Az életvitelünkön változtatni minden életkorban nehéz, de minél idősebb az ember, annál nehezebb az alkalmazkodás. Jess még fiatal, bohó harmincas, akinek költöznie kell, mert nem lakhat tovább legjobb barátnője bővülő családjánál, akiknek kell a hely, hiszen úton a negyedik baba. Ám Londonban lakást találni egy rémálom, főleg úgy, ha az embernek még az állása is veszélyben forog.
Joan lassan nyolcvan éves, egyedül él, és már évek óta el sem hagyta a házát, de elege van a magányból, ezért úgy dönt, lakótársat keres. Bár valószínűtlennek tűnik, hogy ötven évnyi korkülönbség ne okozna problémát, a két nő mégis hamar egymásra talál, alkut kötve digitális életmódot cserélnek, és kezdetét veszi egy olyan kaland, melyben fiatal és idős egymástól tanulva fejti meg a modern világ ügyes-bajos dolgait, különös tekintettel a szerelemre, mert sosincs késő helyrehozni a múlt hibáit.
Könyvtündér a sorok között:
Norie Clarke regénye izgalmas felütéssel indít azzal, hogy egy fedél alá helyezi két főszereplőjét, egy kora harmincas és egy nyolcvanadik születésnapját a történet során betöltő nőt, ezzel meg is ágyazva a lehetőségnek, hogy bemutassa az igencsak eltérő generációkat sújtó nehézségeket vagy éppen örömöket, illetve a generációs szakadék okozta konfliktusokat. Vagyis hát megágyaz, aztán mégsem igazán fekszik bele, csak úgy lehuppan a matracra, kicsit megnyikorgatja, majd megy tovább a dolgára...
Oké, az igazsághoz hozzátartozik, hogy eleve nem rajongok az olyan romantikus regényekért, amikben nincs valami jó kis fűszer, csak egy felvizezett langyos limonádé, márpedig a szerelmi szál nekem itt ilyen. De nem csak a románcokat tekintve van szó "tipikus" romantikus regényről, hanem a valóságtól elrugaszkodott, csettintésre megoldódó élethelyzetei és kiszámítható, szentimentális hepiendje miatt is. És miközben ebben a rózsaszín ködben bolyongunk, elsikkad a remek potenciál, hogy bemutatásra kerüljenek azok a valós generációs különbségek, amik első blikkre felkeltették az érdeklődésemet. Mondjuk lehetséges, hogy akkor már egy másik műfaj kerekedett volna ki a végére, így viszont maradt bájos chick-lit strandolvasmány, ami egynek teljesen kellemes (csak ne gondolkozzunk rajta túl sokáig).
Tehát (innentől lehet, hogy kissé spoileresen) adott egy fiatal csaj, akit csúnyán átvert az exe, így kénytelen a barátnőjénél lakni, aki azonban házas, és már a negyedik gyerekét várja, úgyhogy ideje a költözésnek. Londonban a lakbér viszont túl drága, így jön a képbe a nénike, aki a város elit környékén, egy gyönyörű Notting Hill-i házban lakik, és társaságra vágyik. Bár kezdetben megemlítődik egy-két mondat erejéig az aggodalom, hogy vajon hogyan fognak ők kijönni egymással, valójában ebből a szituációból egyetlen konfliktus sem születik, Jess és Joan lényegében az első pillanattól fogva puszipajtások. Ami szerintem elég nagy kihagyott ziccer.
 |
| Képek forrása: Pinterest |
A másik olvasócsalogató hívószó a fülszövegben az internethasználatban rejlő különbségek kidomborítása. Érdekesen is hangzik, hogyan képes egy fél életét online élő fiatal lemondani a net jelentette előnyökről, míg egy nyolcvanas néni, aki addig még a wifi vezetékét is inkább kihúzta a falból, mert mindig útban volt porszívózás közben, hirtelen hogy tud megbarátkozni egy okostelefonnal, ami egy csapásra kitárja előtte a nagyvilágot. Valóban érdekes lenne, ha mindezt életszerűen tálalná az írónő, de igazából csak annyi történik, hogy a fiatal Jess némi irgum-burgum sóhajtozás és panaszkodás mellett hipp-hopp leteszi a mobilt, az idős Joannak pedig rendelnek egy új készüléket, mely kezelését Jess délután megmutogatja, mire Joan este már úgy bújik ágyba, hogy Facebookon keresgéli a régi ismerőseit. Hallod, én nem tudom, kinek milyen nagyikája van, de ahogy én a nagyszüleimet ismerem, évtizedek alatt sem sikerült megtanulniuk elolvasni az sms-eket, de a technológia minden egyéb formája is ősellenségük, legyen szó tévétávirányítóról, mikróról, légkondiról. Szóval aki nyolcvanéves koráig elkerülte az internetet, az nem fog máról holnapra szörfölni rajta, akkor sem, ha megvan hozzá a lelkesedés. (Még mielőtt valaki betámad, hogy ő már nyolcvan is elmúlt, és Wolt applikáción rendel magának ebédet, meg a Csetdzsípítítől szokta megkérdezni a holnapi időjárást, nem állítom, hogy nincs ilyen, csak azt, hogy ehhez idő kell.)
Tehát ez az online-offline alku tulajdonképpen csak azért szükségeltetik a sztoriba, hogy Jess levelezhessen egy újság társkereső rovatában, Joan pedig a neten rátaláljon régi nagy szerelmére. Joan története egyébként valóban drámai és megható, és nekem extra jó pontot jelentettek a helyszínek is, mert az angolos tanulmányaim és munkám miatt Londonról és New Yorkról mindig szívesen olvasok. Bár a sztori végén lévő New York-i utazásnál azért megint csak húzgáltam a szemöldököm, hogy vajon mennyire életszerű az, hogy egy nyolcvanas, már-már agorafóbiás ember, aki előtte évekig a saját lakását sem merte elhagyni, hirtelen átröppen az óceánon, hogy ott felszaladjon egy rooftop bárba randizni. De oké, biztos léteznek ilyen szupernagyik is...
Ellenben Jess szerelmi szálával már sokkal kevésbé tudok elnéző lenni. A lamúr egyetlen mozzanata, ami a mai világban már nem számít sablonnak, hogy nem valami randiappon, hanem kézzel írott levelezésben ismerkedik az ismeretelen Nagy Ő-vel, de az egy pillanatig nem derül ki három és fél mondatos kis levélváltás-szösszeneteikből, hogy mégis mi alapján habarodnak annyira egymásba. Persze mi és kábé az összes szereplő a sztoriban sokkal hamarabb tudja Jessnél, hogy kivel is levelezget valójában. Nyilván a történet antihősével, akiről bőven elég annyi infó, hogy jóképű és gazdag üzletember, akivel a valóságban "ősellenségek", amiből már lehet is tudni, hogy nem kell aggódnunk a vargabetűk miatt, mert a végén majd úgyis összejönnek, rejtélyes módokon megmentve Jesst a munkahelyi gondjaitól is (amiket első körben persze pont ez a pasi okozott neki, de ezt már nem fejtem ki, hogy az érdeklődőknek is maradjon valami izgalom.)
Összegezve a szerelmi szál nekem mindkét főszereplő esetében túl csöpögősre sikeredett, a nyolcvanas Joan életviteli pálfordulása pedig számomra nem tűnt elég életszerűnek, de ezt a két negatívumot leszámítva igazából egyáltalán nem rossz történet. Szerethetőek a karakterek, jópofák a mellékszereplők, kellemes, életigenlő a stílus, vannak vicces és megható jelenetek, van bőven dráma, de van feloldás és happy end is. Igazi feel good regény, ami helyenként próbál kicsit mélyebbre is menni, még ha döcögősen is sikerül neki. Álmodozó, szentimentálisabb lelkületű olvasók, akik megerősítésre vágynak, hogy az élet a nehézségek ellenére is madárcsicsergősen szép, minden gödörből van kiút, és sosincs késő jó irányba változni/változtatni, mert ha nyitott szemmel járunk, az univerzum mentőövet dob, biztos nem fognak csalódni.
Tündérfaktor:
10/7
Könyv adatai:
Eredeti címe: The Library of Lost Love
Eredeti kiadási éve: 2023
Magyar fordítás kiadási éve: 2025
Kiadta: Cartaphilus
Fordította: Nagy Szilvia :)
Oldalszám: 414
ISBN: 9789636940843 (élfestett), 9789636940850
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése