Miről
szól:
WARNING!
Aki még nem olvasta a Fall Away
sorozatot, annak spoileres lehet a téma! Itt csak annyit, hogy az új
kisregényben felfedezhetjük Jared édesanyja és Madoc apja, vagyis a (nagy)szülők
megismerkedésének körülményes és szexuálisan túlfűtött történetét. (Már
ha ez érdekelt volna valakit egyáltalán…)
Aki
olvasott már tőlem Penelope kritikát, annak nem kell hangsúlyoznom, hogy a new
adult műfajban szívem csücske az írónő. Fall
Away sorozatát és különálló regényeit, illetve új sorozatot indító
kezdőköteteit is bátran ajánlom a pikáns love-hate románcok kedvelőinek, akik
azért valami többre is vágynak, amit úgy hívnak: mondanivaló. Merthogy Douglas
szerencsénkre nem elégszik meg a szenvedélyes, ám önmagukban semmitmondó
jelenetekkel. Történeteit ízlésesen fűszerezi erotikával, de a háttérben akkor
is mélyebb gondolatok és témakörök sorakoznak, ha karakterei nem is feltétlen
térnek el a megszokott sablontökéletességektől (már ami a külsőt és az
anyagiakat illeti).
A Next to Never-t az előbbiek tudatában
már türelmetlenül vártam, és megjelenése pillanatában rögvest, nos, valahogy rá
is került a gépemre… Tulajdonképpen a Fall
Away sorozat spin-off-járól van szó, amikor már a gyerekek/unokák is (kis)kamaszok.
Aki olvasta az Aflame-et, vagyis a
sorozat „utolsó” részét, különös tekintettel annak epilógusára, az emlékezhet,
aki pedig nem, annak elárulom, hogy mindhárom addigi párosunknak születnek
gyerekei, illetve Jared anyukájának és Madoc apjának házasságából is újabb
húgocska érkezik Quinn személyében. Quinn pedig nyilván szintén szerelmes,
különben nem lenne újabb könyv. Szíve választottja Lucas, Madoc egykori kis
patronáltja, aki azonban egy bő tízessel idősebb a lánynál, de a korkülönbség
ellenére mindig is igen közel álltak egymáshoz.
Izgatottan
vártam tehát, hogyan alakul a sorsuk. Mivel azonban Lucas évekkel korábban
lelépett és most Dubaiban dolgozik, kettejük kapcsolatáról az égvilágon semmit
nem tudunk meg, merthogy az lényegében nincs is, ergo marhára nem is erről szól
a könyv! „Note from the Author: Please note, this novella is told from Quinn’s
(introduced in Aflame)
point of view, but it is not her story. She will have a full-length novel
eventually.” Vagyis
Quinn a mesélőnk, de nem a saját történetét narrálja… Whaaaaat?? Ez a tájékoztató mondjuk szerencsére a könyv első lapjain be is köszön (már ha valaki úgy olvas, mint én, és nem siklik át az adatokon, ajánlókon, idézeteken, stb.), úgyhogy nem a végén kellett agyérgörcsöt kapnom
csalódottságomban, de azért nem esett jól a felismerés.
De no
problemo! Felőlem szólhat bármiről, hiszen Penelope Douglas! Nos, gondoltam én
ezt naivan így első körben, aztán csak kiderült, hogy van az a téma, amire
mégsem biztos, hogy kíváncsi vagyok… A könyv ugyanis Katherine Trent és Jason
Caruthers, vagyis a nagyi és nagypapi hancúrdús sztorija egymásra találásukról.
Alapvetően nem is lenne ezzel semmi bajom, de az öt részes sorozat beható
ismeretével a hátam mögött nem különösebben voltam kíváncsi a nagyszülők
hálószobatitkaira, még úgy sem, ha nyilván évekkel korábban, a fiatalságukról
beszélünk. Mert hát voltaképpen ki akar tudni a felmenői múltjáról ebből a
szempontból? De az hagyján, hogy még nekem is kicsit kellemetlen volt olvasni a
részleteket, na de mit szóljon a kis Quinn, aki postán kapja kézhez mindezt egy
rejtélyes regény formájában? És most bocsi a spoilerért, de mint kiderül,
ráadásul a saját anyja küldte neki! Én nem tudom, gyerekek, lehet, hogy csak én
vagyok ilyen prüdéria kisagyszony, de nálam itt már lekapcsolták a villanyt…
S
ha ezen túl is lendülünk – ami nyilván megtörtént, hiszen csak kiolvastam –,
sajnos akkor is maradnak erős fenntartásaim a „love story”-val kapcsolatban.
Most először éreztem azt, hogy nem értek egyet a szerelmi szállal. Nem igazán szeretem
az ömlengést, a nyálas romantikázást, a szentimentalizmust, úgyhogy nem
véletlen, hogy pont Douglas tudja megdobogtatni a szívem az ilyen-olyan
külső-belső okokkal megnehezített, de végül kivirágzó viszonyaival, ahol a
hangsúly mindig az odavezető úton van, a hatalmi játszmák közbeni incselkedésen
két azonos volumenű, markáns karakter között. De fontos, hogy a szadizás csak
játék legyen, amiben mindkét fél partner! Na, valahol itt csúszott félre most a
dolog, mert a (nagy)szülők kapcsolata belőlem egyáltalán nem az izgatott
várakozást váltotta ki, hogy vajon mi lesz a következő lépésük, mit találnak
ki, mivel vágnak vissza a másiknak, hanem sokkal inkább a felháborodást, hogy milyen
sokáig képesek fenntartani ezt a mindkettejüket leamortizáló viszonyt.
Lényegében miért is? Tulajdonképpen pusztán a szexért. A csajt izgatta a kőgazdag
pasi, a pasit pedig az autószereléstől olajfoltos vagány fiatal lány, mert az
ellentétek vonzzák egymást, az ismeretlen pedig csábító. De a férfi képtelen
volt felvállalni a nőt, a nő pedig hagyta, hogy rendszeresen megalázzák a
lelkét. És hiába lett a vége happy end, nehéz elhinnem, hogy egy ilyen férfi
csettintésre megváltozik, és holnaptól mintaférj meg mintaapa lesz belőle.
Aztán lehet, hogy van ilyen – legalábbis a happy endet megelőző tortúra
biztosan –, de eddig azért olvastam szívesen az írónőtől, mert kikapcsol, feldob,
szórakoztat, most viszont frusztrált ez a sztori, viszkettem tőle, mert
szerintem hamis útmutatót ad az olvasónak.
Összefoglalva
tehát főszereplő-fronton elvesztett a könyv, mert nem is voltam igazán kíváncsi
rájuk, és sajnos nem is tudtam velük szimpatizálni. Sokkal inkább érdekelt
volna Quinn teljes értékű története, amiből morzsákat kapunk csupán, de azok is
sokkal érdekesebbek, mint a szülei szenvedése. Aztán (bár ez lehet, hogy egyéni
memóriaprobléma) néha zavart az is, hogy Douglas hirtelen rám zúdított hét új
szereplőt, akikről egy név alapján sokszor azt sem tudtam, hogy ki kinek a gyereke és
milyen funkciót tölt be, egyszerűen csak hemzsegtek ott egy kupacban… Na de remélhetőleg
az új részre tisztul majd a kép, hiszen az epilógusban és az author’s note-ban
bízva nemsokára jön Quinn kalandja is!
Tündérfaktor:
10/5
Egyébként valahogy így képzelem Douglas-t, ahogy fűszerezi a történeteit, mint Salt Bae a husit! :D (Ha valaki nem ismerné a mémet: http://knowyourmeme.com/memes/salt-bae) |
Könyv
adatai:
Eredeti
címe: Next to Never
Eredeti
kiadási éve: 2017
Oldalszám: 200
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése