Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált – Egy fiú Schindler listáján

Miről szól:

Az egyik legfiatalabb Schindlerjude, Leon Leyson, születési nevén Leib Lejzon lengyel zsidó kisfiú történetét követhetjük nyomon vidéki gyerekkorától a krakkói gettóban töltött bizonytalan éveken át a munkatábori szenvedésekig, majd Schindler reményt adó gyáráig, s végül a szabadságig, az amerikai álom megvalósulásáig.

Könyvtündér a sorok között:

Oskar Schindler II. világháború alatti tevékenységéről bizonyára mindenki hallott már, aki tanult történelmet, illetve látta a rendezőzseni Steven Spielberg 1993-as, hat Oscar-díjjal jutalmazott alkotását, a Schindler listáját. Ha valaki még nem ismerné a filmet, megvárom, míg elszégyelli magát és gyorsan bepótolja ezt a kötelező alapdarabot!

Megvolt? Helyes! A megrendítő film nyilván nem véletlenül kapta a jelöléseket és díjakat, ám még így is vannak kritikusai. Ahogyan rejtélyes módon vannak, akik a holocaustot is megkérdőjelezik vagy egyenesen tagadják. (Nem mintha párhuzamot vonnék a kettő között, mert nyilván nem a holocaustot bírálja, aki a filmet negatívan értékeli, mindenesetre számomra furcsa, ha valakit ez a film nem roppant össze kicsit lelkileg.) Amikor a téma kapcsán olyan megjegyzésekkel találkozom, hogy minek már ezt erőltetni, hány film, könyv, cikk, tanulmány született már róla, milyen unalmas, úgyhogy tegyük már félre, akkor mindig arra gondolok, hogy pontosan ezért nem szabad elfelejteni, mert vannak, akik szerint a történelem e momentuma lerágott csont. Tény, hogy újat talán már nem lehet mondani róla, mégis elengedhetetlennek tartom, hogy újra és újra felmerüljön a téma, mert hatalmas hiba lenne megfeledkezni róla, mire képes az ember (rossz és jó értelemben is), és hogy hova vezet, ha elfordítjuk a fejünk.

"Ki egyetlen lelket megment, az egész világot menti meg."
Oskar Schindler viaszszobra Madame Tussaud bécsi panoptikumában.

Természetesen nem könnyű film a Schindler listája, és nem csak azért nehéz végigülni, mert több mint három órás. Ha valaki egyszer nekigyürkőzik, aztán soha többet nem akarja látni, megértem. Én, ha adják, szinte mindig megnézem. Nem mintha kellemes szórakozást nyújtana, hiszen mindig kisírom rajta az összes szemem, mégis muszáj látni, mert remek film, és mert mint mondtam: vannak dolgok, amiket nem szabad elfelejteni. A napokban is belefutottam a tévében, és eszembe jutott Leon Leyson életrajzi műve, melyet már olvastam ugyan korábban, de még nem írtam róla, ezért lekaptam a polcról és gyorsan újráztam is.

Leon szerény körülmények közé született Narewkában, Lengyelországban, de boldog gyerekkora volt tele önfeledt játékkal, meg persze sok kényszerű segítséggel a házimunkában. Öten voltak testvérek, három bátyja és egy nővére volt, Leon volt a legfiatalabb. Édesapjuk, megragadva az üveggyári munkája nyújtotta lehetőséget, Krakkóba költözött gépszerelőként, majd öt év elteltével, amikor már megteremtette az anyagi körülményeket, a családját is magához költöztette. Leont lenyűgözte a csillogó nagyvárosi élet, az elektromos áram, a vezetékes víz, az autók, a ruhák, a kirakatok. Persze fényűző életre itt sem tellett nekik, de egy kétszobás kis albérlet a gyár munkásainak így is komoly előrelépést jelentett a hét fős, népes család számára. Leon hamar barátokat is talált, együtt fedezték fel a város utcáit, ám ahogyan azt már néha vidéken is megtapasztalta, zsidó származása miatt időnként gonoszkodtak vele az emberek. Eleinte még lepergett róla, de ezek az események a harmincas évek végére aztán egyre sűrűsödtek. Még addigi barátai is elkezdték kiközösíteni, majd a ’39-es német megszállást követően a propagandagépezet elkezdte ontani magából a zsidógyűlöletre buzdító plakátokat, híreket, szabályokat, melyek egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorták a családot. Nem tehettek mást, mint reménykedtek, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, ám mindig volt lejjebb. Szerencsésnek mondhatta magát, akinek még volt lakása és munkája, bár zsidóként fizetést már nem kaptak. Folyamatosak voltak az egyre embertelenebb megszorítások, aztán jött a gettósítás. A családot átköltöztették, ahol egy másik házaspárral kellett megosztaniuk egyetlen kis szobácskát. 15000 zsidót zsúfoltak egy 5000 főnek elegendő tömbbe. Aki nem fért a 15000-es kvótába, azokat kitelepítették. Ám, mint később kiderült, akiket így elszállítottak vagy önszántukból visszatértek/menekültek vidékre, még rosszabbul jártak. 

Leon édesapja egy szerencsés véletlennek hála munkát kapott Schindler zománcgyárában. Ez látszólag biztonságot jelentett, de az életkörülményeik így is egyre csak romlottak. Folyamatosan éheztek, lényegében innen-onnan csent vagy mások jóindulatának köszönhető száraz kenyérmaradványokon tengődtek, és a rengeteg összezárt és legyengült ember között mindenféle betegségek is terjedtek. Aztán elindult a tisztogatás, mely során transzportokkal elvitték a zsidó lakosság jórészét, a megmaradt gettó területét pedig tovább szűkítették. Ez idő alatt Leon édesapja, egyik bátyja és nővére munkájuknak köszönhetően a gyárakban éjszakázhattak, nehogy elhurcolják őket. Leonnak és édesanyjának azonban a gettóban kellett bujkálnia, rettegve a német katonáktól és azok sűrűn eldörrenő fegyvereitől. Végül nem találták meg őket, és egy padláson sikerült meghúzódniuk, de a rendszeres tisztogatások közben Leon egyik bátyját elrángatták a szemük láttára, másik bátyja pedig megpróbált visszaszökni Narewkába. Mint később kiderült, a vidéken talált zsidó lakosságot azonnal kivégezték, elhurcolt bátyjának pedig ugyan lett volna lehetősége leszállni a tehervonatról Schindler jóvoltából – a filmből is jól ismert jelenethez hasonlóan, mikor is Schindler könyvelőjét, Itzhak Sternt kereste –, de nem akarta otthagyni szerelmét, így inkább (mint azt utólag már tudjuk) a biztos halálba induló vonaton maradt.

Aztán már senkinek nem volt menekvés: a nácik elkezdték felszámolni a teljes gettót, lakóit pedig munkatáborokba szállították vagy likvidálták. Leon a plasówi tábor földi poklába került. Az állatokhoz is méltatlan körülményeket és az őrök értelmetlen, megalázó egzecíroztatásait ép ésszel szinte lehetetlen volt elviselni, mégsem volt más választásuk. Amikor Leon kiismerte a tábori rutint és kezdett beleszokni az elképzelhetetlenbe, nekiindult megkeresni a többi barakkban családtagjait. Végül két bátyját leszámítva mindenki meglett, és édesapja kérésére mindannyiukat Schindler kezdte alkalmazni, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem mind számítottak költséghatékony, hasznos munkásnak. Hogy megmentse őket a tábori kínzásoktól és a táborparancsnok Amon Göth jelentette halálos fenyegetéstől, Schindler altábort építtetett dolgozóinak a gyára mellé. Itt a körülmények továbbra is nehezek voltak ugyan, Schindler óvó szárnyai alatt a gyárban dolgozni mégis hatalmas lelki megkönnyebbülést és reményt jelentett az életben maradásra, a jövőre. Aztán ’44-ben az egész gyárat átköltöztették Brünnlitzbe, ahol lőszergyártó hadüzemmé alakították. A költözés közben a férfiak a gross-roseni, a nők az auschwitzi koncentrációs haláltáborokban tettek kényszerű, illetve adminisztrációs hiba miatti véletlen kitérőt, de végül csodával határos módon, meg persze Schindler közbeavatkozásának hála ezt is túlélték, és megérkeztek a félkész gyárba, ahol érdemi termelés nem zajlott ugyan, zsidómentő fedőtevékenységként mégis tökéletesen működött.

Leon útja Narewkától a II. világháború ideje alatt és az azt követő néhány évben

Végül ’45 elején a háború német vereséggel véget ért. A katonák még utoljára parancsba kapták, hogy végezzék ki a munkásokat, ám ők inkább a gyors menekülést választották, így a közel 1200 Schindler-zsidónak sikerült túlélnie a nácizmus agyrémét. Schindlernek, mint német párttagnak is menekülnie kellett, munkásai pedig a búcsú után nincstelenül (csupán fejenként egy üveg vodkával és egy vég vászonnal) ott maradtak a gyár területén még egy ideig, mert fogalmuk sem volt, mihez kezdjenek a hirtelen rájuk szakadt szabadsággal. Leysonék aztán visszamentek Krakkóba egy menedékhelyre, édesapja újra az üveggyárban kapott állást, ám az élet nem tért vissza a rendes kerékvágásba. A lengyelek továbbra is féltek a zsidóktól, az üldözésük folytatódott, a krakkói helyzet esélytelenné vált. Leon testvérei Csehszlovákiába utaztak, majd Izraelben kötöttek ki, Leon szüleivel pedig furcsamód Németországban talált menedéket az ENSZ segítségével (persze az amerikai megszállási övezetben). Leon itt magánúton folytathatta elemi tanulmányait, majd zsidó szervezetek segítségével az Egyesült Államokba vándoroltak. A fiú ekkor, Los Angelesbe érkezésükkor még mindig csak 19 éves volt. Bár Amerika valóban az álmok hazája volt számára, itt tapasztalta meg elborzadva azt is – mikor rászóltak, hogy a busz hátsó ülése a feketéknek fenntartott hely –, hogy előítéletektől és diszkriminációtól nem csak a zsidók szenvedtek/nek. Leon szakiskolát végzett, katonai szolgálatot teljesített, egyetemre járt, diplomát szerzett, és középiskolai tanárként dolgozott harminckilenc éven keresztül. Kolléganőjét vette feleségül, egy fiuk és egy lányuk született, majd hat unokájuk. Múltját próbálta magába temetni, de végül Schindler listája ismét megváltoztatta életét, másodjára a ’93-as film formájában. A hatalmas siker és érdeklődés őt is arra ösztönözte, hogy megnyíljon és elmesélje történetét a világnak. Számtalan alkalommal tartott előadásokat, beszélgetéseket jegyzetek nélkül, majd úgy döntött meg is írja életrajzát, hogy ezáltal a következő nemzedékek is megismerjék a múltat, valamint hogy emléket állítson a családjának, megmentőjének, Oskar Schindlernek, s a holocaust több millió áldozatának. Tudta, hogy a könyv készülőben van, ám a kiadását sajnos már nem élhette meg. Több mint három év leukémiától való szenvedés után, ám kedvességét és humorérzékét soha el nem vesztve, 2013. január 12-én, 84. életévében elhunyt.

Leon Leyson (1929.09.15.-2013.01.12.)

Leon történetét még így zanzásítva sem lehet könnyű szívvel olvasni, hát még a könyvét, melyből ennél sokkal több részlet derül ki, köztük számtalan olyan eseménnyel, lépéssel, döntéssel, mely az életüket mentette meg. Legnagyobb részben talán Schindlernek köszönhetik a túlélést, de kitartásukra, lélekjelenlétükre és bátorságukra is óriási szükség volt, amikor Schindler ottléte nélkül kerültek kontaktusba olyan lélektelen náci katonákkal, akik, ha nem akadályozza meg a sors keze, ideológiai alapon maradéktalanul kiírtottak volna egy egész népet.

Ami Schindler háború utáni életét illeti, szinte minden vagyonát a zsidók megmentésére áldozta, a menekülés közben elszegényedett. Háborús költségeiért némi kártérítésben részesült, de Németországban már nem találta a helyét. ’49-ben kivándorolt Argentínába, majd újra hazatért. Üzleti vállalkozásai rendre csődbe mentek, lényegében a megmentett zsidók által küldött adományokból élt. 1974. október 9-én halt meg. Tiszteletből Jeruzsálemben, a Sion hegyén temették el. ’93-ban nem csak film készült róla, a Világ Igaza címmel is kitüntették.

"Egy igaz ember a nem zsidók között.
1200 üldözött zsidó felejthetetlen megmentője."

Oskar Schindler jeruzsálemi sírja, melyre zsidó szokás szerint nem virágokat, hanem köveket hordanak a megemlékezők.

Aki látta a filmet, annak sok meglepetést nem tud okozni a könyv, mégis megéri elolvasni. Sőt, ha rajtam múlna, pontosan ilyen olvasmányokat tennék kötelezővé az iskolákban, mert nem hosszú, sokkal érthetőbbé teszi a történelmet, irodalmi élménynek sem utolsó, és kicsit még arra is megtanít, hogy jobban értékeljük az olyan természetes dolgokat, mint hogy tető van a fejünk felett, hogy saját ágyban térhetünk nyugovóra, vagy hogy ha éhesek vagyunk, csak ki kell nyitnunk a hűtőajtót. Ha valaki jobban meg szeretné érteni a negyvenes évek elejének ezt a sötét európai időszakát, olvassa el Leon Leyson regényes beszámolóját! Első kézből kaphat hiteles információkat egy túlélőtől, ami nagy kincs, mert sajnos már csak nagyon kevesen maradtak, és érthető módon közülük sem mind vállalja, hogy meséljen borzalmas emlékeiről.

(Egy kis anekdota: Amikor Spielberg felkérte John Williamset, hogy filmjéhez komponáljon zenét, Williams azt válaszolta, hogy ehhez a mesterműhöz nála jobb zeneszerzőre lenne szükség, mire Spielberg azt felelte: "Tudom, de ők már mind halottak." Végül mindketten Oscar-díjat kaptak alkotásukért.)

Tündérfaktor:

10/10 (Igazából nehéz pontozni, mert a film után már nem üt akkorát, de hát hogy is adhatnék kevesebbet?...)

Könyv adatai:

Eredeti címe: The Boy on the Wooden Box

Eredeti kiadási éve: 2013

Magyar fordítás kiadási éve: 2015

Kiadta: Maxim

Fordította: Margitta Nóra

Oldalszám: 224

ISBN: 9789632616100