Miről
szól:
A
15 éves Carey és 6 éves húga, Jenessa nem átlagos gyerekek. Imádnak olvasni, ezért
életkoruknál jóval műveltebbek. Édesanyjuk hegedűművész volt, így Carey is
profin játszik a hangszeren. Jenessa viszont, bár tudna, nem beszél. Talpraesettek,
felelősségtudatosak, Carey egyenesen úgy gondozza húgát, mintha a saját
gyermeke lenne. Mindez már önmagában elég lehetne, hogy nehézséget okozzon az
iskolában, az átlagos kortársak közé való beilleszkedésben. Ám Carey és Jenessa
nem járnak iskolába, se más gyerekek, vagy egyáltalán más emberek közé sem,
mivel egy nemzeti park erdőségének közepén élnek egy lepusztult lakókocsiban, kiszolgáltatva
az elemeknek és lecsúszott, drogfüggő anyjuk hóbortjainak, aki időről időre
magára hagyja lányait, míg végül már hónapokig nem tér vissza.
Miközben
a lányok az utolsó babkonzervek egyikén sínylődnek, egyik nap besétál életükbe
a gyámügy. Hirtelen családba, meleg otthonba kerülnek, ahol a vezetékes víz, a
villany, a teli hűtő és a saját hálószoba tömött gardróbszekrénnyel természetes
kellékek. Belecsöppennek az iskolai élet és az átlagos kislányok, tinédzserek sokszor
kegyetlen világába is. Ez azonban semmiség ahhoz képest, amit az erdőben kellett
átélniük. Bár körülményeik száznyolcvan fokos fordulatot vettek a jó irányba,
Carey mégsem tud nyugodtan belesimulni új életébe. Olyan szörnyű titkot őrizget
ugyanis, mely, ha kiderül, mindkettejük számára tönkreteheti a hirtelen jött
boldogságot.
Kezdjük
azzal, hogy megkapó az ismertető is, de amibe elsőre bele lehet szeretni, az a
borító. Imádom a színeit, a fényes fenyőfákat és a kifejező karaktereket rajta,
a lakókocsit, az egymás felé forduló két lányt és messzebb az apafigurát.
Telitalálat. Nagyon fájt volna, ha a belbecs tönkreteszi, és ezért nem állná
meg helyét a polcon, de szerencsére nem csak a borító késztetett elismerő
bólogatásra. Nézzük is, milyen témákról mesél a tartalom!
Először
is felmerül a kérdés, hogy mi számít ifjúsági regénynek? Címkéje ellenére a Ha megtalálsz szerintem nem. Persze
főszereplője egy 15 éves (vagy 14, annak, aki már olvasta) lány és annak 6 éves
húga, témáit tekintve mégsem adnám gyerekek kezébe. Mondjuk, ha az Éhezők viadala lehet ifjúsági sztori… Itt
ugyan nincs társadalmilag elfogadott, tévében közvetített sorozatgyilkosság-verseny
gyerekekkel, a családon belüli erőszak, bántalmazás, súlyos elhanyagolás és
kihasználás témái ugyanúgy földhöz vágnak. Sőt, ezt a történetet olvasva még
nehezebb lélegezni, mert ez valóságos. Hogy hány gyerek él kényszerűen
konzerveken és mókushúson nemzeti parkok közepén, azt persze nem tudom, de
hasonló, vagy akár még ennél is rosszabb körülmények között bizony rengetegen,
és ebbe belegondolni egészen bénító hatással bír.
Képek forrása: Pinterest, Pixabay |
Talán
éppen ezért túl sokat nem is időzünk fizikálisan az erdőben. Már az első
fejezetben megérkezik a segítség egy szociális munkás és Carey édesapja
személyében, akitől – mint az később kiderül – a lecsúszott anya elrabolta gyereküket
és elrejtette őt az erdő mélyén, Carey-vel viszont elhitette, hogy apja
bántotta őket, így menekülniük kellett. Ezzel a tudattal nem indul
döccenőmentesen apa és lánya újra összefonódó kapcsolata. Carey folyamatos
éberséggel és óvatossággal kezeli új helyzetét, de nem is annyira önmaga,
sokkal inkább kishúga miatt, akit anyja helyett anyjaként gondozott és nevelt
már eddig is, most pedig egy mindkettejük számára merőben új, ismeretlen
világban kell megvédenie őt. Mint mondtam, az erdőt hamar elhagyjuk, de ahogyan
Carey fogalmaz: „Elviheted a lányt az erdőből, de az
erdőt nem viheted el a lányból.”,
így természetesen vagy visszaemlékezések során, vagy egyszerűen abból leszűrve,
ahogyan az új, mások számára evidens dolgokhoz viszonyulnak, pontosan kiderül
milyen borzalmas nehézségeket kellett átélniük a lányoknak korábban. Ám nekik akkor ez volt a normális,
szerették az erdőt és szerették az anyjukat is. „Mindenben képesek vagyunk megtalálni a
szépet. A nélkülözésben is. Ilyen az ember. A legjobbat hozza ki abból, amije
van.”
Képek forrása. Pinterest, Pixabay |
Züllött,
drogos anyjukkal ellentétben a lányok fantasztikus emberekké cseperedtek.
Mindketten nagyon illemtudóak, fegyelmezettek, okosak, kedvesek, mint akiknek
semmi oka a depresszióra vagy a devianciára, ami talán nem tűnik túl
életszerűnek, engem mégis megvettek kilóra. Carey odaadása lenyűgöző, ahogyan
húgával bánik, illetve ahogyan bárkivel viselkedik az őt ért/érő sérelmek
miatti esetleges bosszúvágy vagy rosszindulat bármi jele nélkül. Pedig nehéz a
beilleszkedés. Apjuk új családjában mostohaanyjuk, Melissa szintén egy tünemény,
aki az első pillanattól kezdve sajátjaiként tekint az erdei jövevényekre, ám az
ő korábbi kapcsolatából származó lánya, Delaney már jóval keményebb dió. Mint
Hamupipőke történetében, Delaney a gonosz mostohatestvér, aki minden
megszólalásával megkeseríti csodálatos főszereplőink életét, különösen, ha a
számukra szintén vadidegen iskolai közegről van szó. Az első adandó alkalommal
magára hagyja a vele egy osztályba kerülő Carey-t, kiközösíti őt, gúnyt űz
belőle, és erre barátait is bíztatja. Aztán végül az ő motivációi is értelmet
nyernek, hiszen sok szempontból lehet féltékeny riválisaira, akik miatt egész
életében háttérbe szorult, mivel Carey apja mindig is megszállottan kereste
eltűnt lányát, ami minden másnál, vagyis még Delaney-nál is előbbre való volt,
s a kis különcök megérkezésével a helyzet mit sem javult. De a megnyerő személyiségű
lányoknak végül Delaney sem tud ellenállni, így mikor sikerül megnyílnia, ő és
Carey, ha barátok még nem is lesznek, kétségkívül közelebb kerülnek egymáshoz. A
kis Nessával ez a perpatvar nem áll fenn, mivel ő olyan édes cukorfalat, hogy
azonnal belopja magát mindenki szívébe, még Delaney-ébe is. Például ahogyan a
kislány először találkozik a család háromlábú kutyájával, Apróval, és bár nem
beszél, mégis csillogó szemekkel azonnal odasúgja testvérének, hogy „Az
én kutyám. Az enyém.”,
hát azon nem lehet nem olvadozni. De számtalan ilyen jelenetet említhetnék,
ahol Jenessát meg kell zabálni, főleg a kutyával közös részeket. És azért Carey
sincs egyedül megértő kortársak tekintetében, hiszen ott van neki Tündérke, a
12 éves zseni kislány, aki Carey-hez hasonlóan felsőbb osztályba járhat, olyan
eszes, egy igazi kis vidám energiabomba; illetve Ryan, aki végül több is lesz,
mint barát.
Az
egyedüli, számomra gyengébb szálat a romantikus tiniszerelem vonal beerőltetése
jelentette, ami nekem nem hiányzott volna. Túl csöpögősnek találtam, és nem
éreztem elég kidolgozottnak, ezért le is vontam egyetlen pontocskát. Egyébként
az egész iskolai beilleszkedést lehetett volna még fokozni, mert Delaney és
bandája kivételével azért elég könnyen mentek a dolgok, pedig ezen a vonalon is
elbírt volna még egy kis drámát a könyv. (Ami az ifjúsági vonalat is erősíthette
volna. Aztán, hogy ez előnyére vált-e volna, az kérdőjeles. Legalábbis így
felnőtt fejjel.) Nem tartom hibának, de esetleg az édesanyáról is megtudhattunk
volna valamit, legalább egy epilógus erejéig, hogy mi történt vele, illetve hogy
végül is miért hagyta el gyermekeit, ráadásul ilyen kegyetlen körülmények
között.
Képek forrása: Pinterest, Pixabay |
Lényeg
a lényeg, engem nagyon gyorsan elvarázsolt Carey és Jenessa (és Apró). Hamar
magával ragadott és végig le is kötött a lányok szomorú története, az erdőben
töltött letaglózó tíz év, valamint az ezt követő csodával határos fordulat, a
civilizációba való (vissza)integrálódás. Súlyos témái ellenére gyönyörűen
megfogalmazott, felemelő, lélekmelengető alkotásról van szó, mely remek
stílussal olvastatja magát, megtűzdelve Micimackós idézetekbe rejtett örök
igazságokkal, és nem mellőzve a humort sem. A végén feltárt titok – melynek
kiderülésétől Carey úgy rettegett, és ami után Jenessa megnémult – is durván
üt. Bár lehet sejteni, hogy valami ilyesmi történhetett az erdő mélyén, mégis amikor
olvasod, a hideg futkos a hátadon. Már önmagában az is embertelen, hogy az
anyjuk a világtól elzárva tartotta lányait, de hogy végül a drogok és az arra
pocsékolt pénz megszerzése fontosabb volt gyermekeinél, s ezért őket bárminek
alávetette, beáldozta… Merthogy a lányok azért néha találkoztak más emberekkel,
véletlenül arra járó turistákkal, vagy egyáltalán nem véletlenül odakeveredő
férfiakkal, akik nem úgy néztek a kislányokra, ahogyan az megengedett, és akkor
ennél többet nem is mondanék…
De
hogy ne ilyen negatív gondolatokkal zárjam a posztot, elárulom, pontosan mikor
tudtam, hogy mi biztosan nagyon jó barátok leszünk ezzel a könyvvel. Van az a
rész, mikor a lányok annyi szenvedés, nélkülözés, éhezés után beülnek a
kocsiba, mely új életük felé fuvarozza őket, a szociális munkás nőci pedig Carey
kezébe nyom egy zacskó hagymás-tejfölös chipset. Hadd tolmácsoljam Carey
gondolatait: „A mennyország a számba költözött.” „Civilizációban élni egyedül a kaja miatt
éri meg.”
Ja,
és a másik:
„– Semmink sincs.
A karját lóbálja.
– Jenessa Blackburn! Azonnal vedd azt fel
a földről!
Ellenkezésül toporzékolni kezd, úgyhogy
lehajolok, és felveszem a Micimackó-könyvet magam, és kisöpröm a lapjai közül a
fekete földet.
– Miért mondod, hogy nincs semmink?
Vannak könyveid például. Egy
könyv egy egész világ – jelentem ki ünnepélyesen.
– És?
– És ezért, ha könyved van, mindened van.”
Kedves
Carey, szerintem te vagy a lelki társam!
Tündérfaktor:
10/9
Könyv
adatai:
Eredeti
címe: If You Find Me
Eredeti
kiadási éve: 2013
Magyar
fordítás kiadási éve: 2016
Kiadta: GABO
Fordította: Benedek Leila
Oldalszám: 300
ISBN: 9789634062776
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése