Jodi Picoult: Életszikra

Miről szól:

Mississippi állam egyik nehezen megtűrt, abortuszt végző klinikáján sem a dolgozóknak, sem a pácienseknek nincs könnyű dolga. Az oda érkezőket az épület előtti tüntetők rendszeresen zaklatják, sőt néha az épületbe is beszivárognak. Ám eddig még olyan messzire senki nem ment, mint az a férfi, aki fegyverrel ront az épületbe és azonnal lövöldözni kezd, többeket meggyilkolva, másokat megsebesítve, sokakat túszul ejtve. Vajon mi az indítéka? És bármi legyen is az, megérthető-e egy ilyen kétségbeesett, dühös lépés? Érdemel-e halált, aki terhességmegszakítások százait vagy ezreit végzi el orvosként? És az, aki csak asszisztál? Vagy az a nő, aki véget vet még meg sem született magzata életének? S ha halál nem is, milyen súlyos büntetés jár annak, aki meghoz egy ilyen nehéz, de vélhetően felelősségteljes döntést? Van-e joga bárkinek beleszólni a másik életébe, hátterének, körülményeinek ismerete nélkül? Többet ér-e egy méhben fejlődő babszemnyi lehetőség a méh tulajdonosának életénél, szabad akaratánál?

Jodi Picoult legújabb regényében az abortusz tabutémáját feszegeti olyan szereplők életének bemutatásával, akik sajnálatos módon mind túl közel kerültek ehhez a szívszaggató dilemmához, s akik szemén keresztül talán egy fokkal jobban érthető pro és kontra, miközben nyilvánvalóvá válik: bárhogy lássuk is a kérdést, a gyűlölködés és a bosszú biztosan nem jelentenek megoldást.

Könyvtündér a sorok között:

Ha valaki tőlem kér könyvajánlót, Jodi Picoult nevét biztosan az elsők között említem. Nem egyszer írtam már itt a blogon is, hogy mekkora kedvencem az írónő, és hogy bármilyen témához nyúljon is, könyve gondolkodás nélkül repül a kívánságlistámra, sőt általában egyenesen a kosárba. Tabudöntögető témáit mindig alapos kutatómunkával, odaadó körültekintéssel, az érem mindkét (esetenként még annál is több) oldalát bemutatva dolgozza ki, s mintha nem lennének önmagukban elegek a szépirodalmi igényességgel megfogalmazott, mégis szórakoztató történetei, mindig kapunk legalább egy mind-blowing csavart is a végére, hogy garantált legyen a katarzis.

E magasztaló sorok alól Picoult Életszikra című legújabb regénye sem kivétel, ám néhány tekintetben eltér a tőle megszokott védjeggyé vált sémáktól. Nincs például tárgyalás, ahol szokásához híven ütköztetné a nézőpontokat, ellenben van egy kis játék az idősíkkal, melyet a feje tetejére állít, így a végkifejlettől indulunk a kezdetek felé. Ettől unalomba is fulladhatna a sztori, hiszen már a legelején tudjuk, kinek hogyan alakul a sorsa, de mint Picoult-nál általában, most sem az a lényeg, hogy hová érkezünk, hanem az oda vezető út; nem annyira a következményekben, mint inkább az okok kibontásában rejlik a kulcs. Nekem tetszett ez az érdekes megoldás, bár néhol nehézkes volt követni, hogy épp melyik szereplőjét szólaltatja meg, mivel elég sokat mozgat, és nem kapnak mindig külön fejezetet, amitől néhol összefolyhatnak a szálak, ha nincs résen az olvasó. Továbbá van egy olyan gyanúm, hogy itt-ott némi apró porszemecske került a gépezetbe az idősíkok terén, mert mintha korábban tudtak volna dolgokról egyes szereplők, mint ahogyan az elméletileg kiderült, de az is lehet, hogy csak én értelmeztem félre a sorokat.

Témáját tekintve nem is nyúlhatott volna aktuálisabb darázsfészekbe Picoult, mint az abortusz. (Bár amikor írta regényét, még nem tudhatta milyen durva szigorításokat vezet majd be idén májusban Alabama és Missouri, akiket isten tudja mely államok követnek majd még lelkesen a közeljövőben.) A történet egy olyan klinikán játszódik, ahol női problémákon segítenek a jóérzésű dokik és nővérkék, dacolva az épület előtt táborozó „életvédő” aktivisták mindennapos, sokszor agresszív tiltakozásával. Persze az agressziónak is vannak fokozatai. George például túl messzire megy és fegyverrel ront az intézménybe, amit rögtön el is süt, áldozatokat és sérülteket hagyva maga körül. Innentől visszafelé forog az idő és többek között kiderül, hogy a kiérkező túsztárgyaló lánya is az épületben ragadt. Egyedül értük aggódhatunk az utolsó lapokig, a többiekről mind hamar megtudjuk, hogy átvészelték-e az eseményeket vagy sem, de a klinikán tartózkodásuk okát és előzményeit akkor is megismerhetjük, ha már az első oldalakon világossá válik, hogy nem élik túl a napot. Az egész szituáció már önmagában is szívbemarkoló és értelmetlenségében végtelenül sajnálatos, de még fájóbb a történtek feldolgozása, ha figyelembe vesszük, hogy itt nem csak az abortuszt (radikálisan) ellenzők és az azt támogatók közötti vita végzetes elfajulásáról van szó (mely esetben lehetne rajta csámcsogni, hogy megérdemelte-e XY a sorsát vagy sem), hanem áldozatul esnek olyan, minden tekintetben ártatlan szereplők is, akik nem is abortuszra érkeztek a klinikára, hanem egyéb nőgyógyászati okokból. Van, aki rákos, van, aki csak fogamzásgátlót szeretne felíratni, van, aki megtartaná a babáját, és van, aki csak kísérőként érkezett. Egy a közös bennük: rosszkor voltak rossz helyen.

Picoult nem szívbajos az állásfoglalás terén sem, de leginkább arra igyekszik rávilágítani, hogy nem tudhatjuk, mi van más emberek háttértörténetében, hogy mik a motivációik, mik sodorták őket bizonyos döntések meghozatalához, így nem is ítélkezhetünk felettük, még ha néha oly egyértelműnek tűnhet is a következtetések levonása. Ezt a világlátást alkalmazza a küreten áteső és az azt elvégző szereplők, de a tiltakozók esetében is, így direkt módon nem áll egyik fél pártjára sem, soraiból mégis kiszűrhető a véleménye.

Én valahol megértem a magzatvédők álláspontját is, de az embriók még akkor sem világra jött emberek, míg a testek, melyekben megfogantak, olyan nők, akik életének védelme legalább annyira, ha nem még fontosabb kellene, hogy legyen. Ők nem csupán keltetőgépek, akik identitásukat és jogaikat vesztik abban a pillanatban, hogy újabb élet kezd növekedni bennük. Számtalan oka lehet annak, hogy egy nő a terhességmegszakítás mellett dönt. Ezek között, véleményem szerint legutolsó helyen állhat a másodperc töredéke alatt vállvonogatva meghozott döntés. Biztosan van ilyen is, biztosan van, aki felelőtlenül, önhibájából kerül megesett helyzetbe, de abban is biztos vagyok, hogy az esetek túlnyomó többségében ez egy nagyon nehéz, traumatikus kérdés egy nőnek, és bármi legyen is az oka annak, hogy úgy dönt, nem tarthatja meg a gyereket, abba az indokba másnak, különösen kívülállónak nincs beleszólása. Nagy szükség van megfelelő tájékoztatásra elsősorban a megelőzésről és aztán a lehetőségekről, ha a nő bizonytalan és mégis esélyes a baba kihordása, aki, ha mást nem, legalább örökbe fogadható, illetve nem szabad az abortuszt reklámozni vagy pozitív színben feltűntetni, de a lehetőségét is elvenni és egyenesen betiltani szerintem óriási felelőtlenség a hatalmi pozícióban lévőktől. Nem az a kérdés ugyanis, hogy ezek után lesz-e még terhességmegszakítás vagy sem, hanem az, hogy ez a szomorú lépés biztonságos kórházi körülmények között mehet-e végbe továbbra is, vagy évszázadokat fejlődünk vissza, és újra előkerül a kötőtű meg a fém vállfa, és a magzatokkal együtt elveszíthetjük az anyákat is? Szerintem egy nő életében elég nagy büntetés már önmagában a tény is, hogy ilyesmin át kell esnie, amit aztán egy életen át őrölhet magában lélekben vagy akár egészségügyi következményekkel küzdve fizikailag is. Szükségtelen tovább súlyosbítani a helyzetet tiltásokkal. Az olyan esetekről meg már nem is beszélve, ahol nem egzisztenciális vagy életkori kérdés a dolog, ahol nem „egyszerűen” arról van szó, hogy beilleszthető-e a gyerek a szülő életvitelébe, körülményeibe, hanem erőszakból, ne adj isten vérfertőzésből fogan a baba. Az ilyen szituációk már nem csak a belekényszerített nőknek rosszak, de ha egyszer megtudja a gyerek, hogy lehet az ilyesmit egészségesen feldolgozni? A rászorulókon hivatástudatból segíteni igyekvő orvosok és nővérek meghurcolása, börtönbe zárása pedig ugyancsak nonszensz.

Rendesen elkanyarodtam a konkrét regénytől, tudom, de ez is egyik érdeme Picoult műveinek, hogy elgondolkodtatnak és elolvasásuk után is további dilemmázásra sarkallnak. Ilyen szempontból tetszett a témaválasztás, mint mindig, most is szerettem a stílusát, és úgy összességben is elégedett voltam a történettel. Ami pedig a várva várt döbbenetes csavarokat illeti, nem maradtak el, vagy legalábbis részben. Két pofont kapunk, ha esetleg elkalandoznánk olvasás közben. Az egyik az ámokfutó motivációit tárja fel, ami nem csíp akkorát, mert előre kitalálható, a másiktól viszont csak pislogtam egy darabig. Önmagában wow, elképesztő milyen életszituációt vázol elénk a titok leleplezésével az írónő, ráadásul ez a bomba úgy robban, hogy nem is sejted, hogy egyáltalán van bomba. Ugyanakkor míg Picoult korábbi regényeiben ez a kis kézigránát arra szolgált, hogy az addigra kitisztulni és megnyugodni látszó állóvizet újra felkavarja és az olvasottak ismételt átértékelésére késztessen, addig jelen esetben a meglepetés magán a sztorin nem csavar, de szép kis utolsó utáni fricska ez a témában.

Végszóként annyit, hogy Picoult, ergo olvassátok, ez nem is kérdés, de azért nem életművének csúcsa ez a regény. A téma nagyon aktuális, az USA most különösen fénysebességgel pörög a topikon. A fordított idősík üdítően érdekes, bár követése nem biztos, hogy jót tesz a könnyen befogadhatóságnak, illetve a túszdrámából adódó feszült izgalmak lehetőségét ezzel ki is oltja rögtön az első oldalakon. Meglehetősen sok a szereplő, akiknek történetszálai nem kifejezetten olvasóbarát módon lettek összefonva, így időnként nehézkes a kibogozásuk, és nem mindig szolgálja az élvezhetőség javát ez a sok-sok egymástól független háttérsztori, amik el-elterelik a hangsúlyt a fő történetszálról. Rengeteg várólistás könyvem ellenére is úgy gondolom, hogy vannak az írónőnek újraolvasásra érdemes könyvei, az Életszikra azonban most nem tartozik ezek közé. Egyszer érdekes, de sok új szempontot nem ad az abortusz kérdéséhez. Vitaindítónak kiváló, de nem ez fogja alapjaiban megingatni a már meglévő véleményünk. Azért a törvényhozó fejeseknek mindenképp felírnám receptre!

Tündérfaktor:

10/7

Könyv adatai:

Eredeti címe: A Spark of Light

Eredeti kiadási éve: 2018

Magyar fordítás kiadási éve: 2018

Kiadta: Athenaeum

Fordította: Goitein Veronika

Oldalszám: 366

ISBN: 9789632938318

Képek forrása: Pinterest