Miről
szól:
Chris
és Emily születésüktől fogva elválaszthatatlanok, már a bölcsőben is fogták
egymás kezét. Nem vérrokonok, családjaik azonban olyan közel állnak egymáshoz,
hogy szinte testvérekként nőnek fel a gyerekek. Aztán beköszönt a tinikor, a
hormonok és a kísérletezések időszaka, párosunk pedig egymásba szeret, ahogyan
azt a szülők mindig is remélték. Minden mesébe illően alakul, várja őket az
egyetem, a fényes közös jövő, a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. Csakhogy
Emily máshogy tervezi az életét és idejekorán előreugrik a „míg meg nem haltak”
részhez. A lány öngyilkos lesz. Vagy megölte valaki, akinek rajta van a
pisztolyon az ujjlenyomata, a ruháján Emily vére, s akire minden jel egyenesen
és határozottan mutat: az eset egyetlen szemtanújára, a tárgyalására váró Chrisre.
Könyvtündér
a sorok között: