Képzeld
el, hogy negyvenévnyi szeretetben együtt töltött házasság után a másik feled
egyszer csak elnémul és hat hónapig nem szól hozzád. Továbbra is egy fedél
alatt éltek, egy ágyban alszotok, egy asztalnál esztek, csak közben a némaság
elviselhetetlenül súlyos leple nehezedik rátok. Szeretnéd tudni az okát, de ha
fél év alatt nem sikerült kiderítened, ugyan mennyi reményed maradt, hogy
visszakaphatod a régi életed? És még ha tudnád is, változtatna az
bármin a történtek után? Ott van melletted, mégis egyedül érzed magad, egyedül a fájdalommal,
a veszteséggel. Van-e így értelme folytatni? Te mit tennél? Maggie az altatóit
választja.
Könyvtündér a sorok között:
Abbie
Greaves neve egyelőre még valószínűleg nem cseng ismerősen idehaza, nekem
azonban eddigi mindkét regényéhez volt már szerencsém és mivel lefordítottam
őket, most már nektek is lehet! :)
Essünk túl a kínos részeken, lelövöm a negatívumokat az elején, hogy az ajánlóm végére azokat már szépen mindenki el is felejtse! Bevallom, első körben angolul nem voltam oda érte. Egyrészt valamiért vért izzadtam a szöveg fordításával, de ez pusztán az én bajom, magyarul már sokkal jobban tetszett, és ez most nem önfényezés, egyszerűen az anyanyelvem minden apró finomságával közelebb került hozzám a történet. Viszont attól tartok, hogy a nagy csattanóig túl lett feszítve a feszültségkeltés húrja és mire végre eljutunk odáig, már nem csap akkorát. Pedig az ügyes fülszöveg rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon mi lehet akkora lélekölő titok, hogy egy életet szeretetben együtt töltött házaspár hónapokig ne szóljon egymáshoz, majd az egyik fél inkább az öngyilkosságba meneküljön a némaság elől. És hát valóban nem az a tragédia, hogy a vajas felével esett le a pirítós… Azt sejtettem, hogy nem fogjuk megtudni rögtön az első oldalon, de a sokadik most-már-tényleg-mindjárt-elárulja-és-kiderül-minden pillanat után konkrétan feladtam, hogy valaha is lesz megoldás. Egyébként lett, de mire az összes rétestésztát magamba tömtem, beleszunnyadtam a nagy izgalomba. (Aztán a végére megint együtt kalapált a szívem a kórházba rohanó Frankkel és nagyon szerettem volna én is megkóstolni a banános-karamellás pitéjét, de csak a könnyeimet nyeltem.)
Alapvetően
egy mély, megható történetről van szó, ami nem egyszer megríkatott, tehát a
hatás a végére azért nem marad el. Igazán szépen megírt, többségében inkább
monológokkal, naplóbejegyzésekkel, visszaemlékezésekkel, semmint párbeszédekkel
elmesélt történet egy párkapcsolatról, majd egy kis család életéről az első
találkozástól kezdve majdnem az utolsóig. Nehéz spoilerek nélkül írni a
sztoriról, mert ha ki szeretném fejteni, hogy mivel nem értettem egyet, ahhoz
el kellene árulnom a nagy titkot, de ha már főszereplőink hat hónapig nem
szóltak egymáshoz emiatt, hát ki vagyok én, hogy kikotyogjam, szóval nem is
teszem. De annyit azért mégis muszáj elárulnom, hogy van egy harmadik főszereplőnk
is, hiszen párosunknak született egy gyermeke és ha nem teszek róla
említést, akkor nincs is miről mesélnem, hiszen a könyv valójában, mint minden család
élete, a gyerek körül forog.
 |
| Képek forrása: Pinterest |
Azzal
kezdünk, hogy hetvenhez közeli párosunk női tagja, Maggie zöldbabot pucol a
konyhában, s közben bekap egy doboz altatót, mert megunta, hogy férje már fél
éve nem szól hozzá, úgyhogy az ebédet még összedobja, de tervei szerint
vacsorázni már csak a túlvilágon fog. A férje, Frank még időben megtalálja őt,
kórházba szállítják, de Maggie-t mesterséges kómában kell tartani, az orvosok
sem tudják, fel fog-e ébredni egyáltalán és ha igen, lesz-e maradandó
agykárosodása, így egy kedves ápolónő azt javasolja a minden idejét a
kórházban, Maggie ágya mellett töltő Franknek, hogy próbálja meg összeszedni a
bátorságát és mondja el végre a feleségének, ami eddig a szívét nyomta, mert
talán később már nem lesz rá lehetősége. Így nagy nehezen Frank beszélni kezd.
Erről szól a könyv első fele, de aztán Frank hazaugrik és megtalálja Maggie
naplóját, amit neki írt, így a könyv második fele mesélőt vált és Frank után
Maggie szemszögéből is megismerhetjük életük történetét.
 |
| Képek forrása: Pinterest |
Tanúi
lehetünk egy párkapcsolat kezdetének, egy szerelem fellobbanásának, az
összecsiszolódásnak, a közös élet botladozásainak, majd egy megbonthatatlan
kötelék kialakulásának, és amiről talán igazán szólni kíván a szerző, a
gyermekvállalásnak, annak minden nehézségével. Kezdetben nagyon hamar becsúszik
egy baba, de Maggie elvetél és utána már hiába szeretne ismét, nem jön össze,
de nem is igazán bánják, mert annyira boldogok ők kettecskén, hogy valójában
nem is hiányzik a gyerek. Legalábbis Franknek. És egy darabig Maggie is
elhiteti ezt magával, de titkon rettenetesen szeretne anya lenni. Aztán amikor
már mindketten elengedik ezt a kérdést, megfogan Eleanor, a kislányuk, csakhogy
ekkor már a negyvenes éveiket tapossák és amire eddig Maggie mindennél jobban
vágyott, attól most mindennél jobban kezd rettegni. Szülés utáni depressziótól
szenved, imádja a lányát, de mégsem így képzelte az anyaságot, most azonban már
nincs visszaút. A lányuk élete sem alakul az elképzelések szerint. Bár minden
tökéletesnek tűnik, lányuk elindul a lejtőn és szülei szeretete nem elég, hogy
megállítsa őt a zuhanásban.
 |
| Képek forrása: Pinterest |
A
könyv érdekesen fejtegeti, hogy mi történik akkor, ha egy család élete
félresiklik, leginkább a(z el)hallgatás, a titkolózás miatt. Bevállalós
történet a gyerekvállalás kiszámíthatatlan árnyoldaláról, amikor a szülő
elbizonytalanodik, tehetetlennek kezdi érezni magát, majd kicsúszik kezei közül
az irányítás. Bevállalós, hogy megmutatja, mindez egy átlagos, mondhatni
ideális környezetben, normális emberekkel is megtörténhet. És örülök, hogy
végre nem az a konklúzió, hogy a szeretet mindent megold, mert bizonyos
szituációkban az koránt sem elég. Kicsit vitatkoznék azért azzal a végkövetkeztetéssel,
hogy „nem tehettünk semmit, engedjük el a dolgot, nem a mi hibánk”, mert ez
egyrészt talán nélkülözhetetlen a továbblépéshez és tény, hogy a végtelenített
önmarcangolás sem megoldás, de én azért nem vagyok benne biztos, hogy ez a
mosom kezeimet hozzáállás megfelel a valóságnak és tényleg minden tőlük
telhetőt megtettek a szülők, na de ezt majd mindenki eldönti, ha elolvasta!
Azzal kapcsolatban viszont nincs ellenvetésem, hogy Maggie és Frank szerelme
könnyfakasztóan példaértékű, és bár sokáig nem érettem, miért kell a kezdetek
kezdetén lovagolni, amikor úgyis csak az furdalja a türelmetlen olvasó oldalát, hogy
mi a titok és mi lesz Maggie-vel, végül nem bántam, hogy végigkövethettem az egész élettörténetüket.
Érdekes módon nekem egyébként semmi közöm ehhez a sztorihoz, mert se párkapcsolatom, se gyerekem, mégis sok szállal tudtam kötődni szereplőinkhez és abszolút átéreztem a vívódásaikat, úgyhogy ez mindenképpen az írónő érdeme (na jó, meg nyilván kellett egy kis empátia is a részemről). Ha valakinek van olyan rokona, barátja, akivel megromlott a kapcsolata és eltökélt szándéka, hogy többet szóba sem áll vele, az azért óvatosan vegye kézbe ezt a könyvet, mert a végén még együtt fognak ebédelni a hétvégén!
Tündérfaktor:
10/7
UPDATE: A Civil Rádióban készült velem egy beszélgetés is a könyvről, ezt IDE kattintva hallgathatjátok meg.
Könyv
adatai:
Eredeti címe: The Silent Treatment
Eredeti kiadási éve: 2020
Magyar fordítás kiadási éve: 2021
Kiadta: Alexandra
Fordította: Nagy Szilvia :)
Oldalszám: 350
ISBN: 9789634479512
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése