Dan Brown: Eredet

Miről szól:

Robert Langdon professzor ezúttal a spanyolországi Bilbaoba, a Guggenheim Múzeum egy rejtélyes eseményére hivatalos. A kortárs művészetek fellegvárában Edmond Kirsch, Langdon régi tanítványa és barátja, a köztudottan ateista, milliárdos számítástechnika- és jövőkutató készül világrengető bejelentést tenni legújabb felfedezéséről. Ám a rendezvény a vendégek szeme láttára tragédiába torkollik, s így nem sikerül lerántani a leplet a nagy titokról. Újabb kaland veszi hát kezdetét Langdon professzor számára, aki ismét menekülni kényszerül a múzeum csinos igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Ketten versenyt futnak az idővel, a királyi palota testőreivel, a rendőrséggel és egy bérgyilkossal, hogy Kirsch egyik „társának” nélkülözhetetlen segítségével mégis nyilvánosságra hozzák a tech-guru munkáját.

Könyvtündér a sorok között:

Atttya.Úúúr.Isten! Mayday! Most néztem utána, hogy A Da Vinci-kód, mellyel Dan Brown berobbant a köztudatba, 2003-ban jelent meg. Ámulatba ejtő matematikai képességeimet beizzítva, rövid fejszámolás után kikövetkeztettem, hogy az már 15 éve történt! Hát, kérdem én, hová tűnik ennyi idő? HOVÁÁÁ???

Életvezetési válság-intermezzómat követően térjünk a lényegre!

Brown mind a 7 regényét olvastam és szinte kivétel nélkül imádtam is a munkáit. Egészen lenyűgözőnek tartom a történetei mögötti nyilvánvalóan monumentális kutatómunkát, és mindig izgalmasnak találtam az alapötleteit, legyen szó akár vallásról, Jézus leszármazottairól, a katolikus egyház trükkjeiről, illuminátusokról, földönkívüliekről, informatikáról, szabadkőművesekről, túlnépesedésről, világégésről, vagy életmentő technikai fejlődésről, avagy az emberiség jövőjéről. Ugyanakkor, talán mivel a hétből öt regénye Robert Langdonra, a harvardi csodaprofesszorra, na meg úgy nagyjából ugyanazon sémára épül, a 2009-es Az elveszett jelkép már nem hagyott mély nyomokat bennem, a 2013-as Inferno pedig kifejezetten lelombozó mélyrepülésnek bizonyult számomra, pedig ott is érdekes volt a vezérgondolat, a túlnépesedés fejtegetése. De mivel az Inferno megjelenése előtt ezt még nem tudhattam, fel sem merült bennem, hogy ne szerezzem be, mert hát ugye Dan Frickin’ Brown!!! Hát az Eredetnél ez már koránt sem volt ilyen egyértelmű. Nem szándékoztam rohanni érte a boltba, de még csak úgy ráérősen ballagni se terveztem… Drága hasonszőrű könyvfaló kollégámnak hála azonban a tavaszi szünetre mégis szerencsésen megkaparintottam (Köszi Gabi!), egyben visszakaptam a reményt is, hogy Dan Brownt még mindig érdemes olvasni! Nem állítom, hogy sikerült felülmúlnia önmagát, de ismét hozta azt a formáját, amiért anno megszerettem, és bár az Inferno-fiaskót nem feledem, szívem újra nyitva áll Barna Dani következő agyszüleménye előtt is. 

Miből lesz a cserebogár?

Egyrészt megint egy olyan alapötlettel állt elő, ami rögtön felkelti az érdeklődést, végig meg is tartja azt, és akkor sem okoz csalódást, mikor végül kifejti a részleteket is, sőt még némi csattanót is tartogat az utolsó oldalakra. Ez a téma nevezetesen az emberi evolúció és a mesterséges intelligencia fejlődésének összemosása, egyben a vallások, különösen a katolikus egyház fricskázása, Isten létének megkérdőjelezése és egy olyan apróság fejtegetése, mint az emberiség előbbiekből adódó jövővíziója. Avagy: Honnan jövünk? és Hová tartunk? A felvezetőjével ellentétben azért szerintem nem mond áll-leesősen döbbenetes újdonságokat, de kétségkívül rendkívül ügyesen egyensúlyoz a regényhez felhasznált valós információk és a fikció között. Meg hát ugye a vallás és a tudomány ütköztetése is valahogy mindig kéjes élvezettel tölt el.

Az Infernoval ellentétben itt nem zavartak a helyszínleírások sem, sőt kifejezetten magával ragadtak a spanyol (és magyar!) nevezetességek. Érdemes egyébként netközelben olvasni a könyvet, én legalábbis egy csomó mindenre rákerestem, legyen szó akár épületekről, művészekről és alkotásaikról, vagy tudományos kifejezésekről, cikkekről. (Nem szeretnék senkit megfosztani a hasonló kutatás élvezetétől, de a továbbiakban összeállítottam néhány montázst is ezekről egy kis vizuális segítség, illetve illusztráció gyanánt.)

Most Langdon szuperhőssége sem volt annyira kirívó, mint legutóbb. Bár most sem hiányzik az akció, a rohanás, a menekülés, mégsem tűnt olyan valószerűtlennek idősödő egyetemi tanár létére sem. És a szellemi képességei egyensúlyozására is remek volt Winston, a mesterséges intelligencia, a szuperszámítógép, aki persze mindent a másodperc törtrésze alatt tudott és irányította főszereplőinket, így nem éreztem azt, hogy a professzor úr már megint übermenschi babérokra hajt. (De azért, tekintve, hogy már az ötödik életveszélyes kalandját éli túl, így is simán el tudnám képzelni egy közös vállalkozásban Tony Stark-kal és/vagy Bruce Wayne-nel… Ironman és Batman mellett ő lehetne Brainman. Ha ez megvalósulna, ne feledjétek, hogy én voltam az ötletgazda, nálam olvastátok először! Szóval kérem a nevem a stáblistára!)

Bilbao: Guggenheim Múzeum kívül-belül és az ott található alkotások (virágkutya, Maman a pókasszony, az Úszómedence, és Az idő anyaga)

Azért némi negatívummal is muszáj megfűszereznem a dolgot, mert az éremnek két oldala van, szóval az Eredet sem tökéletes. Ugyan logikai buktatókba, vagy szemöldökráncoltató irracionalitásokba nem botlottam, és ami talán a legfontosabb pozitívum, hogy egy percig sem untatott (merthogy nálam az az olvasás legveszélyesebb orgyilkosa), így is sokallom a közel 600 oldalt. Egy szigorú szerkesztő szerintem minimum 100 oldalt kisatírozhatott volna belőle. Nem egyszer futott át rajtam a gondolat, hogy jesszus ezt már ikszedjére olvasom. Értem én, hogy komoly dolgokról van itt szó, meg van egy pár szereplő, úgyhogy időnként ismételni kell, hogy mi is történt 100 oldallal korábban, de annyira azért mégsem volt bonyolult, hogy ez indokolt legyen. Néha úgy éreztem, hogy csak húzza az időt a nagy felfedezés kibontásáig, amit megtehetett volna még további 600 oldalon keresztül is akár, csak félő, hogy közben az olvasó elveszti az érdeklődését, márpedig nem szép dolog visszaélni a türelmünkkel.

Barcelona és környéke: fent: Antoni Gaudí tervezte Sagrada Família és belső tere, balra középen és lent: La Pedrera avagy Casa Milà, középen: Pedrera csempék, alatta: Supercomputing Centre, jobbra mellette: Güell park, fölötte: Montserrat kolostor

Szóvá kell tennem azt is, hogy a sablonok szűk keretén sajnos most sem látott túl az író. Ez egyfelől biztonsági játszma, mert akinek egyszer bejött a Langdon-sorozat egy darabja, az fogja csípni a következőt is, ugyanakkor – bár ismét hangsúlyozom, lekötött a könyv, szívesen olvastam végig –, hazudnék, ha eltitkolnám, hogy persze feltűnt, hogy nem csak a főszereplő neve ugyanaz, de rengeteg momentumról ordít, hogy az Eredet is ugyanannak a tollnak a tintájából született, amivel az eddigi regények is íródtak. Tulajdonképpen még a sztorin sem csavart túl sokat Dan Brown. A vallás, a tudomány és a művészet mindig is központi elemek voltak nála. A „csúnya bácsik stukkerrel kergetik a professzor urat” felállás is kötelező, ahogyan a szexi oldalborda is elengedhetetlen (aki mellesleg az Eredetben kifejezetten karcsúra sikeredett, mármint nem derékbőségben (de persze úgy is), hanem funkcióját tekintve végig megmaradt biodíszletnek). Na meg a két akciójelenet és/vagy rejtvényfejtés közötti egy-egy világváros útikalauz-szintű bemutatása is megszokott már.

Madrid és környéke: fent jobbra: El Escorial királyi kolostorpalota, lent balról jobbra: Az elesettek völgye emlékmű, Almudena katedrális, Királyi palota a Guardia Real őrséggel

Ha már rejtvényfejtés, őszintén szólva nekem nem hiányzott, mert az anagrammák és kódok is a fülemen jöttek ki a harmadik-negyedik kötetre, de azért érdekes módon jóval kevesebb hangsúly helyeződött a prof tudására, pedig ez megkerülhetetlen központi elem. Szellemi képességei most tulajdonképpen abban csúcsosodtak ki, hogy többször az orrunk alá dörgölik eidetikus avagy fotografikus memóriáját, vagyis, hogy mindenre pontosan emlékszik, amit valaha látott. De hát ez egy adottság, nem a kemény munka gyümölcse… Mindegy, azért lehet irigykedni! (Na na na na na na na na BRAINMAN!) 

A szívünknek kedves budapesti helyszínek: Széchenyi Lánchíd, Dohány utcai Zsinagóga, az ott található Életfa, és a Szimpla romkocsma az újrahasznosított trabanttal

Azt is mondhatnám, hogy ha az egyik regényt olvastad, olvastad az összeset… de akkor Párizs, Róma, Washington, vagy Firenze után lemaradnál Barcelonáról, és ki tudja, mi lesz a következő?! Azért én mondjuk nem bánnám, ha legközelebb kicsit félretennénk a történelembe mártott európai városkákat és a vallás misztikumát, hiába, hogy Robert Langdon a szimbolika és vallási ikonológia mindentudó ura. Néha ő is mehet szabadságra!

Ha ez lett volna Dan Brown első regénye, valószínűleg hasonlóan lenyűgözött volna, mint egy Da Vinci-kód, vagy egy Angyalok és démonok. Most már nem ütött akkorát, hiszen az újdonság varázsa csak egyszer durran nagyot, szóval az Eredet már nem az az igazi vakító tűzijáték, de azért így is elég hangos kis petárda volt. Összefoglalva kiemelhetném a gyengeségeket is, ha nagyon intellektuális harvardi kukac lennék, de én csak egy mezei könyvmoly vagyok, aki értékeli, hogy jól szórakozott, és nem szeretné elvitatni Dan Brown érdemeit, mert tagadhatatlanul kitalált magának egy jellegzetes eszköztárat, amihez ért, amit magabiztosan (ki)használ. Csinálja utána, aki jobban tudja! (De még egy Inferno és megint megforgatom benne vitriolos kritikákba mártogatott tőrömet!)

 Ui.: Ja és a pocsék Infernoból készült szintén pocsék film után most már várom az adaptációt is, hátha!

Tündérfaktor:

10/8

Könyv adatai:

Eredeti címe: Origin

Eredeti kiadási éve: 2017

Magyar fordítás kiadási éve: 2018

Kiadta: GABO

Fordította: Turcsányi Jakab

Oldalszám: 574

ISBN: 9789634065906

Képek forrása: Van egy olyan sejtésem, hogy a forrásmegjelöléseket nem a leglegálisabb formában szoktam közölni, de b*sszus, Google Képek a barátom, hát nehogy már minden nyüves oldalt linkelnem kelljen 34 kép alatt! Különben is, újabban már a Google is próbára teszi a barátságunkat az új szabályrendszerével... Netes képek, Y U NO FOR FREE???