Miről szól:
Az osztály vesztese:
A suli mindjárt
zár, de te fent hagytad a telód az osztályban. Már sötétek a folyosók, tök
félelmetes az egész, de muszáj visszamenned. Nagy levegőt veszel, belépsz a
terembe... oké, megvan, semmi gond. De akkor egyszer csak valaki rád ugrik, a
falhoz ráncigál és fotókat készít a rémült fejedről, amint „AZ OSZTÁLY
VESZTESE” felirat alatt egy béna minion jelmezben feszengsz. És ha ez még nem
lenne elég megalázó, a kép a Facebookra is kikerül, hogy az egész osztály azt
találgassa, melyik szerencsétlen lehet a jelmez mögött. El lehet titkolni egy
ekkora sztorit? Vagy előbb-utóbb úgyis kiderül az igazság? Látott valaki
valamit? Lesz, aki beárulja, vagy bevallja? Mit lépnek a többiek? És miért
történt ez az egész? Miért pont veled, velem, velü(n)k?
El fogsz tűnni:
Erdei iskolába
kirándul a hatodik osztály. Végre nincs sürgető csöngő, levegőtlen
osztálytermek és kényelmetlen padok, csak a zöld természet, a barátok, a
szabadság, a buli. De a kiruccanás mégsem mindenkinek jelent felhőtlen
szórakozást. A hangadók megint kipécézték a gyengébbeket és éjszakai szívatást
terveznek az erdőben. Kísértetnek öltözve akarnak rájuk ijeszteni, de a tréfa
balul sül el. Megjelenik egy ismeretlen alak, akitől mindenki megrémül, és a
nagy felfordulásban három diáknak nyoma vész. A többieknek össze kell fogni,
hogy kinyomozzák, hova lettek az eltűnt osztálytársak, még mielőtt kiderül,
hogy titkon elhagyták a szállást és tilosban járnak. De vajon sikerül-e
együttműködnie azoknak a gyerekeknek, akik az iskolában talán szóba sem állnak
egymással, s akik eddig lenézték a másikat, most vajon képesek lesznek-e
felismerni az értékeket egymásban és saját magukban?
 |
| Wéber Anikó "gyermekeivel" :) |
Híres embereket személyesen is ismerni kiváltságos érzés.
Szerintem ezen lehet, hogy ő maga is elmosolyodna, de én Anikót ezennel kikiáltom
hírességnek! És hogy honnan ismerem? Együtt koptattuk az ELTE PEPSZI
padjait. (Nem, ez nem a reklám helye kis magyarosított helyesírási hibával,
hanem a Pedagógia és Pszichológia Kar rövidítése.) Bár mindketten tanárként
végeztünk, ő végül író lett. Én meg irigy… Úgyhogy az egyik vállamon ülő kisördög szerint megnyugtatná a
lelkem, ha legalább jól lehúzhatnám a műveit, de nem csak azért nem tehetem, mert
ismerem, vagy mert a másik oldalon ülő angyalka szerint rendkívül kicsinyes húzás lenne, ami rossz fényt vetne
szerény személyemre, hanem mert a keserű igazság az, hogy nincs okom kritizálni.
Ettől pedig csak még irigyebb lettem!
Már nem vagyok
különösebben tájékozott a magyar ifjúsági irodalom piacán, de úgy gondolom,
Anikó remek érzékkel tenyerelt bele a paletta egy hiánytémájába. Az úgynevezett
bullying, vagyis az iskolai zaklatás, zrikálás, piszkálás sajnos senki számára
nem lehet ismeretlen jelenség. Mindannyian részesei voltunk/vagyunk/leszünk,
akár az áldozat, a bántalmazó, az áldozat védelmezője, a bántalmazó társa, vagy
„csak” az események passzív szemlélőjeként. Mindenkivel előfordult már, hogy vagy
csúfolták, vagy ő szekált másokat, de ha mindebből szerencsésen ki is maradt,
fültanúja biztosan volt ilyen eseteknek, ne adj isten még röhögött is egy jót a
beszólásokon. Tehát ahogy a mondás tartja: a téma az utcán hever, illetve
iskoláink falai között bujkál, a termek sarkaiban ólálkodik, a folyosók szélein
oson, a mosdók és a tesi öltözők ajtaja mögött leselkedik az ifjúságra, hogy
aztán előbb-utóbb mindenkire lecsapjon, kisebb-nagyobb károkat okozva a
lelkekben.
Anikó első
regénye, Az osztály vesztese több ötödikes osztálytárs szemén keresztül mutatja be ugyanazon esemény
körülményeit, előzményeit és annak utórengéseit. Tetszett ez a megoldás, hogy
mint a tóba dobott kavics, egy eset körül koncentrálódik a történet, de minden
tanuló elmesélése során valami extrával, újabb hullámmal bővül a sztori, újabb
puzzle darabbal egészül ki a kép egy-egy új szemszögből, miközben
végigkísérhetjük a gyerekek átlagos hétköznapjait. A megszólaltatott szereplők
mind-mind egyéniséggel rendelkező, hús-vér karakterek, akik személyisége
szerencsére sosem egysíkúan fekete vagy fehér, hanem árnyaltan bemutatásra
kerülnek az elsőre tipikusnak tűnő lehetséges áldozat és bántalmazó diákok is
az előbb-utóbb mindannyiunkat utolérő kínos, esetenként megalázó helyzetek
felsorakoztatásával, bepillantást engedve az iskolai és az otthoni állapotokba
is. Egészen a végéig rejtély marad a tettes és az áldozat kiléte, valamint a
motivációk, ezzel remekül fenntartva az érdeklődést. Sőt még meglepetések is érhetnek
minket, mondhatni csattanók, hiszen mint tudjuk, a dolgok nem mindig azok,
aminek elsőre látszanak. A konklúziót pedig imádtam, mellyel Anikó főszereplő
párosunk szájába adja a fontos felismerést: az események sodrása és a
végkifejlet helyett akár barátok is lehettek volna! Lényeges tanulsága ez a
műnek, amire őszintén remélem, hogy az ifjú olvasóközönség is rátalál! Jó pont
az is, hogy a mai fiatalság számára elengedhetetlen közösségi média és annak
veszélyei is kulcsponti helyet kapnak a történetben. Szóval, bár öreg csontjaim
már nem tartoznak a célközönségbe, úgy érzem, végig sikerült korszerű hangot
megütnie Anikónak, a legapróbb momentumokig aktuálisnak, naprakésznek maradnia, amivel biztosan sikerül behúzni a tizenéves olvasókat. Elismerésre méltó, hogy ilyen remek stílussal, pillanatig sem mesterkélten tudta megragadni a tizenéves korosztály világát és a bántalmazás ezen formájának lélektipró jelenségét.
A bullying
minden körülmények között nehéz téma, nem könnyen emészthető, vagyis akiben
bujkál egy kis empátia, azt valamennyire felzaklatják az olvasottak. A második
regény, az El fogsz tűnni ehhez
képest is szintet lép, és kvázi a gyerekhorror műfajának mezsgyéjére
kalandozik, már ha létezik ilyen. Lehet, hogy én vagyok gyenge idegzetű
pedagógus, de bevallom, nekem ez a történet már kicsit sok volt. Tanárként
hápogtam egy sort, hogy hogy léphet le egy egész osztálynyi lurkó a szállásról
anélkül, hogy a felügyeletükkel megbízott felnőtteknek bármi is feltűnne, vagy
hogy milyen pedagógus az, akinek gyerekek elrablása, elzárása, fogva tartása, megkötözése,
fenyegetése és halálra rémítése a hobbija, na de vannak beteg elmék a világon,
szóval ezen nem veszünk össze. Több kérdés felmerült bennem a regény kapcsán,
néhol hitetlenkedtem, néhol bosszankodtam, vagy értetlenkedtem, az viszont határozottan
tetszett, ahogy a gyerekek összefognak, felmérik egymás erősségeit és megoldják
a rejtélyt. Pozitívum az is, hogy kilépünk az iskola beskatulyázó falai közül és olyan környezetbe pottyannak a gyerekek, ahol mindenki lehetőséget kap, hogy megmutasson magából egy olyan szeletet, amit addig a társak nem ismerhettek. Amit sajnálok, hogy kicsit hamar ér véget a sztori és bár mindenki
épségben megússza a kalandot (legalábbis fizikailag), nem igazán derül ki, hogy mi is volt a fő
motivációja az elkövetőnek. (Annak az elázott utolsó levélnek a hallatán enyhén
bedurciztam, mint egy kisiskolás, akinek a nagyok kiverték a fagyit a kezéből.) Ugyan a lezárás, amiben a gyerekek leveleket írnak egyik osztálytársuknak, némi
információmorzsával kiegészíti a történteket, én azért még el tudtam
volna viselni egy-két plusz epilógust is. Habár ezt a regényt most nem
dicsértem pirulásig, abban azért mégis biztos vagyok, hogy általános
iskolásként körömrágva faltam volna a sorait, mert izgalomból aztán nincs
hiány. És mivel ők a célközönség, pontosan ez a lényeg, azt hiszem. (Csak nehogy
nekem az idei erdei iskolában valamelyik vállalkozó szellemű tündérkém meg
akarja valósítani az olvasottakat, mert akkor én is átmegyek Zsófi nénibe!)
Ifjúsági regényekről
lévén szó, nyilván kisiskolásoknak, tiniknek íródtak a történetek; a nyelvezet,
a szerkesztés, a hossz, a szereplők, a téma mind nekik kedvez, és így élvezeti
értékük is elsősorban számukra van, de én azért határozottan ajánlanám az uszkve
200 oldalaival igazán nem sok időt rabló olvasásukat felnőtteknek, különösen
pedagógusoknak és szülőknek is! Mind voltunk gyerekek, de az évek halványítják
az emlékeket, s ezért talán már nehezünkre esik átérezni a diákok szituációját.
Anikó írásai ablakot nyitnak a gyerkőcök fejébe, s ezzel sokat segít, hogy
hitelesen ábrázolt gondolataikat átérezhessük, megérthessük, s ha ez
megtörtént, talán segíteni is hatékonyabban leszünk képesek. Mert meggyőződésem,
hogy ugyan a gyerekeket igyekszünk az ÉLETre felkészíteni, de közben nem szabad
elfelejtenünk, hogy az ő életszakaszukban, ami évtizedeket is felölelhet,
számukra már az iskolában is az a bizonyos nagybetűs zajlik nap mint nap. Koránt
sem mindegy hát, hogyan birkóznak meg az őket érő impulzusokkal, melyek ott érik
őket, ahol napjaik felét töltik, s amely emlékek súlyos zsákja akár felnőttként
is fájóan húzhatja a vállukat.
Végül pedig ezúton
is szeretném megköszönni Anikónak, hogy kérésemre ellátogatott iskolánkba és
előadást tartott regényeiről! Biztosan sok új olvasót szerzett magának megnyerő
stílusával, magabiztosságával, kifejező felolvasásával és a gyerekekhez való
türelmes hozzáállásával, még akkor is, ha dedikálás közben annyian vették
körül, hogy alig jutott levegőhöz!
És legvégül még
két témába vágó ajánló:
2015-ben írtam
R. J. Palacio Csodácska című
regényéről. A címre kattintva el is olvashatjátok a véleményem, de leginkább a
könyvet magát olvassátok, érdemes! Azóta
film is készült belőle Az igazi csoda
(Wonder) címmel, de a könyv szerintem fényévekkel felülmúlja a belőle
készült adaptációt.
2017-ben pedig a
Pixartól jelent meg egy Oscarra is jelölt kisfilm, a Lou. Érdemes meglesni, nagyon édes, de közben fontos mondanivalója
van a bullying hátteréről és arról a fontos tényről, hogy van megoldás, lehet
tenni ellene, amivel mindenki jobban jár! (Update: Sajnos a YouTube letiltotta az eredetileg beágyazott videót, de valahol keressetek utána, megéri!)
Tündérfaktor:
Az osztály vesztese: 10/8
El fogsz tűnni: 10/6
Könyv adatai:
Kiadási
éve: 2016, 2017
Kiadta: Pagony
Oldalszám: 208, 240
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése