Miről szól:
Rita dadus a 70-es
években, Londonban dolgozik egy tehetős családnál, akik harmadik gyermeküket
várják, ám szörnyű tragédiák sora történik, így a család úgy dönt, nyárra a
vidéki kúriájukba költöznek. Eleinte minden jól megy, a gyerekek imádják
felfedezni a ház körüli mesés erdőt, édesanyjuk is kezd kilábalni
depressziójából, a baljós fellegek azonban itt is utolérik őket. Megjelenik az
anyuka erőszakos szeretője, és rejtélyes módon találnak egy kisbabát az
erdőben, akiről mind tudják, hogy nem volna szabad megtartani, mégsem szólnak
róla senkinek. Amikor már pattanásig feszül a helyzet, egyetlen éjszaka alatt mindnyájuk
élete örökre megváltozik.
De nem csak a
Harrington családnak kell nehéz döntéseket meghozni. Sylvie a jelenben egy
válás közepén van, idős anyukája kórházba került, mert leesett egy szikláról,
tinédzser lányáról pedig kiderül, hogy várandós. És ha mindez nem lenne elég
idegőrlő, Sylvie-t folyton kísérti ismeretlen múltja és egy sötét, rejtélyekkel
teli erdő, amivel ideje végre szembenéznie, ha fel akarja tárni szövevényes
családfája titkait, elfogadni önmagát, és a jövőbe tekinteni, hozzon is az
bármit.
Könyvtündér a sorok között: