott rám, hogy az agysejtjeim fele lebénult olvasás közben.

De már az elején is nehézkesen indult a kapcsolatom a könyvvel, mert nem ragadott magával, ha fel is keltette az érdeklődésem, megtartani már nehezen tudta, be-bealudtam rajta, és kizárólag azért olvastam végig, hogy végül megtudjam, ki volt a gyilkos. De közben nem élveztem egy percét se. A karakterek egytől egyig unszimpatikus suttyók voltak, akik csak és kizárólag magukkal törődve fetrengtek a vidéki porfészek szegényes szennyében, piálva, drogozva, fűvel-fával összefeküdve, lopva, csalva, hazudozva, másokat a végletekig kihasználva, ezért aztán senkivel nem tudtam azonosulni, senkit nem tudtam megkedvelni vagy sajnálni. Minimális részvétet, szánalmat persze éreztem irántuk, hiszen a szereplők körülményeit ismerve talán nem lenne fair csupán az egyént hibáztatni tetteikért, ezeket hozza ki az emberből a szegénység, a kilátástalan jövő, a rossz társaság, a külső nyomás, mégis nagyon veszélyes próbálkozásnak érzek olyan könyvet írni, amiben még a főszereplőt is a legnagyobb jóindulattal agyoncsapnánk egy szívlapáttal. Mindenesetre, ha a napos oldalról próbáljuk megközelíteni az olvasottakat, érdekes, elgondolkodtató, alapos (bár nem tudom, mennyire valós) társadalmi jellemrajzot kapunk erről a rétegről, csak hogy valami pozitívumot is mondjak.

A vége felé nő a feszültség és a kíváncsiság, hogy akkor kiderüljön már végre, hogy bűnös-e a feltételezett anya- és testvérgyilkos Ben, és meg is kapjuk a választ, de nem jár mellé feloldozás. Persze a Holtodiglan sem egy szokványos happy enddel zárul, úgyhogy ezek szerint, aki elkezd egy Gillian Flynn könyvet, az ne számítson megnyugtató sóhajjal kísért befejezésre. De míg a Holtodiglanban (a kezdeti felháborodásom után) szerettem a frusztráló finálét, a Sötét helyekben nem ütött akkorát az igazság. Pedig nem mondhatnám, hogy ne lett volna itt is alaposan átgondolva és kidolgozva a történet, hogy ne lett volna megdöbbentő a tragédia miértje és hogyanja. Összességében mégsem volt olyan erőteljes csattanó (és annyi csavar), mint a Holtodiglanban. Illetve mivel a végére már sikeresen meggyűlöltem mindenkit, aki élt és mozgott a könyvben, talán ez is okozta a történtek rezignált tudomásulvételét. (Hadd hulljon a férgese!)

A számszerű értékeléssel mégis bajban vagyok, mert ugyan nem tetszett a könyv, nem azért nem tetszett, mert nem volt jól megírva, mert ne tetszett volna a stílus vagy a történetvezetés. Maga a történet nem tetszett a nyomasztó, deprimáló atmoszférájával és a hol eszelős, hol buta, manipulatív, erkölcstelen legalja szereplőivel. Az egész egy zsúfolásig telített retkes disznóól volt, amiből alig vártam, hogy szabaduljak. Jobban belegondolva valószínűleg ez is volt az írónő célja, de nekem ez már a ló másik oldala. Kellett volna valami kis kapaszkodó, valami kis fénysugár, hogy ne legyen ennyire fullasztóan elcseszett az egész légkör az összes szereplőjével. A Holtodiglanban is pszichothrillerhez méltóan zizzentek a szereplők, de ott legalább egyenlők az esélyek, ezért is olyan kiváló, mert hol az egyiket szereted, hol a másikat utálod, hol az egyiknek szurkolsz, hol a másiknak drukkolsz és a több száz oldalas pengeélesen kiszámított intelligens szadizmus és lelki terror után végül rájössz, hogy két ilyen gyökér valójában meg is érdemli egymást (jó, persze tudom, senki nem érdemel pszichopata házastársat magának…). A Sötét helyekben viszont nincs semmi bravúros okosság, semmi felemelő zsenialitás (még ha az rossz tőről fakad is), csak szerencsétlen emberek szerencsétlen időben, szerencsétlen helyen, szerencsétlen események áldozataiként.

Öt pontot kap tehát, mert ügyesen van megírva egy jó szerző tollából és én szeretem az átgondoltan felépített, feszült, sokkoló végű könyveket, de ehhez mégsem volt most elég gyomrom. Úgy látszik, edződnöm kell még perverzitás terén, hogy ennyi retket be tudjak fogadni és még élvezzem is. (Ja és ráadásul karácsonykor olvastam, a szeretet meghitt ünnepén… hát mit mondjak, rossz választás volt…)

Tündérfaktor:

10/5

Könyv adatai:

Eredeti címe: Dark Places

Eredeti kiadási éve: 2009

Magyar fordítás kiadási éve: 2014

Kiadta: Alexandra

Fordította: Csonka Ágnes

Oldalszám: 400

ISBN: 9789633572153