Tammara Webber: Easy - Egyszeregy

Miről szól:

Az egyetemista Jacqueline élete felfordul, mikor egy éjjeli buliból távozva egyik ismerőse meg akarja erőszakolni a kihalt parkolóban. A lányt megmenti egy titokzatos srác, aki később újra felbukkan egy közös órán. Jacqueline napjait tovább súlyosbítja, hogy nem sokkal korábban barátja is csúnyán szakított vele, amin nehezen teszi túl magát, de az új srác talán ezt a problémát is orvosolhatja…

Könyvtündér a sorok között:

Már megint kikötöttem egy hasonszőrű könyvnél. New Adult. Bah. Ez esetben azonban legalább pontosan azt kaptam, amit a cím kínált. Nem, ez nem bók akart lenni…

Nem mondhatnám, hogy kifejezetten rossz könyv lett volna, mert gyorsan kiolvastam, lekötött, még érdekelt is, hogy mi kerekedik ki a végére (na nem mintha a körmöm rágtam volna, hogy együtt marad-e a kis gerlepár), de – a nemi erőszak témája ellenére – a történet harmatkönnyű volt, mint az egyszeregy. Miközben olvastam, az jutott eszembe, hogy egyszavas jellemzésére a következőt használnám: langyos. Langyos karakterek, langyos sztori, langyos szerelmi szál, langyos romantikázás, langyos párbeszédek, langyos kis semmiség az egész. Mint egy ütős new adult olvasmány visszafogott, leszedált változata nagymamáknak.

Van itt ez a Jacqueline (továbbiakban Zsáklin) nevű leányzó, akit megvéd a nemi erőszaktól egy fiatalember, a kigyúrt, tetkós, emo hajú és lelkületű rajzművész/starbucksos barista/önvédelmi kisegítő oktató/közgáz tanársegéd Lucas, alias Landon. (Bocs, ez máris spoiler volt, de Zsáklinon kívül minden épelméjű olvasó vágja a szitut másodperceken belül.) A lány szép lassan beleszeret, a fiú meg már korábban is kinézte a hölgyet, csak akkor még Zsáklin nem volt szingli. Most, hogy már az, expasija után rendületlenül nyavalyogva ugyan, de összejönnek Lucasszal és… körülbelül ennyi. Tulajdonképpen tök lapos a sztori, semmi izgalom, semmi pulzusnövelő odamondogatás, még a forróbbnak szánt jelenetek is csak langyik, a súlyosabb témákon meg olyan súlytalanul röppenünk át, hogy azoknak sem marad sok jelentősége. Itt van például a majdnem-erőszak esete, amit Zsáklin annyiszor próbál elhessegetni, mint egy jelentéktelen szúnyogocskát, hogy már majdnem el is hittem neki, hogy tényleg felesleges itt feljelentésekkel bajlódni, mert ha csak kétszer próbál megerőszakolni valaki, az még ugye semmiség! Fátylat rá! Rendőrség helyett menjünk inkább a Starbucksba nevetgélni egy frappuccino mellett! Csak azt felejtjük el, hogy az a jelentéktelen kis szúnyogocska tovább repül és a következő áldozatába már nyomja is bele a maláriát… Persze van itt némi népnevelés, hiszen pontosan ez a lényeg, hogy cselekedni kell, nem lehet egy vállrándítással elintézni az ilyen eseteket, de összességében ez a topik mégis valahogy fájóan háttérbe szorult, nem kapott elég hangsúlyt, elég komolyságot, elég élt. Aztán kiderül Lucas titka is, ami önmagában ultra brutális, bármely ember életét és jövőjét alapjaiban befolyásoló horror, de a történetünkre megint nincs különösebben hatással.

Egyébként azt, hogy a könyvnek jóindulattal sincs valami nagy ívű története, az is jelzi, hogy Lucas karakteréhez hasonlóan a fülszöveg is rém titokzatos, hatásvadász nagy szavakat durrogtatva, amiből lényegében nem is derül ki semmi. Ennek lehetne oka az is, hogy valóban tele van a sztori olyan állkapocs-leejtős (jaw-dropping, hogy van ez szépen magyarul? mert így marha bénán hangzik, de értitek) eseményekkel, amiket bűn lenne elsütni már az ismertetőben, de jelen esetben nem ez a helyzet: egyszerűen csak nincs igazán mit összefoglalni.

Pedig lettek volna itt érdekes szálak, amiket ki lehetett volna bontani határozottabban. De nehéz ezt két olyan szereplővel, akik csak teszik a dolgukat, de nincs bennük igazán élet. Kevés itt a fűszer, mint egy bodybuilder tojásfehérje omlettjében. Zsáklin túl karót nyelt, Lucas pedig – ugyan az írónő mindent elkövet, hogy beállítsa végtelenül izgalmas, érdekes, rejtelmes figurának a sok melójával, tehetségével, külsejével, titkával együtt – nekem unalmas maradt. Jó fiú volt ő, ez tény, ott volt, amikor szükség volt rá, védelmezett, nem játszadozott, nem használta ki a lányt, gyengéd volt és figyelmes, okos és mindig jól mérte fel a helyzeteket, de már-már annyira tökéletes volt, hogy beszunnyadtam rajta. (Egyébként is kezdem unni a végtelenül rejtélyes és kiismerhetetlen karaktereket, akik határtalan mélabújukban sötét tetkóik és sötét frizurájuk mögött bujkálnak.) Ugyanakkor azt is mondhatnám, hogy maximálisan valósághű volt a történet, csak az a baj, hogy ezekben az uncsi hétköznapokban élek én is. Vagyis nem azért olvasok, hogy duplán unatkozzak…

Ami a stílust illeti, egyfelől megint csak nem állíthatom, hogy rossz volt, hiszen, mint mondtam, gyorsan olvastam, beszívott, de közben meg mégis sokszor tűntek fel bizonyos kifejezések, amik kizökkentettek. Nem tudom, hogy ez a fordításnak volt-e köszönhető, vagy eredetiben is ez-e a helyzet, de zavart. Sok szituációban zavart az is, hogy vitt előre a képzeletem, hogy na, most itt lesz valami beszólás, valami mozzanat, valami izgalom, valami akció, amit én már előre odaképzeltem, aztán rendszeresen csalódva haladtam tovább a következő szitura és egyben következő pofára esésre. Lényegében már csak azon filózom még mindig, hogy középszerű vagy annál egy fokkal kevesebb volt-e az Easy. De nálam a középszerű vagy közepes inkább pozitív jelző könyvek terén. Olyan alkotásokra, amik tetszenek, amik lekötnek, amik egész élvezhetőek, csak nem adnak igazán pluszt az életemhez. Majdnem ilyen volt az Easy is, de egy olyan könyv, aminek jellemzése közben a langyos és az uncsi szavak jutnak legtöbbször eszembe, nem biztos, hogy megüti a középszerűség mércéjét.

És hogy legyen valami perdöntő is az ügyben, nézzük a borítót! Hát én még mindig nem értem ezt az „erőltessük bele a majdnem csókolózó pár pofáját az olvasóéba” trendet. Főleg, ha nem szimpatikusak (vagy nem illenek össze, vagy nem hasonlítanak a könyvben leírt karakterekhez). Nem felejtettem el, hogy ízlések és pofonok, szóval lányok hadainak biztos bejön ez a pasi is, de én most maradok a pofonnál. Ez a haj… nem, én feladom, hagyjuk, felmondok!

Ezt a képet Magnolia blogján találtam és rég röhögtem ilyen jót... de aztán meg rémálmok kísértettek éjszaka. "Superstar"??? Really? Jaj istenem, kérek egy pézsét, mert kifolyik a szemem! XD

(Annyit azért még zárójelben tegyünk hozzá a teljes igazság kedvéért, hogy az értékelésnél óhatatlanul összehasonlítgat az ember. Nos, a legutóbbi Fall Away sorozatot egy darabig biztosan piszok nehéz lesz überelnie a műfaj további versenyzőinek… Ez tény. Sorry, not sorry!)

Tündérfaktor:

10/5

Könyv adatai:

Eredeti címe: Easy

Eredeti kiadási éve: 2012

Magyar fordítás kiadási éve: 2013

Kiadta: Könyvmolyképző

Fordította: Komáromy Rudolf

Oldalszám: 334

ISBN: 9789633730805